A The Sun két teljes újságoldalt megtöltő, fotókkal illusztrált vasárnapi beszámolója szerint a lap oknyomozó riportereket küldött Budapestre, hogy megpróbálják szóra bírni Csatáryt, aki a második világháború idején az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnoka volt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást ellene háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt, Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének feljelentése alapján.
Zuroff a minap Budapesten,
Az utolsó esély akció - küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján elmondta, hogy ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. A The Sun vasárnapi cikkben Csatáry László Ladislaus Csizsik-Csatáry néven szerepel, és a lap szerint 97 éves. A The Sun írása szerint Csatáry 15 700 zsidó auschwitzi deportálásában működött közre, és holléte 15 éve rejtély, de a lap munkatársai – a Wiesenthal-központtól kapott adatok alapján – kiderítették, hogy Budapest egyik elegáns kerületében él, két hálószobás lakásában.
A lakcímet a lap nem ismertette. A The Sun riporterei felkeresték a lakást, és lefotózták, amint Csatáry ingben, zokniban és alsóneműben ajtót nyit a csengetésre. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy tagadja-e a terhére rótt bűncselekményeket, Csatáry – aki évtizedeken át Kanadában élt – a riport szerint kanadai akcentusú angolsággal indulatosan kijelentette, hogy nem követte el azt, amivel gyanúsítják, majd becsapta lakása ajtaját. A The Sun stábja a lap vasárnapi beszámolója szerint még e konfrontáció előtt megfigyelte, hogy Csatáry elegáns öltözetben elhagyja lakását, sétál a városban, villamossal elmegy egy közeli bevásárlóközpontba, több üzletbe benézett, és vásárolt egy jobboldali újságot. A lap minderről ugyancsak fotókat közöl.
A cikkben az olvasható, hogy