Sárvári Attila, a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület titkára attól tart, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által kiírt pályázat csak „főpróba” volt, mert 2014-ben 14 ezer hektár állami föld bérleti szerződése jár le, és ha azokat a területeket is „hasonló módon” osztják el, az „több falu és a vidék végét” is jelentheti.
A szakember ugyanakkor azt is elmondta: a pályázat nyertesei között sok tisztességes gazda is volt, de néhány nyertes esetében kérdések merültek fel, amelyekre egyelőre nem születtek megnyugtató válaszok, míg másokkal kapcsolatban azt feltételezik, hogy pusztán strómanként pályáztak, illetve csak a hektáronkénti 50-60 ezer forint területalapú támogatást szeretnék megszerezni.