Magzatmentés élesben

Abortusztabletta: igen vagy nem?

Gyorgyovich Miklós: Nem. Függetlenül attól, hogy milyen az összetétele és hogy van-e vagy nincs egyéb élettani hatása az anyára. Maga a cél, amit szolgál, a már megindult élet megszüntetése számomra elfogadhatatlan. Itt persze bele lehetne menni az ilyenkor szokásos meddő vitába, hogy mikortól élet az élet, de ebben a vitában még nem láttam túl sok embert győzni egyik oldalról sem, mindkét oldalnak olyan erős a ragaszkodása a saját álláspontjához.

Hogy indult a magzatmentő akció és mit takar?

Miklós: Nem szándékoztunk korábban ilyen akcióba fogni, egy véletlen folytán indult el az egész. Gyér olvasottságú, saját magamnak írt blogomra írtam két bejegyzést az abortuszról még jó pár évvel ezelőtt, amik aztán szép lassan el is felejtődtek. Viszont pár hónapra rá egy lány egyből három megjegyzést is írt az egyik poszt alá. Szegény, épp túl volt egy magzatelhajtáson és valószínűleg az interneten keresgélt ebben a témában valami vigasztalót, majd rátalált a blogra és hosszan leírta mélységes bánatát, amit a döntése okozott neki. Hirtelen nem is tudtam neki mit válaszolni, annyira ledöbbentett a részletekbe menő beszámoló, kvázi gyónás.

Viszont ettől a naptól kezdve valahogy a Google az első oldalon kezdte kidobni ezt a blogposztomat, ha valaki rákeresett az „abortusz” szóra vagy a „fényképek az abortuszról / abortusz után” kifejezésekre és a látogatásszámláló szerint hetente több százan kattintottak csak erre az egy bejegyzésre. Többen írtak is, főleg olyan kismamák, akik még előtte álltak a műtétnek, és nem akarták elveszíteni a gyereküket, de valamely külső körülmény mégis erre „kényszerítette” őket. Mivel egyedül kevésnek éreztem magam, hogy ilyen kérdésekre válaszoljak, segítséget kértem egy több száz fős levelezőlistán, hogy aki tud, írjon bíztató szavakat az enyém mellé, és mentsük, ami menthető. Azóta több tucatnyian írtak és kértek tanácsot, segítséget, és örömmel mondhatom, hogy nyolc kisgyermekről tudunk már, akik mellett végül pozitívan döntött az édesanyja, megtartották őket.

Csak bízni tudunk benne, hogy az élet melletti érvek még ennél is több gyermeket mentettek meg azáltal, hogy a kétségbe esett látogatók elolvasták ezeket. Évekig megvoltunk ezzel a módszerrel, mikor rájöttünk, hogy vannak más oldalak, fórumok, ahol rendszeresen felmerül ez a kérdés és sok kismama ott kér tanácsot ebben a témában. Így néhányan már nem csak itt a blogban felmerülő kérdésekre válaszolunk, hanem ezekre a fórumokra is be-benézünk, és ha szükséges, érvelünk az élet mellett.(Miklós posztjairól a Mandiner blogon is írtunk.)

Milyen oldalakon próbáljátok meg képviselni az életpárti álláspontot?

Miklós: Én személy szerint csak a gyakorikerdesek.hu oldalon szoktam hozzászólni, de van, aki a Nők Lapja Fórumon tevékenykedik, vagy az Index fórumain próbálkozik.

Tóth Júlia: Megemlíteném még a Facebook Tégy az abortusz ellen-csoportját. Itt persze nem konkrét esetekkel kell foglalkozni, hanem az életvédelemmel kapcsolatos információkat adjuk át egymásnak, esetleg felteszünk egy-egy konkrét esetet, aki a tanácsunkra vár. Ezek mellett időnként bele lehet botlani más fórumokba is, talán érdemes lenne itt is figyelőket beállítani, de sajnos nincs több energiám és lelkierőm.

Mennyi ilyen eset van tapasztalatotok szerint?

Mindketten fiatal, gyermekes szülők vagytok. A gyermekeitek születése változtatott-e az álláspontotokon?

Júlia: Jobban meg tudom érteni azt, aki fél az újabb gyermek vállalásából esetlegesen fakadó kényelmi, párkapcsolati, türelmi és egyéb konfliktusoktól. Gyerekkel, főleg kisgyermekekkel kőkemény az élet, néha úgy érzem magam, mint egy fuldokló, aki időnként kap azért levegőt, de többnyire a víz alá nyomják. A viccet félretéve, egy gyermek minden nyűge, baja mellett olyan hatalmas értéket képvisel, olyan többletet ad, amit semmi és senki más nem képes. S tudom, hogy rengeteg szülő nem várja szeretettel a gyermekét, netán bántalmazza és elhanyagolja, vagy fél, hogy ezt tenné, s ezért hajlik az abortusz felé (vagy ezért terelgetik oda), az a megfogant élet akkor is „egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló” (Kosztolányi). Az élet, a megszületés lehetősége mindig magában hordozza azt is, hogy a kezdetben kilátástalannak tűnő sorsok egyenesbe kerülnek, hogy a hátrányból indult emberke mégis szép, boldog pályát fut majd be.

Miklós: Gyermekünk születése, a vele való élmények természetesen erősítik bennem azt, hogy az abortusz rossz és életellenes megoldás. Ellenben megtanított arra, hogy egy gyermek objektíven nézve nem minden esetben csak és kizárólag örömforrás, ahogyan romantikusan elképzeljük még gyermek nélküli életünk során. Ez a tapasztalat sokat segít abban, hogy együtt érezzek azokkal, akik félnek a gyermekneveléssel járó problémáktól, és emiatt akarnak megszabadulni magzatuktól. Valóban, korábbi életünkhöz képest jelentősen több aggódás, kényelmetlenség, szellemi és fizikai fáradtság társul minden öröm mellé, amit kisgyermekünktől kapunk. Ez természetes, de sokan ettől megijednek, vagy ha valakinek már több gyermeke is van, előfordulhat, hogy nem akarja ezeket a nyűgöket újra elviselni. Egy újszülött gyermek gondozása minden benne található öröm mellett valóban nem „kényelmes”. Ettől függetlenül az élethez való jogot előrébbvalónak tartom a kényelemnél vagy a karriernél.

Miklós, nem szokták neked azt mondani, hogy férfiként ne szólj bele?

Miklós: Láttam már, hogy más férfit leszóltak ezeken a fórumokon, tehát a jelenség létezik, de engem még nem ért ilyen. Akkor kerül még elő a „férfiak ebbe ne szóljanak bele”-elv, amikor kiderül, hogy a nő vetetné el a babát, ám a párja megtartaná, és nem fordítva. De összességében nem jellemző, legalábbis abban az internetes közegben nem, ahol jelen vagyok.

Hol látod a férfiak felelősségét abortuszügyben?

Miklós: Nem tudok általánosítani. Mindegyik helyzet más, így a férfi szerepe is más a döntéshozatalban. A foganás tekintetében persze ugyanolyan felelős a férfi is, mint a nő, mármint ha nem akar gyermeket a pár, a férfi ugyanúgy felel azért, hogy visszafogják magukat (így vigyázva a nőre), vagy ha ezt semmiképpen nem akarják, akkor azért, hogy legalább mindent megtegyenek a „biztonságért”. Az abortusz döntése mellett már más a helyzet. Függ attól, hogy a pár melyik tagja akarja elvetetni a magzatot, vagy egyáltalán tud-e a magzat létezéséről a férfi (több nő titokban vetetné el). Ebből is látszik, hogy nem lehet teljesen általánosítani.

Mit gondoltok a Patent egyesület radikálisan abortuszpárti álláspontjáról? Ők egyébként folyamatosan kitartanak azon nézetük mellett, hogy nincs komoly lelki vonzata az abortusznak.

Júlia: Azt hiszem, a Patenttel ezen a téren sosem fogjuk meggyőzni egymást. Sajnálom, hogy az ő szavuk hangosabb, mint mondjuk a magzatgyermeké.

Miklós: Természetesen nem értek egyet velük, de nem szeretnék vitába szállni, mert nem lenne eredménye. Az ő álláspontjuk és az enyém is eléggé bebetonozott és rugalmatlan, tehát ebben a témában nem volnánk jó vitapartnerek.

Hogy látjátok, mennyi szó esik a posztabortusz-szindrómáról (PAS), arról, hogy a nő lelkét nem lehet átverni?

Miklós: Inkább a válaszadók között fordul elő olyan, aki azzal érvel az élet mellett, hogy már volt abortusza, akár több is, és máig bánja tettét, naponta eszébe jut, számon tartja, hány éves lenne a gyermeke, akit elvetett magától.

Júlia: Sajnos akad olyan abortuszpárti az oldalon, aki jól rábeszélt valakit az abortuszra, mondván, nem lesz komolyabb következménye, lelki sem, aztán durván PAS-os lett a lány, de még ezután sem hagyta abba az illető félrevezető tevékenységét. Úgy látom, hogy sajnos ma Magyarországon szinte szó sem esik az abortuszon átesettek lelki tüneteiről. Mintha mindenki a homokba dugná a fejét: a közélet, a kórház, a családvédelem, az egyházak, a civil szféra, no és a nő környezete, aki tudott az eseményről. Tabu. Fel-fel sejlik, hogy létezik ez a probléma, de mit kezdjünk vele? Én egy-két fehér hollóról hallottam (abortuszon átesetteket gondozó lelkipásztor, a valsagterhesseg.hu csapata, esetleg az Alfa-szövetség), kérdés, hogy őket hányan találják meg.

Az interneten sokan hoznak az úgy nevezett abortuszpártiak közül olyan érveket, hogy „nyugi, nem lesz semmi lelki tünete, nem nagy ügy” (esetleg hozzá teszik, „nekem is volt”). Én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy sajnos ez is lehet egy tünet, hiszen az embernek valahogy el kell bagatellizálnia a bűnöket a lelkiismerete és az agya előtt, és milyen egyszerű úgy becsapni önmagam, hogy ez tulajdonképpen nem is komoly probléma... Szomorúan és részvéttel olvasom azokat is, akik kitárják a lelküket és leírják, miért tartják rossz megoldásnak az abortuszt, ők hogyan szenvednek utána. Úgy vélem, a társadalomnak és az egyházaknak is nagyobb segítséget kellene nyújtania nekik, hogy az összetört életek ismét többé-kevésbé egyenesbe rendeződjenek. És akkor még meg sem említettük azt, hogy nemcsak a nő, hanem az abortuszban érintett családtagjai, sőt a műtétet elvégző kórházi személyzet is átélhet bizonyos traumát - én ezt is a PAS egy speciális csoportjának tekinteném.

Mit gondoltok, milyen viszonyban vannak a női jogok és az élethez való jog?

Miklós: Fú... Nem ezeken a kérdéseken szoktunk rágódni a téma felvetésekor. Túl elméleti és a kétségbe esett kismamát nem ez érdekli, hanem támpontokat keres, ami alapján nyugodtan dönthet az abortusz vagy az élet mellett. Épp ezért nem is nagyon szoktam ebbe a kérdésbe belemenni, mert a meddő vitáknak ez az egyik kiváltó témája, amiben általában nem szoktak dűlőre jutni a vitázó felek. Bár jogi passzusokat dobálhatunk egymás felé, a meggyőződésünket nem egy-egy paragrafus adja, amelyeket bármikor megváltoztathatnak a törvényhozók, hanem inkább érzelmi vagy erkölcsi alapja van.

Ennél a kérdésnél az a neuralgikus pont, hogy a „női jogon” azt értik: a nő szabadon rendelkezhet a teste felett, amihez hozzátartozik a testében fejlődő magzat is. Mások szerint viszont, köztük szerintem is, a magzat egy önálló személy, akinek pedig joga van az élethez. De hatalmas hiba lenne ezzel vagdalkoznom. Az én feladatom elsősorban a válságba került kismama helyzetének megértése, a vele való együttérzés, és ezt követően a tőlem telhető leghasználhatóbb támpontok ajánlása ahhoz, hogy ne kelljen az abortuszt választania.

Júlia: Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez. Így az élethez való jog az elsődleges, a női jogok a másodlagosak. A nők önrendelkezési jogát tisztelem és fontosnak tartom, de csak az élethez való jog után. Amennyiben egy olyan válságos helyzet áll fent, hogy az anya és a magzat élete egyaránt veszélyben van, akkor itt két életet kell mérlegelni, s igen, itt úgy gondolom, a nő élete az elsődlegesen védendő, hiszen ő esetleg családanya, vagy nemsokára ismét azzá válhat.

Megemlíteném Szent Gianna Beretta Molla példáját, aki rákos betegként , az életét kockáztatva hordta ki utolsó gyermekét, s ebbe bele is halt. Ő az anyaság vértanúja. Nem gondolom úgy, hogy minden édesanyának az ő útján kellene járnia, s az életét is kockára tenni a magzat miatt – ez az út nyilván keveseknek adatik meg – mégis, az ő példája elgondolkodtathat minket arról, hogy milyen szentséges is az élet misztériuma – azé a pici életé is, ami az anya méhében fejlődik.