Megölték, hogy feltámadjon: privátmészöly

„Ha az ember nem írhat mesteréről kritikát, ne írjon ilyesmit tanítványáról sem. Nem lenne korrekt. Hiányzik a kritikai distancia, ami nélkül viszont torzul a perspektíva, hamissá válik az artikuláció, minden elcsúszik. Hogy mégis merek írni Dér Asia és Gerőcs Péter filmjéről, a privátmészölyről, pedig Asiát tanítottam, annak műfaji oka van. Ez egy blogbejegyzés, nem több, és nem kevesebb. És persze van egy másik oka is a dolognak: úgy vélem, a privátmészöly bemutatása elég fontos esemény.

Mészöly Miklós ugyanis mindmáig tabu volt. Különös tabu, de az. A róla való beszéd szinte a nullához közelített ezidáig – persze az író halála utáni évek általában nem is nagyon alkalmasak az ilyesmire. Ám a róla való beszéd hiányában is szinte nyomasztó volt jelenléte a kortárs magyar irodalomértésben. Ennek is egyszerű oka van szerintem: ő volt az a kulcsfigura, akire az úgy nevezett új magyar próza – mint valami sziklaalapra – ráépült. Nem sokan merték ezért piszkálni ezt az életművet, hisz az ilyesmi azzal az eséllyel/veszéllyel fenyegetett, hogy az egész felépítmény, úgy-ahogy van, megkérdőjeleződhet.Amikor a két huszonéves alkotótárs – Dér Ásia, filmesként és Gerőcs Péter esztétaként, de inkább irodalmárként – minden különösebb görcs nélkül a Mészöly-jelenség nyomába szegődött, valószínűleg nem tudták, hogy mire vállalkoznak.”