2011: az elbizonytalanodás éve?

„A politikának tehát folyamatosan reagálnia kell a társadalomra.

Magyarországon a rendszerváltás körülményei nem tették lehetővé ennek kiindulópontját. Az értelmiségi elitek alakítottak pártokat, a valós társadalmi igényeket, konfliktusokat nem tudták még leképezni. Ezeknek a pártoknak az ideológiájuk is meglehetősen zavaros volt, de a negyven éves álomból ébredező társadalom esetében sem lehet természetesen kikristályosodott ideológiai törésvonalakról beszélni. Éppen ezért a választáson is a kialakult pártrendszerhez igazodott a társadalom, persze ez fordítva az adott történelmi helyzetben nehezen is lett volna elképzelhető. A probléma inkább az első választások óta eltelt időszak: a társadalom azóta is csak fut a politika után, a politikai elit reagáló képessége a társadalomra pedig teljesen elhalt.(...)

De az emberek egyszer belefáradnak a politika által uszított céltalan gyűlölködésbe és az egészből kiábrándulva a közönybe burkolóznak. Ezt természetesen megelőzi a kiábrándulás a korábban rajongott politikai szereplőkből. 2006 után gyakorlatilag a baloldal számolta fel magát, most pedig a Fidesz által dominált jobboldal halad-e felé. Az éveken keresztül egyes politikusokba, politikai erőkbe vetett bizalom kártyavárként omlott, omlik össze több tízezer szavazóban. A kiábrándultak jó része viszont nem választ más pártot – legalábbis a felmérések alapján jelenleg így tűnik. A kutatók ezt gyakran interpretálják úgy, hogy új politikai erőre várnak, amely megszólítja őket. Ez bizonyos részükre valószínűleg igaz, de talán egyre több kiábrándultra éppen ellenkezőleg: már nem várnak semmire. A politika egészét vetik meg, az abba vetett hitük rendült meg teljesen. Könnyen lehet, hogy 2014-ben ők lesznek a csendes többség. A közönybe burkolózott, közélettől elfordult tömeg.”