Kónya-Pető '11: Levezették az igazság tételét

A Rév István által vezetett civil szervezet ötletének az évfordulóhoz viszonyított párnapos csúszás különös aktualitást ad – egészen más eszközzel, de a hétvégén a kormány is elkezdte az igazságtétel kérdését feszegetni.  A helyszínen ezt szemléletesen fel is használták, kezdés előtt a Zétényi-Takács-törvényt és a szombati Alaptörvény-kiegészítési javaslatot is kivetítve csodálhatták az OSA-archívum vendégei. Aztán elkezdődött a téma, Rév kontextusba helyezte a dolgokat és elkezdődhetett az 1991-es 110 perces performansz 23 perces összefoglalója.

A 91-es történet dióhéjban a következő: Az MDF és az SZDSZ akkori frakcióvezetői egy televíziós, helyi közönség kérdéseire épülő beszélgetésen vitatták meg álláspontjukat a jog és a történelem konfliktusáról, a kommunista rendszer során elkövetett bűnök jogi felelősségre vonását biztosító Zétényi-Takács-törvényről. Az SZDSZ-es Pető Iván akkor úgy vélte: a jogállamiság alapkövetelményeibe nem fér bele például az elévülési idők figyelmen kívül hagyása és a visszamenőleges jogalkotás. Kónya Imre viszont nemzetközi példákkal illusztrálta eltérő véleményét és az „erkölcsi világrend helyreállításáról beszélt”. A beszélgetés ezúttal egy körülbelül 40 perces blokkal kezdődött, amelyben külső kérdezők nem vehettek részt. Kónya Imre és Pető Iván Bombera Krisztina moderátor kérdései mentén próbálta felidézni a múltat, véleményezni annak hatásait mára és tegnapra, és persze a jövőre is.

Igaza volt. Kinek?

Pető Iván rögtön az elején elmondta, hogy a sokszor hisztérikus közönséget – amely leginkább MDF-szimpatizánsokból állt – provokálni próbálta, illetve szembesíteni az esetleges „igazságtétel beláthatatlan érzelmi következményeivel”. „Formálisan nekem volt igazam, amit az is alátámaszt, hogy az Alkotmánybíróság nagyjából az általam használt érvekkel semmisítette meg a Zétényi-Takács-féle törvényt” – magyarázta. Pető a hosszabb távú politikai eredmények vizsgálatakor is az általa képviselt álláspont beigazolódását látja, hiszen a vita idején még az SZDSZ jövője volt kérdéses, míg 1994-ben a liberálisok már kétszer annyi szavazatot kaptak, mint az MDF. Az expolitikus korábban nem gondolt arra, hogy az igazságtétel kérdése húsz év múlva újra aktuális lesz, méghozzá ilyen „sajátos” módon. Pető úgy véli: szombaton elképesztő törvényjavaslatot terjesztett be a Fidesz, az MSZP bűnösségének deklarálása szerinte tévútra viszi az igazságtételt.

Az MDF húsz évvel ezelőtti frakcióvezetője először a közönség viselkedésére adott magyarázatot: szerinte „szerencsés az olyan ország, ahol rendszerváltáskor csak öltönyös politikusokba fojtják a szót”. Az álláspontok beigazolódását Kónya Imre nem próbálná a második szabad választás eredményeivel magyarázni, szerinte az igazságtétel kérdésének megnyugtató rendezése az MSZMP ellenzékének közös feladata lett volna. A váltás előtt az MDF, az SZDSZ és a Fidesz egyformán a jogállam pártján állt, csak a később megváltoztak a politikai helyzetértékelések – állítja Kónya Imre, aki szerint a két akkori liberális erő „az MDF bukására” játszott, a SZDSZ választási győzelme viszont a közös célok szempontjából nem tekinthető sikernek. „Főleg, hogy azon a választáson az MSZP abszolút többséget szerzett” – szögezi le Kónya Imre. „A rendszerváltó pártok nem voltak képesek ideológiai, erkölcsi kérdésekben együttműködni” – összegezte a politikus. Kónya Imre 2011-ben is kiemelte a német újraegyesítés példáját, ahol szerinte abszolút jogállami módon sikerült biztosítani az igazságtételt.

Az első értékelések után Bombera Krisztina elsősorban Pető Ivántól akarta megtudni: „Az indulatokat máig sem sikerült megfelezni a társadalomban, miért gondolja, hogy igaza van?” Az egykori szabadelvű frakcióvezető ma már sok kérdésben másképp gondolkodik, mint húsz éve, ám ettől függetlenül deklarálta: „Akik igazságtételt akarnak – akkor is és ma még inkább –, azok úgy érzik, hogy a rendszerváltást igazságtalanságok terhelték, hogy kommunista hatalomátmentés történt”. Pető egyébként ma sem preferálja a büntetőjogi eszközöket: „nem gondolom, hogy büntetőjoggal úgy lehet igazságtételt tenni, hogy miden bűnöst megtaláljunk”, ehelyett „sokkal fontosabb lett volna, hogy minden nyilvánosságra kerüljön” a rendszerváltáskor. „Még ma sem adják ki a politikai rendőrség működésének tekintélyes részét” – vetett fel újabb problémákat Pető.

Kónya Imre ezzel szemben az MSZP-bűnösségét deklaráló szombati törvényt és a két évtizeddel ezelőtti politikai szituáció között párhuzamot vont. A politikus ugyanakkor figyelmeztetett: a Fidesz javaslatát még nem olvasta, csak felületes információi vannak annak tartalmáról. Az első kézenfekvő módon a nyugdíjcsökkentések ügye, amelyhez hasonlót szerinte az Antall-kormány is „csinált”. A büntetőjogi felelősséget felvető törvény egyúttal hasonlít a Zétényi-Takács-féle törvényre – ilyen jogszabálynak 1991-ben sem volt szigorú jogi akadálya – állítja.

Mindenki vesztett

Az első felkért kérdező Horkay Hörcher Ferenc volt, aki  civilben a PPKE tanára és a Heti Válasz jegyzetírója. Az esztéta nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy nyilvánosan reflektálhat a magyar rendszerváltás két „politikai ikonjától”. A konzervatív professzor rögtön az elején leszögezte: nem politikai erők képviseletében, hanem magánemberként jött el az OSA Archívumba. „Még nem vagyok politikus, így üzenethozó sem” – szögezte le kétértelműen Horkay Hörcher, aki szerint nem emlékezetpolitikai csörtékre van szükség.

Az esztéta úgy vélte: ebből a vitából a társadalom kollektívan vesztesként jött ki, hiszen egy zsákutcás vitáról beszélünk. Horkay Hörcher szerint arról a klasszikus problémáról van szó, hogy az elit és a nép nem volt képes közös nevezőre egy elvi kérdésben. A konkrét vita a jogbiztonság és az igazságosság konfliktusára épített egy olyan történelmi szituációban, amely a jogbiztonságot kezelte alapvető értékként. Ennek ára az, „hogy húsz év alatt sem sikerült szembenézni az igazságossággal”. Horkay Hörcher Ferenc felvázolt egy utópiát is, amely egy idealizált rendszerváltást mutat be. Eszerint igazságtétel helyett nemzeti megbékélésről lett volna szó, Antall-Tölgyessy paktum helyett alkotmányozó nemzetgyűlésre került volna sor, az igazságtételt pedig nem kezelték volna egyes pártok privilégiumaként. Az utópia részletes felvázolása után az esztéta egy kis irodalommal zárt: Kemény István Nyakkendők című remek versét szavalta el.

Nem kell a feszültség

A következő megszólaló a Népszabadság publicistája, Révész Sándor volt. Az újságíró szerint az efféle „viták jogállamiak, viszont óhatatlanul gerjesztik a feszültséget”, ez pedig ugye „senkinek sem jó, dupla frusztrációt okoz”. Révész egyébként – Pető első gondolataihoz hasonlóan – megpróbálta a rendszerváltás politikai viszonyainak kontextusába helyezni a húsz évvel ezelőtti vitákat. Az MDF szerinte akkor volt sikeres, amikor konszolidációs politikát folytatott, a Zétényi-Takács-törvény viszont felborította ezt, és az MDF meggyengülésének egyik oka volt. Szó esett integrációról és dezintegrációról, Kónya-csoportról és Csurka-erőtérről, a legérdekesebb gondolat viszont a következő: Révész Sándor az MDF kilencvenes évek eleji szavazótáborát nem antikommunistának, hanem posztkommunistának tartja. Ők azok, akik 1994-ben már az MSZP-re szavaztak – állította a publicista.

Fiatal titánok

Révészt Ungváry Krisztián követte. Az ügynökkérdéssel is foglalkozó történész nem állította, hogy rossz lenne a bűnösök büntetőjogi felelősségre vonása, ám ő a pontos és teljes megismerést többre értékeli ennél. Az ügynöklista átláthatóságának elmaradását Ungváry „a magyar politikai elit teljes csődjeként” értékeli. Az adatok ma kutathatóak, viszont nem lehet őket nyilvánosságra hozni – magyarázta. „Valaki mégis felelős azért, hogy nyolcszor kellett bíróságra járnom és hogy Facebookon kellett gyűjteni a büntetésem kifizetésére” – fakadt ki a történész.

Az előre felkért reagálók után következett a közönség – a legfeszítőbb kérdést talán Gellért Ádám tette fel. A nemzetközi büntetőjoggal foglalkozó jogász nem teljesen ért egyet Ungváryval. „Nem csak a megismerés hiányzik, hanem egy olyan intézmény is, amely felkutatja a bűnösöket. 2011-ben elvi jogi lehetőség sincs a dolgok megindulására” – fejtette ki legfőbb problémáját a kérdésben. Az 1956-os megtorlások büntethetőségéről szóló, Gulyás Gergely által beterjesztett törvényjavaslat kidolgozója mindazonáltal feltette a kérdést: „A vitázók nem érzik-e kudarcnak az elmúlt húsz évet?”

Gellért Ádám ugyanis kudarcnak érzi, és ebben egyetért vele Kónya Imre is. Az egykori MDF-frakcióvezető pontosít: „Kudarc, hogy nem sikerült folytatni azt, amit az Ellenzéki Kerekasztalnál együtt elkezdtünk”. Ungváry Krisztián szerint van olyan intézmény, amilyenre Gellért vágyik – ez pedig az 1956-os Intézet. A nemzetközi jogász viszont nemcsak történeti kutatóintézettel, hanem jogi eszközökkel kutatná a bűnösöket. „Nem az ügynökügy a fontos” – teszi hozzá.

Nagy öregek

A végén egy kérdéssel-megjegyzéssel befutott Bauer Tamás is, aki egyértelműen helyesnek tartja az igazságtétel elmaradását, hiszen „Magyarország más, mint Bosznia, Csehszlovákia, vagy az NDK”. Magyarország nem erős cezúrával, hanem békés és folyamatos átmenettel hajtotta végre a rendszerváltást, amelyben az állampárt is részt vett. A párt így a diktatúra állampártjából parlamenti demokráciában működő demokrata párt lett Bauer szerint.

Bauer Tamás indokoltnak és méltányosnak tartja a diktatúra áldozatainak jóvátételét és politikai/morális értelemben egyetért a felelősök bűneinek elítélésével is. Ez szerinte régen megvalósult hazánkban, hiszen például „közhely, hogy 1956 forradalom volt”. A jogi igazságtételt Bauer egyértelműen rossznak és károsnak látja. Emlékezetes volt özv. Litván Györgyné Gellért Ádámhoz intézett kérdése – a fiatal, független jogászon a Fidesz első ciklusában elmaradó igazságtételét kérték számon. Kónya Imre is kapott kérdést, így tapintatosan felmentette az első Orbán-kormány felállása idején még tizenéves Gellértet a válaszadás alól.

Felszólaltak mások is, Kónya és Pető hosszabban-rövidebben mindenkire reagált, a közönség pedig figyelt – eltelt húsz és a közönség összetétele is más, a környezet is. Ha húsz évvel ezelőtt Kónya Imre játszott hazai közönség előtt, akkor ezúttal talán Pető Iván tehette meg ugyanezt. De minden résztvevőnek járt a zsírosdeszka teával.