A monarchia egy nép folyamatosságának emberarcú jelképe

Ön a királyság, a monarchia eszméjének egyik fő terjesztője. Ehhez kapcsolódóan egy honlapot is üzemeltet, a Regnum! portált.

Valóban, de azt hiszem, mindebben nincsen semmi rendkívüli. Fontosnak tartom, hogy a monarchista álláspontban senki ne fedezzen fel semmilyen „extrémitást” és aki egyet is ért ezzel, az ne azért tegye, hogy kitűnjön bármiből, mert feltűnési viszketegsége vagy éppen magánéleti kompenzációs problémái vannak. Az extrémitás számunkra a köztársaság, amelyben jelenleg is élünk. Az apostoli magyar királyság a normális állapot, amelyben ez a nemzet létezni akart és amit  saját magának alakított ki, a köztársaságról soha nem kérdezték meg. A monarchia a magyarság életében egyedi politikai-közjogi rendszert nyújtott, nemcsak az állam egy választható formája volt. Eezer év megszentelt hagyományáról beszélünk, ezzel szemben a magyar köztársaságok (hiszen sokfajta volt belőle) mindössze hat évtizede és krízisekkel terhelt nyomasztó emlékei nem indokolják a köztársaság mellett való kiállást. A köztársaság a nemzetnek sokadik nekifutásra sem kell, nem érzi magáénak, míg a királyság képes volt arra, hogy megtartsa őt.
 
Valóban úgy látja, ez lenne az ország egyik fő problémája?

Egy kicsit álságosnak tűnik nekem így megfogalmazni egy kérdést. 1946-ban is ezt kérdezte Mindszenty Józseftől Tildy Zoltán, amire a hercegprímás - aki királyságpárti volt és megvétózta az 1946-os köztársaságot - azt válaszolta, hogy az államférfiaknak kötelességük biztosítani a kereteket a nép számára, amely a nemzet megélhetését és szuverenitását biztosítják. A köztársasági államforma felvételének mindig vannak következményei, az 1989-esnek is volt: a posztkommunista klientúra továbbélése és annak minden hozománya, ami itt van húsz évvel a rendszerváltás után is. Ez hordozhatatlan és igazságtalan teher, ez legkésőbb 2006-ban már kiderült, mégis az 1989-es államszerkezet toldozása folyik. A köztársaság létrehozása akkor egy kompromisszum volt a feltörekvő új és a régi politikai elit között; jellemző, hogy az államformaváltást az MSZMP akarta, és nem a demokrata ellenzék. A királyság a tiszta lap és a szuverén magyar államiság helyreállításának (restauráció) lehetősége, a diktatúra örökségének teljes felszámolását hozhatja meg olyan lehetőségekkel, mint a jogfolytonosság helyreállítása és a történelmi magyar alkotmány aktualizálása.

Nem gondolja, hogy a kommunista elit átmentésének kérdése független az államformától, és azt lehetett volna jobban kezelni köztársasági keretek közt is?

Természetesen meg lehetett volna oldani elméletben. De azt hiszem, hogy ez a köztársaságot létrehozó politikai kompromisszumnak erősen része volt, és az ezzel kapcsolatos minimális politikai szándékot (Kónya-Pető vita, Lex Zétényi) is elfojtották. Tény, hogy a számonkérés elmaradt, tény, hogy a közéletben és a politikai-közjogi konstrukcióban is a kommunizmus terheit hordozza a mai napig az ország. Én megértem, hogy az ország egy jelentős része ebben a rendszerben szocializálódott, megértem azt is, hogy őket képviselnie kell egy pártnak, mert másban nem bíznak. De azt hiszem, hogy ez a helyzet a jövőnk szempontjából nem perspektivikus és nem méltányos, főleg azzal a nemzedékkel szemben nem, akiknek a kommunizmus csak egy rossz történelmi epizód vagy éppen semmit sem jelent. Számukra is a királyság a tabula rasa. Ezért mondom, hogy a királyság nem múlt, hanem sokkal inkább a jövő. A köztársaság az, ami ezer szállal egy nem kívánatos és bűnös múltba kapaszkodik és nem enged onnan elszabadulni, amely hordozhatatlan terhet jelent, mely ráadásul erősen kudarcos is. A királyságban nem létezhetnek a posztkommunizmus közjogi keretei, amelyeket sajnos a 2011-es alkotmányozási folyamattal sem sikerült teljesen felszámolni.

Lát reális esélyt a királyság visszaállítására? Hiszen Habsburg Ottó, aki II. Ottó néven lenne király, ha megkoronázták volna, nem igazán jelenik meg a monarchista mozgalom első sorában.

Ehhez két dolog kell: politikai akarat és felvilágosítás a királyságunkról a magyarság felé. A restaurációnak szerencsére van protokollja Magyarországon, nem kell azt kitalálni. Ezt legutóbb 1920 után alkalmazták, és mindenképpen alapul szolgálhat ma is, hiszen alapvetően közjogi vonzatai is vannak. A jelenlegi társadalmi-politikai állapotoktól nem szabad és nem is kell elrugaszkodni, ahogyan a magyar történelmi alkotmány, a Szentkorona-tan is elég rugalmas rendszer. A restauráció nem hátraarc és múltba merengés, hanem helyreállítás. Habsburg Ottónak nem kell semminek sem az élére állnia, főleg nem egy olyan mozgalomnak, ami jelenleg csak elméleti és szimbolikus síkon létezik. Közel a századik életévéhez annak adjunk hálát, hogy nagy idők tanújaként köztünk él - sajnos valószínűleg ő már nem lesz magyar király. A magyar királyt meg kell hívni a trónra a nemzetnek, az átmenetet a kormányzóság vagy helytartóság van hivatva szolgálni, persze a trónörökös konkrét személyének kijelölésével.
 
A magyar társadalom eléggé Habsburg-ellenes, ahogy a környező országok is, és talán Ausztria és az EU sem rajongana az ötletért. Hogyan lehetne megoldani ezeket a problémákat?

A Habsburg-ellenesség idehaza alapvetően baloldali hagyomány, amelyet a népfrontos-marxista történetírás erősített meg 1945 után (Mód Aladár volt ennek a legnagyobb hatású szószólója). A Habsburg-ellenesség ugyanis ebben az olvasatban egyenlő volt a németellenességgel, magyarul a nácikkal való szembenállással, amire a rendszernek szüksége volt a legitimációjához. Ez egy hosszú történeti vita lenne, de tény, hogy nem kell lelkesedni minden Habsburgért, hiszen voltak köztük kevésbé tehetséges, sőt kifejezetten rossz uralkodók is, ahogyan más dinasztia uralkodói között is voltak ilyenek a magyar történelemben, hovatovább a Árpádok közt is. Mi azonban a királyságunkat akarjuk helyreállítani. A lényeg itt az apostoli magyar király törvényes - érts a saját törvényeinknek megfelelő módon történő - trónra lépése, amelyet a történeti alkotmányunk szabályzott, a nemzet akaratát mutatja. Ettől ezért ne tessék eltérni, mert akkor a királyságunkhoz leszünk hűtlenek.
 
Miként képzeli el a koronázást? Folytatnánk ott, ahol 1916-ban abbahagytuk, vagy megújítanánk a szertartást?

Az 1916-os koronázás nagyon jól sikerült és a nemzet egységét fejezte ki egy olyan nagyszerű és szentéletű királlyal, mint Boldog IV. Károly. Áldott az emléke, kár, hogy sokan nem tudják, milyen nagyszerű és példaértékű életet élt. A koronázásban sok minden perfekt volt: a magyar archiregnum prezentációja az országzászlókkal, az ősi magyar szakrális koronázási rítussal, a napvágással, az aranysarkantyús vitézek avatásáig, vagy éppen Kós Károly remek díszleteiig. De nem tudom, hogy milyen lenne az új magyar király koronázása: merengeni és révedezni nem szeretek, hogyha királyságról van szó, sokkal jobban érdekel az, hogy most és itt mit lehet érte tenni. Nem szeretem a „bárcsak-embereket” vagy a „dejólenne-helyzeteket”.

Közelebb hozhatja a magyar embereket Zita királynénk boldoggá avatási ügye A királysághoz?

Remélem, hogy igen. Bár egy kicsit szkeptikus vagyok, mert amikor Károly királyt boldoggá avatták, akkor megkerestem egy cikk tervével egy neves katolikus folyóiratot, ahol a szerzetes szerkesztő azt visszadobta, mondván: itt ugyan nem írnak róla. Javára legyen mondva, egy év múlva megjelentetett egyet, de igen visszafogott stílusban. Boldog II. János Pál pápa leborult Zita előtt és „én császárnémnak” szólította egy pápai audiencián, amikor fiával, a magyar trónörökössel fogadta őt. Zita nagyon keményen fogalmazott egyébként a restauráció fontosságáról az emigrációban, sokkal konzekvensebb állásponthoz tartotta magát ezzel kapcsolatosan, mint Ottó koronaherceg. Egy alkalommal azt mondta: a monarchia egy nép folyamatosságának emberarcú jelképe, nem idejétmúlt fogalom, hanem örök igazság. A dolgunk az, hogy megnézzük milyen a jelenlegi helyzetünk ehhez az igazsághoz képest.

*

Pánczél Hegedűs János tanulmányait kommunikáció és történelem szakon végezte el. Jelenleg a BKF oktatója, illetve oktatásmenedzsmenttel is foglalkozik. 2006-tól főszerkeszti a Miles Christit, 2009-ben alapította meg a deklaráltan magyar királyságpárti portált, a Regnum!-ot. 2009-ben Nekünk királyság kell! címmel jelent meg könyve a Kariosz kiadónál, ugyanebben az évben publikálta Az ismeretlen monarchista: Mindszenty József című nagytanulmányát. Jelenleg a PPKE Doktori Iskolájának doktorandusza, ahol ugyanezt a témát kutatja. Országszerte számos előadást tartott már a királyság alternatívájáról.