„- Miként viszonyult az emigrációban a fejedelem egykori főparancsnokához, aki már a békekötést megelőzően titokban hűségesküt tett a Habsburg uralkodóra?
- Az egyik legsúlyosabb vád Károlyival szemben valóban az, hogy már a tárgyalások alatt hűséget esküdött a császárnak. De nem hagyta el Rákóczit, lényegében nem élt az egyéni meghódolás lehetőségével, a hűségesküt is csak eszköznek tekintette a béke létrehozásához vezető folyamatban. A hűségeskü eltitkolása ellenére Károlyi nyílt lapokkal játszott, mert a lényeget, hogy végső esetben a fejedelem szándékával ellentétben is megköti a békét, jó előre tudatta Rákóczival. Egyúttal kétségbeesett hangon kérlelte, térjen haza, ne hagyja el a konföderációt. A fejedelem erre öntudatosan válaszolt: »soha nem fogják azt mondani, hogy a fejedelem pártolt el az generálissátúl, hanem hogy az generális az fejedelemtűl…«. Rákóczi leváltotta Károlyit, de a helyére kinevezett gróf Esterházy Antal tábornagy és Vay Ádám udvari főmarsall el sem indultak lengyel földről, hogy átvehessék a parancsnokságot. Rákóczi Emlékiratait olvasva egyébként újra és újra meggyőződésemmé válik, hogy szabadságharcának minden szegmensét kitűnően látta a fejedelem, s kortársairól, híveiről készített jellemzései is rendkívül találóak. Károlyiról utólag is pozitívan ír, végül is ő állította maga mellé, s jól döntött, amikor rábízta azt a terhes feladatot.(...)
- Újra kell értékelni Károlyi szerepét?
- Károlyinak később is komoly szerepe volt a politikai konszolidációban, de megmaradt vidéki, ízig-vérig magyar mágnásnak, távol állt tőle a bécsi udvar fényűző világa. Soha sem tagadta meg kuruc múltját, egykori fegyvertársai még évek, évtizedek múltán is bizalommal fordulhattak hozzá, mert számos bujdosó az ő közbenjárására térhetett haza. És tényleg felfedezhető valami sorsszerűség abban, hogy az egyetlen a kuruc hadvezérek közül, kinek síremléke és földi maradványai máig épen és bolygatatlanul maradtak fenn. Mi, kései utódok pedig legalább olykor elzarándokolhatunk a Szatmár-megyei Kaplonyba, a Károlyi-kriptához, hogy fáklyát gyújtsunk, rá emlékezve , de megtehetjük ugyanezt a kassai dóm méltán nemzeti zarándokhellyé vált kriptájában.”