Bezzeg az én koromban

2010. december 25. 14:51

Nem találom a helyem a saját koromban. Nem áll ez a kor jól nekem. Derékban bő, szívben szűk.

2010. december 25. 14:51

„Nagyapám kilencszázötvenkettőben járt az én koromban: akkor éppen nem volt szezonja a precíziósüveg-iparnak (sem). Sok minden odalett addigra a családi vagyonból (egy csodaszép Bentley például, amelyben anyámmal bejárták Olaszországot a harmincas években – az útról készített fotókat úgy bámultam kiskoromban, mintha egy mesekönyv oldalait lapozgatnám), de azért nagyapám egészen ügyesen átevezett az ötvenes éveken. Kis üveggyárát persze államosították negyvenkilencben, de a legfontosabb gépeket sikerült kimentenie valahogy, a tudást pedig nem lehetett elvenni tőle – az a kezében meg az agyában volt. Pár évre meghúzódott valami szövetkezetben, aztán, amikor enyhültek a viszonyok, kiváltotta a kisipart, és vígan megélt a két bejelentett meg a három svarc segédjével. A hatvanas évekre jómódú ember lett megint, volt kocsija, villája, öröklakása, beutazta a fél világot, és szalonjában híres festőművészek pompás alkotásai sorakoztak. Kár, hogy végleg levette rólam a kezét, amikor nemet mondtam az üvegfúvásra (mondjuk, addig se volt olyan nagyon rajtam), és még nagyobb kár, hogy időskorára szerzett harmadik felesége azt tekintette legfőbb feladatának, hogy engem kisemmizzen a vagyonból. (Anélkül, hogy elvesznénk a részletekben, jegyezzük meg, sikerült.)(...)

Bezzeg én az én koromban se nem avatok, se nem találok, se nem reménykedem. Néha úgy érzem, egy vékony pallón egyensúlyozom, szédületes magasságokban, néha úgy, hogy süppedő mocsárban járok, néha úgy, síkos lejtőn zúdulok lefelé. A világ egyre érthetetlenebb, egyre idegenebb körülöttem. Az értékek, amelyekben hittem, a szemem előtt mennek ki a divatból, a szokások kedvem ellen változnak, a közösségek, amelyekhez tartozni szeretnék, felbomlóban vannak.  

Nem találom a helyem a saját koromban. Nem áll ez a kor jól nekem. Derékban bő, szívben szűk. 

Elmúlt korokba merülök tehát, visszafelé indulok el az emberélet útjának kétharmadáról. 

Hátha így eljutok még valahova.”

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2010. december 27. 08:08
"egy vékony pallón egyensúlyozom, szédületes magasságokban, néha úgy, hogy süppedő mocsárban járok, néha úgy, síkos lejtőn zúdulok lefelé. A világ egyre érthetetlenebb, egyre idegenebb körülöttem." Milyen szemléletes vízió! Itt áll előttünk az erkölcs nélkül, liberál-szocialista szellemben nevelt nemzedék képviselője, téblábol értetlenül és céltalanul. Nem csak a rendszer iskolája, de a család sem tudta neki megadni azt, amitől embernek érezheti magát. Ezt tették vele. Fogjuk meg a kezét, vezessük, és adjunk neki reménytm hogy ő is felemelhesse a fejét. Abból a reményből táplálkozzon ő is, hogy vége a tobzódó szabadosságnak, újra érték lesz az ember és a munka. Ha van hitünk, akkor bízhatunk a jövőnkben.
atila68
2010. december 27. 06:36
"Hátha így eljutok még valahova" Imé, a szocialista ember. Kedves Jolsvai András! Tudja csodálatos dolog az üveg. Annak aki érti. A toll is lehet fegyver. Annak aki érti. Erről nem a nagyapja tehet.
Ppali
2010. december 26. 18:15
Aki a múltban keresi a gyökereit, értéknek tartja a régmúltban kialakult hagyományokat, az a konzervatív nem? Az pedig a legmocskosabb szitokszó az ÉS liberális, a múltat végképp eltörölni szándékozó közösségének. Nem lehet egyszerű szembesülni ezzel.... :) (Nincs szánalmasabb, mint az idős liberális)
k33
2010. december 26. 10:11
Nem kellet volna nemet mondani asz üvegfúvásra . Munkából is meg lehet élni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!