Magyar Péter nem tud kihez fordulni: legnagyobb támogatóit utasítják el szavazói

A Tisza elnökének támogatóit míg a saját szavazóik sem kedvelik.

Az énekesnő úgy döntött: ha meghal, folyékony nitrogénben fogja lefagyasztatni magát, hogy az orvostudomány később feltámaszthassa őt. Brtiney Spears korábban még azt szerette volna, hogy hamvaiból gyémántot készítsenek.
Az Alcor nevű arizóniai cég 1972 óta foglalkozik az elhunytak testének konzerválásával. Az énekesnő korábban hamvaiból gyémántot készíttetett volna, ám nemrég azt hallotta, hogy Walt Disney testét is lefagyasztotta az Alcor - így most már ő is ezt szeretné.
„A hibernálási folyamat a szív megállása utáni második percben kezdődik és 15 perc alatt készen van” - állítja a holttestek fagyasztásával foglalkozó Alcor Life Extension Foundation. Britney bízik benne, hogy az orvostudomány olyan szintre fejlődik, hogy a jövőben majd feltámasztható lesz.