Folytatódik a kerítésébe áramot vezető idős kesznyéteni férfi pere.
2010. január 19. 09:17
p
0
0
9
Mentés
Folytatódik a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi büntetőpere ma Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon; a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt idős férfi korábban azt mondta: mindenét ellopták a kertből, az udvarról, s ő csak a tolvajoktól akarta megvédeni tulajdonát.
A 69 éves férfi ellen a Borsod megyei rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást. A tulajdonos vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat.
A tragédia előzménye az volt, hogy három helybéli - aki uborkát akart lopni - tudott arról, hogy áram van a kertben. Erre figyelmeztették is egymást. Ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen meghalt. (MTI)
Egy lépésre vagyunk attól, hogy egyetlen frekvenciavillanás elsötétítse egész Európát – a Hotel Lentulaiban Tóth Máté energiajogász beszél az áramszünetek valódi kockázatairól.
Rendre hatalmas káoszt okoz a modern társadalomban egy hosszabb kimaradás a villamosenergia-szolgáltatásban. Az áramszünetre fel lehet készülni, ám még így is bizonytalanságban tartja a lakosságot.
A spanyol villamosenergia-hálózat alkalmatlansága a szokatlanul magas napenergia-kínálat kezelésére kulcsfontosságú tényező volt a hétfői katasztrofális áramszünetben, állítják korábbi szabályozó hatóságok és néhány szakértő.
Azért furcsa így látni az egykor nagy hatalmú, nagy dumájú, grafomán, de a sorsát valószínűleg megérdemlő egykori politikus közösségi médiás megsemmisülését.
p
0
0
40
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2010. január 19. 16:13
Idézem az egyik polgármestert: Az áramszolgáltató trafóházait is kerités veszi körül, amiben nincs áram. /eddig azonos, mint az öregur védekezése. Ha valaki ezen átmászva betör a Trafóházba lopni és agyonüti az áram, senki nem kerül biróság elé- hacsak az áramszolgáltató be nem pereli a tolvaj családját- és az ügy lezárult. A tolvaj maga felel a balesetéért, mert - anyagi haszon reményében- másnak a tulajdonát akarta elvinni. A mai tárgyaláson tanuk igazolták, hogy figyelmeztető tábla is volt és az "áldozatok" is tudtak az áramról, mégis bemásztak. A biróság előtt a büntetés korlátlanul csökkenthető, hát éljenek vele, mert ellenkező esetben - igaz , ez már nagyjából igy van- semki sem lesz biztonságban ebben az országban, akinek nincs pénze biztonsági őrökre.
Ha nem történt volna meg ez a haláleset akkor most két lehetőség van:
1.: Azok a bűnözők most az állam pénzén élnék börtönéveiket vagy
2.: Tovább lopnának.
Most őszintén, ez az idős ember a társadalom számára hasznos dolgot cselekedett.
1. nem a kerítésben volt az áram, hanem kb. 10 méterrel beljebb egy kordonban
2. a tettesek tudtak róla, mert hirdette, elmondta mindenütt
3. ha jól tudom, a tettesek részegek voltak
Mit kaphat?
Kap 3 évet 5 évre felfüggesztve, gondatlanságból elkövetett emberölés, vagy gondatlan halálokozás miatt.