Család, szőlő, pezsgő lét

Édesapja és édesanyja is építészmérnök, a gyerekkorát a budai Várban töltötte. Nem éppen tipikus kezdet, a szőlőbe­-borba inkább beleszületni szokás. Hogyan lett mindebből fehérbor, pezsgő, de mindenekelőtt Etyek?
Valóban, a szüleimnek nem sok közük volt ehhez az egészhez, de azért a családban akadt az ügyben kire támaszkodnom. A nagybátyám volt szőlész-borász, sőt több is ennél: igazi közösségi ember, aki nem mellesleg tankönyvet írt, és tanította is a szakmát egy ideig az egyetemen. Az ő példája nyomán indultam el ezen az úton, igaz, egy kis kanyar után.

Azaz?
A gimnázium utolsó évében annyit tudtam, hogy mivel a legjobban a kémiát és a biológiát szeretem, ezzel kellene kezdenem valamit. Előbb kitaláltam, hogy gyógyszerész leszek, de akkoriban olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy nem vettek fel. Így kerültem a vegyészmérnöki karra, ahol két évig tartott, mire rájöttem, hogy bár kedvelem a kémiát, annyira azért mégsem, hogy egész életemben azzal foglalkozzam. Ezután kötöttem ki, most már azt mondom, törvény- vagy még inkább sorsszerűen, a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakán. Az első pillanatban éreztem, hogy itt vagyok igazán a helyemen. Gyerekkorom óta imádom az ízeket, az illatokat, az evést-ivást, a nagy beszélgetéseket és a jó társaságot. A borban mindez egyesül: a kis hajtásokból asztalra tett, derűt hozó palack lesz, benne az alkotás örömével.