Gazdag hagyomány, drámai folyamatok, nagyszerű lehetőségek – valahogy így lehet összegezni a magyar bor helyzetét. A részletekről Rókusfalvy Pál kormánybiztost kérdeztük.
Nyitókép és fotók: Mandiner / Földházi Árpád
Kacsoh Dániel és Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.
„Két centire áll a gép orra a becsapódástól, a legfontosabb feladat, hogy felhúzzuk kicsit” – mondta egy tavalyi interjúban. Tényleg ennyire az utolsó pillanatban van az ágazat?
Időben visszamennék még egy lépést. Annak, hogy a kormány úgy döntött, a magyar bornak és az azzal kapcsolatos marketingtevékenységnek kormánybiztosi rangot ad, egyetlen racionális oka volt: felismerte, hogy a magyar bor stratégiai jelentősége ellenére nincs a méltó helyén, és ezzel összefüggésben rohamosan csökkennek a szőlőterületek. Szemléltetésképpen, az 1970-es években közel 250 ezer hektárnyi volt az országban, jelenleg 53 ezer hektárról szüretelünk.
Mi történt?
Összetett okai vannak. Voltak időszakok az EU-ban, amikor támogatták a szőlő kivágását. Egyre szélsőségesebb az időjárás, már augusztus közepén-végén túl vagyunk a legtöbb szüreten, a vörösborosok is az utolsó szőlőket szedik. Eközben az energiaárak kúsznak felfelé, és lassan nincs, aki megművelje a földet.
A borágazat nem feltétlenül vonzó életpályamodell a fiataloknak. Legyünk őszinték: a szőlőbe ki kell menni dolgozni, kapálni, s amikor ezt elmondom, nem a leglelkesebb arcokat látom. Segíteni kell a fiatal borászokat, ezért indítottuk el például a Jövő borásza ösztöndíjprogramot, amivel igyekszünk elősegíteni, hogy helyben maradjanak, de előtte menjenek külföldre tanulni, és hozzák haza a tapasztalatot. Az utóbbi harminc évben megörültünk annak, hogy a Kárpát-medencében nagyon szép borokat készítenek, csak lassan nem jön ki az Excel-tábla jobb alsó sarka. Kérdés, hogy találunk-e menekülőutat, vagy akár emelkedni a repülőgéppel. De meg kell próbálni! A bor a magyar identitásunk része, beleivódott a kultúrába, a hagyományainkba, a történelembe, ezért is fontos kormányzati szinten kezelni.
Nem először született ilyen gondolat.
Minimum négy-öt állami szervezet foglalkozott a területtel a korábbi évtizedekben, hiszen kapcsolódik az agráriumhoz, a turizmushoz, és az export miatt a külügynek is akad dolga vele. Tehát mindenki egy részével foglalkozott, de nem átfogóan – én most ezt kaptam feladatul. Azzal kezdtem a munkámat, hogy egy hiánypótló, vastag stratégiát készítettünk. Megtudtuk például, hol volt eddig a magyar bornak relevanciája, s hova érdemes vinni. Az utóbbi harminc évben mindig a vízió került középpontba, ami fontos, de szükség van arra is, hogy konkrét kutatások útján szembesítsük a szakmát a valósággal. Márpedig a világ nagyon más irányba ment.
Többször beszélt arról, hogy jelentős túltermelés van hazai és nemzetközi szinten is, így inkább arra kellene törekedni, hogy legyünk innovatívabbak. Mit ért ez alatt?
Be kell látni, az alkoholos italok piacán jobban működik a konkurencia. Tekintsünk önkritikusan magunkra: kicsit belefeledkeztünk abba, hogy sok száz éve szép borokat tudunk készíteni, de a piac mintha elaludt volna. A mi alapvetésünk, hogy a bor nem egyszerűen egy alkoholos termék, hanem elsősorban kultúra, s csak utána alkohol. Petőfi Sándor, Ludwig van Beethoven, Johann Wolfgang von Goethe, Thomas Jefferson valamennyien Tokaj-rajongók voltak. Ferenc pápa a Vatican Newsnak arról beszélt, hogy a tokaji bor a legszentebb dolog Magyarországon. Hszi Csin-ping kínai elnök, akire nem jellemző, hogy terméket reklámozzon, tokaji boros hasonlatot használt a magyar–kínai diplomáciai kapcsolatok jellemzésére. Rengeteget köszönhetünk a tokaji borvidéknek, olyan érték, amit nem szabad veszni hagyni. Az nem megy, hogy egy borász elkészít egy bort, de nem tudja üzletszerűen értékesíteni a piacon. Mindent termékként is kell kezelni. Nem segít, hogy az EU szabályozása gyakorlatilag a dohányiparral azonos szintre helyezte a borágazatot, nem tesz különbséget a bor és más alkoholos termékek között. De az alkoholpiacon a sörök, long drinkek, spiritek világa rengeteg innovatív megoldást dob be évek óta, próbálja elcsábítani az Y, Z, α generáció tagjait, akik egyre messzebb kerültek az alkoholos italoktól.
Mi ennek az oka?
Egyfelől a világban bizonyos egészségtrend uralkodik, ami miatt a fiatalok egyre inkább mellőzik az alkoholt. Másfelől amerikai kutatások szerint ha egy fiatalnak ma egy pohár bor és egy füves cigi között kell választania, akkor az utóbbi mellett dönt. Az, hogy a környezetükben sok helyen legalizálják a kannabiszt, erős kihívást jelent. Látjuk a német sörpiac számait is: tíz évvel ezelőtt még megmosolyogták az alkoholmentes söröket, ma a német sörpiac mintegy 8 százalékát teszik ki. Akinek az alkoholmentesség fontos szempont, az az egész borkultúrát elutasítja. Ha viszont alternatívát tudunk neki kínálni a csökkentett alkoholtartalmú borral, más lehet a helyzet. A külföldi expókat járva látom, mennyit fejlődött ez a szegmens az utóbbi néhány évben. Többféle eljárással meg lehet valósítani a csökkentett alkoholtartalmú bort; Sanghajban, Düsseldorfban és Amszterdamban is kóstoltam olyan tételeket, amelyeknek már majdnem borízük volt.
Nem kiábrándító ez?
Nyilvánvaló: aki eddig a minőségi magyar bort itta, ezután is azt fogja, de a piacbővülésre szükségünk van. Megvan az a Kárpát-medencét jellemző néhány eredetvédett termék, szőlőfajta, amire koncentrálnunk kell, ilyen például az aszú, a furmint, a kékfrankos vagy a kadarka, illetve maga a Tokaj márka. Ezekkel kell megjelenni a piacon, és a fiatalokat kell a célkeresztbe állítani. Tudjuk, hova kell mennünk: a lengyelek, a németek, az angolok, az amerikaiak jelentik a potenciális piacot, ez viszont nem háromhetes feladat. Élni kell a digitalizációval, be kell vezetnie a kormánynak az e-pincekönyvet, valamint a közösségi médiában a saját terepükön és nyelvükön kell megtalálni a fiatalokat, például influenszereken keresztül is. Újabb és újabb megoldásokat kell keresnünk, valamit tenni kell, mert elmegy mellettünk a vonat.
Azt a szocialista korszakot, amely a 250 ezer hektáros termelést produkálta véleményes minőséggel, egyfajta borreneszánsz követte az 1990–2000-es években – vagy ez csupán egy érzet volt?
Ez valóban így volt, például a villányi térség is akkor indult be. Csak ugye mit örököltünk a szocializmusból? Voltak a nagy termelőszövetkezetek, ahova mindenkinek be kellett tolnia a területét, és mindenki szétszabdalva kapott egy pici területet utána. Ennek hatásaival a mai napig küzdünk, hiszen egy ágazat akkor tud erős lenni, hogyha minél erősebben együtt mennek a képviselői. Ez az organikus fejlődés a nálunk szerencsésebb történelmű helyeken megtörtént, összeálltak az adott területek gazdái. Mi van ezzel szemben nálunk? A magyar birtokok 83 százaléka három hektár alatt van – nincs olyan üzleti modell, amely ilyen kis birtoknál működne. Mániám, hogy lépjünk ki az ezotériából, és tudatosítsuk: egy birtok akkor tud megállni magában ilyen pici méretben, hogyha valami unikális dolgot csinál, az viszont éppen attól unikális, hogy nem tudja mindenki. Az egyetlen általános megoldás
a kis pincészeteknek, hogyha összeállnak.
Ilyen egyszerű lenne? Nem idéz kellemes történelmi emlékeket a szövetkezet kifejezés…
Valóban. Az a szó, hogy szövetkezet, még ma is azt az érzetet kelti az emberekben, a borászokban, hogy valaki el akarja lopni a pénzüket. Sokkal nehezebb, de pályázatokkal rá kell bírni az egy borvidéken élőket az együttműködésre. Újra meg kell tanulnunk, mit jelent összeállni, a következő nemzedék ezt már sokkal könnyebben teszi meg. Egy mai fiatal, második, harmadik generációs borász külföldön tanult, nyelvet beszél, fontos neki a környezettudatosság. Az én nemzedékem szempontrendszerében nem szerepel a környezettudatosság – az Újvilágban viszont minden egyes palackon rajta van már, hogy mekkora ökológiai nyomot hagy maga után. Könnyített palack, csomagolás – ezek mind a stratégiánk részei, még ha most sokan szkeptikusak is, mondván, meg akarjuk szentségteleníteni a borfogyasztást. „Persze, majd ilyen nyavalyás alumínium akármibe rakom a boromat!” – szitkozódnak sokan, pedig ez a jövő egyik piacbővítő lehetősége: a koktélokat, borkoktélokat ilyenből isszák a fiatalok. A másik probléma, hogy – pont a borfogyasztás kulturális aspektusa miatt – a fiatalok kissé bonyolult dolognak képzelik ezt a műfajt. Azt gondolják, hogy valami elitista dolog, amihez ők nem kellőképpen képzettek. Meg kellene változtatni a borfogyasztás optikáját.
Jól hangzik. Hogyan?
A pezsgőben, habzó italokban van még nagy potenciál, a nyári időszaknak ezek az italai. Most ért véget a Buborékok nyara kampányunk, amely értelemszerűen a fiatalos buborékos italokat állította középpontba. A vörösbor fogyasztásánál drámai változást tapasztalunk, pont a magas alkoholtartalom miatt. Meg kell találni a módját, hogyan lehetne újra divatba hozni. Van kétszáz eredetvédett magyar bor, ami zseniális, csak marketingszempontból kezelhetetlen. Visszatérve a fiatalokra: van még egy másik út is arra, hogy bevonjuk őket a borkultúrába.
Mégpedig?
A Kulturális és Innovációs Minisztériummal elindítottunk egy egyetemi programot, első lépésben a Károli, az Óbudai és a Semmelweis Egyetemen kezdődik borkulturális képzés szeptemberben, az angol és magyar nyelvű kurzus a magyar borról, borismeretről, borkultúráról szól majd. Ez egy szeminárium, amit próbajelleggel a magyar és külföldi diákok két kreditpontért felvehetnek, később rendszerszinten szeretnénk beépíteni az oktatásba. Hiszek benne, ha már az egyetemen elültetjük a fiatalokban a borfogyasztás kultúrájának magvait, akkor igenis változhat a borfogyasztáshoz való hozzáállás.
Új-Zélandnak a sauvignon blanc, Ausztriának a zöld veltelini hozta meg a világhírt – azért, mert erre az egy fajtára koncentráltak. Nekünk nem lehet ilyenünk?
Az osztrákoknál 1986-ban lépett életbe a bortörvény, nekünk 37 év hátrányt kell ledolgoznunk. Az adottságaik viszonylag szerények voltak, de a meglévő néhány fajtából kiválasztották a zöld veltelinit, a welschrieslinget, a kékfrankost meg a zweigeltet, ezekre koncentráltak. Ausztráliában és Új-Zélandon pedig harminc-negyven éve elindultak a sauvignon blanc-nal és a pinot noirral. Az volt a koncepció, hogy nem nagyon drága borfesztiválokra mennek, hanem inkább kiviszik a legjobb termelőiket Londonba, onnan pedig a saját borvidékeikre hívtak véleményformálókat, és az ottani éttermekben mutatták be a sauvignon blanc-t. A kereskedelemmel sem foglalkoztak egy-két évig. Ezt szép tudatosan felépítették. Nekünk is megvannak azok a világosan kommunikálható márkáink, amiket tudunk használni a világban – ilyen a furmint, a kékfrankos és persze maga Tokaj. Ezeket óvni és használni kell.
Időről időre felmerül a zéró tolerancia eltörlése a közlekedésben, viszont a döntéshozóknak is az a véleményük, hogy a magyar ember nem biztos, hogy tudja, hol a határ. Ön mit gondol?
A problémának két gyökere van: egyrészt a nem befolyásolt, de alkoholt fogyasztó egyént is hátrányos jogkövetkezmény éri, másrészt pedig a befolyásoltság alsó határát nem lehet pontosan körülírni, hiszen az egyéntől és sok külső körülménytől is függ. A befolyásoltságot semmilyen formában nem lehet megengedni a volánnál, ennek felmérése mindannyiunk egyéni felelőssége. Magyarán nagyon egyszerű a helyzet: a tudatmódosítást, a befolyásoltságot kellene büntetni. Egy pohár bor elfogyasztása jellemzően nem okoz befolyásoltságot, viszont gyógyszeres kezelés alatt, betegségtől vagy fáradtságtól, tudatmódosító szertől lehetünk befolyásolt állapotban. Ha valaki bevesz egy erős fájdalomcsillapítót, sokkal inkább befolyásolt állapotba kerül, mint hogyha megiszik egy fröccsöt. A befolyásoltság biológiai kérdés, de a szonda csak az alkoholszintet méri, és ahhoz kapcsol hátrányos jogkövetkezményeket. A borász ezt nem minden esetben érzi igazságosnak. Néhány országban a gasztrokultúra részének tekintik azt, hogy valaki megiszik egy pohár bort a vacsorához, de persze ugyanúgy megbüntetik, ha átlépi a megszabott határt. Franciaországban például 0,375 literes kiszerelésű pinot noirt lehet kapni az éttermekben azért, hogy lehessen koccintani a vacsorához, és nem kérik ki a másodikat meg a harmadikat, kulturáltan meg tudnak állni. Azon az állásponton vagyok, hogy a jogszabályokat időről időre felül kell vizsgálni, és a megváltozott társadalmi viszonyokhoz, technikai fejlődéshez kell igazítani. A zéró tolerancia összetett kérdéskör, amelyre sejtésem szerint majd a robbanásszerűen fejlődő autóipari technológia adja meg a választ, tehát majd az autónk nem bízza ránk a vezetést, ha nem vagyunk arra alkalmas állapotban.
Rókusfalvy Pál
1964-ben született Budapesten. Zenei, tanári, rádiós és televíziós múlttal a háta mögött 1991-ben megalapította a Roxer kommunikációs ügynökséget, majd 1999-ben a Rókusfalvy Birtokot. 2003-tól az Etyeki pincefesztivál és az Etyeki kezes-lábos, majd 2013-tól az Etyeki piknik szervezője. Nevéhez fűződik a Borászok Borásza díj, a Borkonferencia és az etyeki Pezsgőkonferencia megalapítása. 2022 július elsejétől kormánybiztosként felel a nemzeti bormarketingért.
A 11 éves Dominikkal Magyar Péter és a Tisza parlamenti képviselőjévé választott Bódis Kriszta készített interjút tavaly decemberben. A fiú gyámja tett feljelentést.
A vendégek közül sokan az asztalok alá húzódtak, vagy pánikszerűen elhagyták a báltermet, azonban volt aki egészen máshogy reagált.
Mi, borászok vagyunk a világ legelfogultabb lokálpatriótái. Jásdi István írása.
A világhírű magyar borkultúra tovább növelheti ismertségét egy újraéledő hagyomány által. A Márton-naphoz kapcsolódó újbor ünnepe új kapukat nyit a hazai vendégforgalomban és az átalakuló borpiacon is.
Létezik egy lobbi, amely az egészségre hivatkozva az ellen dolgozik, hogy az emberek bort fogyasszanak – mondja Laposa Bence. A borásszal az ágazatot érő kihívások mellett a Balaton imázsáról is beszélgettünk.
Apa és fia együtt vezetik a St. Andrea Szőlőbirtokot, munkálkodásukat az Istenbe vetett erős hittel végzik, boraik rendre rangos díjakat nyernek. Személyes indíttatásukról és hivatásuk megpróbáltatásairól kérdeztük őket.
Filep Dávid hozta létre a Nemzeti Kommunikációs Hálózatot.
Az Europol felhatalmazást kap arra, hogy a tagállamokat bűnügyi nyomozásokra ösztönözze.
