A közép-európai kultúra fellegvára szeretnénk lenni – Káel Csaba a Mandinernek

Farkas Anita interjúja a Mandiner hetilapban

Hogyan vonná meg a tizennyolc év mérlegét?
Az elmúlt közel két évtizedben fekete-fehéren bebizonyosodott, hogy ez a nagyszabású kulturális beruházás milyen fontos volt, és milyen hiányokat tudott pótolni a magyar kultúrában. És ami még ennél is lényegesebb: a Müpa léte mennyire helyzetbe tudta hozni az előadó-művészetet Magyarországon. Gondolok itt elsősorban a zenei területekre, de az idők során fokozatosan beléptek a társművészetek is: 2005-ban hat műfajjal kezdte a ház az üzemelést, ez mára tizenkettőre bővült, köztük olyan kuriózumokkal, mint az újcirkusz. Ezen műfajok és az egyes művészek ráadásul nemcsak itthon kaptak ezáltal nagyobb figyelmet, hanem nemzetközi kontextusba is kerültek. A kezdetektől kapcsolatban vagyunk a világ hasonló intézményeivel, sokszor közösen hozunk létre produkciókat, a menedzserek, im­p­resszáriók pedig egyre sűrűbben maguk keresnek fel minket; fontos lett fellépni a Müpában. Ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon, és lépésről lépésre kiteljesedjen, elengedhetetlen volt egy kívül-belül 21. századi előadó-művészeti központ létrejötte. Ilyen régebben azért nem volt Magyarországon – és Európában is csak kevés akad a mai napig –, mert a korabeli polgárság igényeit szem előtt tartó, 19. századi várostervezéseknél inkább a művészeti ágak helyileg is koncentrált szétválasztása volt a jellemző. Azaz az egyik utcában mondjuk a múzeumok, galériák kaptak helyet, a másikban színházak, a harmadikban koncerttermek és így tovább.