A Forbes szerint a világon a hetedik legismertebb magyar márka, amely nem csupán egy kívül-belül 21. századi előadó-művészeti központ, hanem valódi kulturális agora. A nagykorúságát idén márciusban ünneplő Müpa vezérigazgatójával, Káel Csabával a saját értékeink újrafelfedezéséről, múlt, jelen, jövő egymásra építkező hármasáról és a mindannyiunkban meglévő kulturális dns-ről beszélgettünk.
Farkas Anita interjúja a Mandiner hetilapban
Hogyan vonná meg a tizennyolc év mérlegét?
Az elmúlt közel két évtizedben fekete-fehéren bebizonyosodott, hogy ez a nagyszabású kulturális beruházás milyen fontos volt, és milyen hiányokat tudott pótolni a magyar kultúrában. És ami még ennél is lényegesebb: a Müpa léte mennyire helyzetbe tudta hozni az előadó-művészetet Magyarországon. Gondolok itt elsősorban a zenei területekre, de az idők során fokozatosan beléptek a társművészetek is: 2005-ban hat műfajjal kezdte a ház az üzemelést, ez mára tizenkettőre bővült, köztük olyan kuriózumokkal, mint az újcirkusz. Ezen műfajok és az egyes művészek ráadásul nemcsak itthon kaptak ezáltal nagyobb figyelmet, hanem nemzetközi kontextusba is kerültek. A kezdetektől kapcsolatban vagyunk a világ hasonló intézményeivel, sokszor közösen hozunk létre produkciókat, a menedzserek, impresszáriók pedig egyre sűrűbben maguk keresnek fel minket; fontos lett fellépni a Müpában. Ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon, és lépésről lépésre kiteljesedjen, elengedhetetlen volt egy kívül-belül 21. századi előadó-művészeti központ létrejötte. Ilyen régebben azért nem volt Magyarországon – és Európában is csak kevés akad a mai napig –, mert a korabeli polgárság igényeit szem előtt tartó, 19. századi várostervezéseknél inkább a művészeti ágak helyileg is koncentrált szétválasztása volt a jellemző. Azaz az egyik utcában mondjuk a múzeumok, galériák kaptak helyet, a másikban színházak, a harmadikban koncerttermek és így tovább.
Tokaj-Hegyalja térsége mindig káprázatosan szép volt, és Bodrogkeresztúr, ahol mindenfelől látszanak a tokaji szőlődombok és a Zemplén tekintélyes vonulata, egészen különös miliőt áraszt magából. Petri Lukács Ádám írása.
Ha komolyan vesszük a Nobelt, akkor joggal várjuk el, hogy olyan Nobel-díjasaink legyenek, akik szeretnek magyar Nobel-díjasok lenni.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
Korszakos alkotó, aki egyszerre volt a magyar népi kultúra és zenei őshagyomány megmentője és az új irányokat kereső modern művészet úttörője. Rajcsányi Gellért írása.
Nyolc-kilenc éves korától állandó kemény munkában volt része. De a természet rendjét úgy megismerte, hogy doktorálhatott volna belőle. Csóti György írása.
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
Budapestre látogat Eli Sharabi, az izraeli túszdráma egyik legismertebb túlélője, akit a Hamász 2023. október 7-én rabolt el, és 491 napnyi fogság után szabadult Gázából.
A Mandiner küldetése több, mint a hírek közvetítése. Azon dolgozunk, hogy a konzervatív értékeknek erős, világos és hiteles hangot adjunk. Ebben most Ön is segíthet.
