A tolerancia intoleranciája – a baloldali erőszakot általában társadalomjobbító szándékkal igazolják
2023. május 30. 05:50
Két német szerző immár magyarul is elérhető könyve mutatja be a baloldali erőszak történetét és motivációit. A radikális baloldallal szemben a konzervatívok – de talán még a mérsékelt liberálisok is – értik, hogy a mennyországot nem lehet a földön megvalósítani, és az ilyen kísérletek mindig véres megtorlásba és totális diktatúrába fulladnak.
A politikai erőszak a nyugati közbeszédben, sőt a tudományos körökben is úgy jelenik meg, mint ami főleg a jobboldalra, a szélsőjobboldalra, a vallásra és a nacionalizmusra jellemző. A 18–19. században a radikalizmus már önmagában baloldali radikalizmust jelentett, ma viszont elsőként a szélsőjobb vagy a vallási fundamentalizmus jut róla az elemzők és a tudósok eszébe.
Pedig a vallás és a nemzeti érzés inspirációjára nem követnek el nagyságrendileg több erőszakot, mint bármilyen más okból, a vallások és a nemzeti érzés nem felelős több erőszakért, mint bármilyen más hajtóerő. (William T. Cavanaugh a vallásos erőszak mítoszáról írt könyvet.) A konzervatívok a legtöbbször reagálásként, rendfenntartó megfontolásból nyúltak az erőszak eszközéhez, a legitim hatalom pozíciójából, a rendfenntartó erőket bevetve. Molnár Tamás Az ellenforradalom című kötetében egyenesen azt rója fel a jobboldalnak, hogy gyakran még akkor sem mert az erőszakhoz nyúlni, amikor legitim módon megtehette volna (például XVI. Lajos). A baloldal ellenben minden skrupulus nélkül alkalmazza.
A baloldali erőszakot ugyanis általában társadalomjobbító szándékkal igazolják, valamint azzal, hogy a reakció erőit el kell távolítani a haladás útjából. Ez a tolerancia intoleranciája. Két német szerző, Klaus Schroeder és Monika Deutz-Schroeder németül 2019-ben, magyarul nemrég megjelent kötetében a baloldali erőszak történetét és motivációit mutatja be.
Az első fejezet meghatározza, mi számít baloldali erőszaknak, a második áttekinti a baloldali erőszak történetét, kitérve a francia forradalomra, Marxra és a kommunizmusra, a párizsi kommünre, az anarchista erőszakra, a bolsevik terrorrezsimre és a kommunistáknak a weimari liberális demokrata köztársaság elleni fegyveres harcára. Ezután külön fejezetet kap az NDK-ban jelen lévő politikai erőszak, az újbaloldal belső vitái a politikai erőszakról, majd az NSZK-ban tapasztalt baloldali terrorizmus – bizonyára ismerősen cseng az olvasónak a Vörös Hadsereg Frakció neve. Akkoriban Konrad Adenauert és Charles de Gaulle-t simán lefasisztázták. Végül áttekintést kapunk az utcai militantizmusról és a baloldali erőszak kortárs mibenlétéről az indoklásával együtt.
A szélsőbaloldal szerint a rendszer termeli az erőszakot, ők pedig csak azzal szemben tanúsítanak ellenállást és ellenerőszakot.
A radikális baloldaliak „a vélemény és a forradalom őrzőinek szerepét játsszák a baloldali miliőkben,
és ápolják a forradalom mítoszát”. Számukra az a tétel, hogy a szabadság mindig a másként gondolkodók szabadsága, kizárólag a baloldali erőkre és egy baloldali pluralizmusra vonatkozott – állapítják meg a szerzők. Az ellenérvelés azért nehéz, mert a vélt jövőbeli célok igazolják az erőszakot – a vélt jövőbeli célok megvalósulása és milyenségének megítélése pedig hát várat magára, így nem tudunk róla vitázni. Számukra még a liberális polgári demokráciák is elnyomó gépezetek, a kapitalizmus és a potenciális fasizmus melegágyai, az ellenforradalom képviselői.
A radikális baloldallal szemben a konzervatívok – de talán még a mérsékelt liberálisok is – értik, hogy a mennyországot nem lehet a földön megvalósítani, és az ilyen kísérletek mindig véres megtorlásba és totális diktatúrába fulladnak.
Klaus Schroeder – Monika Deutz-Schroeder: A harc még nem ért véget – A baloldali erőszak története és aktualitásai. Századvég, 2022
Harcosok Klubja, VOKS 2025, átláthatósági törvény– ezekről is vitázott a Presszó e heti adásában Csinatalan Sándor publicista, aki önmagát háborúpárti ukrán propagandistaként aposztrofálja és Szalai Szilárd a Századvég elemzője.
Szilvay Gergely höhöö....antiszemiszylvike nem véletlenül bastunk ki Radó Péter,többek javaslatával-köztük jómagam-az okt.pol. csoportból a mandis Szilvayt-én csak antiszemiszilvykének jegyzem-antiszemita uszító hsz.-i miatt-soha egy tárgyilagos hsz.-a nem volt,ellenben az antiszemita gyűlöletszítást hozta magával a mandiról -ott az alapkövetelmény höhöö
FEHÉRTERROR, PARAMILITÁRIS
ERŐSZAK ÉS ÜGYÉSZI VIZSGÁLAT,
Az első világháború utáni forradalmak kora, majd a
Tanácsköztársaság bukása utáni zavaros,
polgárháborús időkben, 1919 nyarától kezdve a
szegedi ellenforradalmi kormányt támogató katonai
és félkatonai fegyveres erők, elsősorban a Horthy
Miklós későbbi államfő által vezetett úgynevezett
Nemzeti Hadsereg1
és hozzá csatlakozó milíciák
országszerte követtek el súlyos atrocitásokat. Ez aparamilitáris erőszakhullám részben talán válasz
volt a tanácskormány hasonlóan erőszakos,
opresszív intézkedéseire, részben az egyes egyéni
eseteket csupán a személyes bosszú, a vesztes
háború miatti bűnbakképzés pszichózisa, illetve
nem egyszer pusztán az anyagi haszonszerzés
lehetősége motiválta.3 A vörösterrort felváltó
fehérterror4
1919-től egészen 1921-ig tartott, illetve
utóhatásai súlyos, politikai indíttatásból elkövetett
bűncselekmények formájában még 1922 és 1923
folyamán is érezhetőek voltak,5
a terror tehát a
Horthy kormányzóvá választását, a trianoni békeszerződés aláírását és a magyar állam közjogi
rekonstrukcióját követő időszakra is áthúzódott.
Az új magyar kormányzat a konszolidáció első
éveiben csak lassan, vonakodva lépett fel a
különböző fegyveres csoportok önkényes
garázdálkodása ellen.
A főként frontról hazatért, túlfűtött
nacionalista érzelmektől hajtott katonák
kegyetlenkedését eredményező, elsősorban a Prónay
Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván
különítményparancsnokok nevével fémjelezhető
fehérterror eseményei közül is kiemelkedik a DunaTisza közén 1919 és 1921 között zajló cselekménysorozat, melyet elsősorban Héjjas Iván főhadnagy
és helyettese, Francia Kiss Mihály tiszthelyettes
személyével lehet összekapcsolni.
http://real.mtak.hu/115656/1/VARYALBERTJELENTESE.pdf
Ahhoz, hogy megértsük a fehérterror DunaTisza közén zajló hullámát6
és annak jelentőségét –
melyről a kommunista népbiztosok perében is a
vádat képviselő és a vörösterror áldozatait nevesítő
adattárat összeállító dr. Váry Albert7
koronaügyészhelyettes ugyancsak összefoglaló nyomozati
jelentést írt – érdemes részletesebben szólnunk a
Héjjas Iván paramilitáris vezetőhöz köthető
fegyveresek alföldi működéséről és ennek
hátteréről
Az nem baj ,hogy segghülye vagy,ezt ismeri az egész internet ,a krerénkeltető mandi tenyészti a hülyéjet ,nade még büszkén hirdeted is höhöö.
Milyen igaza van :
salátás 2023. május 18. 6:43
Juj pedig hányszor hallottuk a fostos trolloktól,hogy ilyen nincs is és csak a mi beteg fantáziánk szüleménye.
"Igaz, igaz, Ványadt Ványadtovics Vinyov, mintha csak magam mondtam volna." - "Hej, ha ezt a galambocskám, Galuska Galagonya megérhette volna höhöö
ez kreténkeltető mandiner az orbáni -goebbelsi-mindig a legalcsonyabb értelmi képességűekhez kell szólni
úgy biztosan célbaér -nyája höhöö..itt tilos,de kiirtották a gondolkodást -a szakértelem csak ócska kommunista trükk höhöö...ki ismerné be ,hogy a hülyék parancsára,propagandája kolompja után önként,dalolva be-ki -bebebee...a faserdőbe höhöö.-
Mit nevezünk fehérterrornak?
Amikor 1919 májusának végén az előrenyomuló román csapatok elől a gróf Károlyi Gyula vezette önjelölt kormány a francia megszállás alatt álló Szegedre menekült, a hadügyminiszteri posztot Horthy Miklósra bízták. Horthy a Tanácsköztársaság elleni harcra „Nemzeti Hadsereg” létrehozását határozta el, amelynek – mikor augusztus 9-én (tehát már a Tanácsköztársaság bukása után) létrehozták a Fővezérségét – a főparancsnoki tisztét is magára ruházta.
A Nemzeti Hadsereg megalapításának hírére Szegedre igyekeztek a Monarchia felbomló hadseregének kommunistaellenes tisztjei, köztük Gömbös Gyula, számos kétes kalandor és szerencselovag, a románok által felmorzsolt Székely Hadosztály, vagy éppen a Tanácsköztársaság ellen szervezkedő irreguláris csapatok tagjai. Horthy – egy tényleges hatalom nélküli kormány hadsereg nélküli hadügyminisztere – örömmel üdvözölt minden harcra kész jelentkezőt. Prónay Pálnak megbízást adott, hogy a forradalom ellen tenni akaró tisztekből szervezzen fegyveres különítményt, úgymond „a rend fenntartására és helyreállítására”.
A francia megszálló hatóságok hallgatólagos egyetértésével az ellenforradalmi kormány pénzén – amelyet a Bécsben gróf Bethlen István vezetésével szervezkedő Antibolsevista Comité (ABC) és a legitimisták egy csoportja kalandos úton, a bécsi magyar nagykövetségről rabolt el – Prónay mintegy másfél száz jelentkezőből szervezte meg viszonylag kicsi, de elszánt és lelkes haderejét. Őrségeket szervezett a Szegedre vezető utakra, az elfogott gyanús embereket kivallatta, és sor került az első gyilkosságokra is. Az áldozatokat egyszerűen a Tiszába hajították. Hamarosan kiderült, hogy a fegyveres erő megszervezésével a meglehetősen súlytalan politikusok mellett egyre inkább Horthy kezében összpontosul a hatalom, de ezzel párhuzamosan Prónay is egyre inkább külön utakon járt. Az önjelölt kormány egyre kevésbé tudta ellenőrizni a hadsereg főparancsnokává váló Horthyt, és Horthy is egyre kevésbé tartotta a markában Prónayt és öntörvényű különítményeseit.
Hamarosan ők alakították a szegedi politikát – a legitimitásukat biztosító Károlyi-kormány tulajdonképpen a különítményesek túszává vált, hiszen csak azok voltak képesek ideig-óráig biztosítani a fennmaradását. Horthy az antant beleegyezésével Siófokon rendezte be főhadiszállását, és különítményesei is vele mentek. Prónay, Héjjas Iván, Ostenburg-Moravek Gyula és társaik a „rendcsinálást” saját szájuk íze szerint értelmezték.
Napirenden voltak a kínvallatások, kivégzések a Tanácsköztársasággal rokonszenvezőkkel, zsidókkal vagy egyszerűen olyanokkal szemben, akiknek a vagyonára, feleségére, lányára a különítményesek szemet vetettek. ki is volt valójában Prónay?
Halál, kaszál
Tótprónai és blatniczai Prónay Pál 1874-ben született Romhányban - ám (korábbi, téves ismereteinkkel szemben) jelenleg fogalmunk sincs arról, hogy hol mikor és milyen körülmények között következett be a halála. Annyi biztos, hogy Ludovika Akadémiát végzett, az I. világháborút a jászkun huszárok soraiban harcolta végig, s az összeomláskor századosi (vagy ha úgy tetszik, huszárkapitányi) rangot viselt. Prónay hivatásos tiszttársaihoz hasonlatosan a Kommün alatt is szolgálatot teljesített; egy ideig az Országos Lófelügyelőségen dolgozik (munkahelye lovak rekvirálásával foglalkozik), s ez idő alatt a Gellért Szálló lakója. Azután, vala-mikor 1919 májusában átszökik Bécsbe, majd onnan Szegedre vezet az útja. Itt munka nélkül maradt fiatal tiszttársaiból létrehozza a papí-ron éppen csak alakuló-formálódó, Horthy-féle Nemzeti Hadsereg keretében - ám valójában nagyfokú önállósággal - működő tiszti különítményét, amivel mintát is ad a további szervezkedésnek. A lakosság egy részének szemében Prónay már Szegeden is rettegett figura: rejtélyes eltűnéseket, kínzásokat és gyilkosságokat rónak a számlájára. Az áldozatok részben zsidók, részben "kommunisták", azaz bárki, aki tevőlegesen részt vállalt a gyászos emlékű Kommünben, vagy legalábbis ezzel vádolták, közöttük is mindenekelőtt (s megint csak) a zsidó származásúak. S csak ezután jön a hírhedt (mintegy a vörösterrorra válaszoló) dunántúli bosszúhadjárat. Korabeli tevékenységének egyik legfőbb dokumentálója ő maga; ez idő tájt kelt naplóbejegyzései és egyéb, gondosan megőrzött iratok alapján Prónay immár jóval később, 1943-44 között írja meg visszaemlékezéseit: alkalmasint új elvbarátai, a nyilasok okulására.