Én olyan szellemi szabadságban élek, ahol ha valami fontos nekem, azt szóvá teszem. Ez hatalmas szellemi luxus. Azért tehetem meg, mert nem függök senkitől. Az én felelősségem, hogy szóvá tegyem, ha már megadatott, hogy van hangom, és van, aki meghallgatja.
Apám folyamatosan járatta az agyát, beszélgetett, olvasott, írt, gondolkodott. Ha meglátott, már mondta, hogy mit talált ki istenérvnek, milyen összefüggések vannak a világban, hogyan működnek a hálózatok, mi az önérdek-érvényesítés. Kiskorom óta gondolkodni tanított, aminek az első pontja, hogy ne félj soha a másik gondolataitól; a második, hogy hallgasd és értsd meg a másikat; a harmadik pedig,
hogy az új és érdekes felismeréseket építsd be a gondolkodásodba.
A működéshez persze strukturáltság kell. Nem tudod egész nap a többi embert hallgatni, nem tudsz csak másokra figyelni – és ott vannak az érzelmek, amelyek el-elborítanak.
Most kizárólag az építő gondolatokról beszélek. De az építő gondolathoz is el kell jutni. A Facebookot például főleg arra használom, hogy érdekes új gondolatokhoz jussak. Sok kedves, okos kommentelőm van, aki jelentősen tágította a világlátásomat. De nagy a zaj ott is. Sokat kell gyomlálnom, hogy szóhoz jussanak az értelmes hozzászólók. Ahhoz rengeteg indulatos megjegyzést kell elolvasnom. Fárasztó. Csakhogy akkora kincs lett mára az értelmes, higgadt gondolat, hogy vállalom érte a favágást is.