Aki a legkeményebb fejű magyar huszár volt – Mecséry báró emlékezete
2023. március 15. 11:41
A Napóleon katonáival megütköző Báró Mecséry Dániel a huszárság történetének legendás alakja, a legkeményebb koponyájú magyarként ismert. Egy róla készült pompás portrét vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum egy bécsi árverésen.
2023. március 15. 11:41
p
39
1
17
Mentés
Sal Endre írása a Mandiner hetilapban
Az 1759-ben született Mecséry Dániel azzal érdemelte ki hírnevét, hogy 1805-ben a Napóleon csapatai ellen vívott günzburgi csatában több életveszélyes fejsebet is elszenvedett, és csodával határos módon túlélte sérüléseit.
Mecséry vakmerő virtussal maroknyi csapata élén összecsapott a császári-királyi sereget üldöző franciákkal,
hogy feltartóztassa őket. A huszárattak végén szinte teljesen magára hagyva harcolt a csatatéren, s arasznyi méretű vérző sebekkel eszméletlenül bukott le lováról.
Tizennégy sérülést kapott, ebből kilencet a fején, amelyekből több is halálosnak tűnt. A kardcsapások két mély, 15-20 centiméter hosszú, agyvelejéig hatoló sebet ejtettek a fején, egy harmadik csapás pedig 6 centiméter hosszú és 3,5 centiméter széles csontdarabot szelt le a koponyája hátsó részéből. Jobb fülét részben levágták, és jobb alkarján is csontig hatoló súlyos sebet kapott.
A félholt Mecséryt bajtársai egy közeli faluba szállították, ahol két osztrák katonaorvos bekötözte sebeit. Életét jó fizikuma és több szerencsés véletlen együttese mentette meg.
Mecséry Dániel 46 évnyi katonáskodás után, 64 éves korában halt meg Bécsben,
ahol feleségével, Szirmay Teréziával élt. Utódok nélkül tért örök nyugovóra, miután előző házasságából származó egyetlen fia tízévesen, 1814-ben elhunyt. Végrendeletében koponyáját, amelyen jól láthatók súlyos sérüléseinek nyomai, a bécsi helyőrségi kórház anatómiai gyűjteményére hagyta.
A Magyar Nemzeti Múzeum által nemrég vásárolt festmény készítője a korabeli Bécs egyik legnevesebb portréfestője, ifjabb Johann Baptist Lampi, akinek apja is elismert arcképfestő volt. A félalakos képmás magyar öltözetű tábornoki díszegyenruhában, aranyszínű sujtásokkal díszített vörös dolmányban, vállra vetett fehér mentében, mellette kócsagtollforgós prémkalpaggal ábrázolja Mecséryt.
Nyakában a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét viseli, mellkasán pedig a Polgári Arany Érdemkereszt függ sárga-fekete színű szalagon, amellyel 1815 májusában tüntette ki I. Ferenc császár a napóleoni háborúkban szerzett érdemeiért.
A festmény tehát katonai karrierje csúcsán, teljes díszben,
büszkeséget és határozottságot sugárzó arccal örökítette meg a neves magyar huszárt.
Mecséryről még egy portré maradt fenn, amelyet Wendelin Moosbrugger, Frigyes württembergi király udvari festője készített 1815 tavaszán. A kép Lampi portréjával azonos beállításban ábrázolja az altábornagyot, ám még a Polgári Arany Érdemkereszt nélkül. A festmény 1940-ben Mecséry felesége képmásával együtt ajándékként a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményébe került.
A másik pedig immár a Magyar Nemzeti Múzeumban pihen.
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
A katonai szövetségben abból indulnak ki, hogy az USA nem fordít hátat a közösségnek, betartja vállalt kötelezettségeit – mondta Boris Ruge.
p
0
0
22
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 17 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2023. március 15. 17:10
Az utolsó huszárroham története:
A magyar lovasság utolsó jelentős lovasrohamát a 4. huszárezred hajtotta végre, elődeik híres stojanowi lovasrohamától napra pontosan 28 évvel később. Elsődleges feladatuk a Nyikolajev városának elfoglalására küldött német és magyar csapattestek biztosítása volt. A híres támadás Mikecz Kálmán őrnagy harccsoportjához fűződik. A huszárok nyílt, könnyen áttekinthető terepen, ellenséges tüzérségi tűzben és tikkasztó melegben kezdték meg támadásukat.
Egy német szemtanú, Erich Kern 1948-as visszaemlékezésében így ír az eseményekről:
„Ismét harcban álltunk a kétségbeesetten védekező ellenséggel, amely egy magas vasúti töltés mellett ásta be magát. Már négyszer rohamoztunk, és mind a négyszer visszavertek bennünket. A zászlóaljparancsnok káromkodott, a századparancsnokok azonban tehetetlenek voltak. Ekkor tüzérségi támogatás helyett, amit számtalanszor kértünk, egy magyar huszárezred jelent meg a színen. Nevettünk. Mi az ördögöt akarnak ezek itt kecses, elegáns lovaikkal? Egyszerre megdermedtünk: a magyarok megbolondultak! Lovasszázad lovasszázad után közeledett. Parancsszó harsant. A bronzbarnára sült, karcsú lovasok szinte odanőttek a nyereghez. Fénylő aranyparolis ezredesük kirántotta kardját. Négy-öt könnyű páncélkocsi vágódott ki a szárnyakra, az ezred pedig a délutáni napban, villogó kardokkal, végigvágtázott a széles síkságon. Seydlitz rohamozott így valaha. Minden óvatosságról megfeledkezve kimásztunk az állásainkból. Olyan volt az egész, mint egy nagyszerű lovasfilm. Eldördültek az első lövések, aztán mind ritkábbak lettek. Kimeredő szemmel, hitetlenkedve néztük, ahogy a szovjet ezred, amely eddig elkeseredett elszántsággal verte vissza támadásainkat, most megfordult, és pánikszerűen elhagyja állásait. A diadalmas magyarok pedig maguk előtt űzték az oroszt, és csillogó szablyájukkal aprították őket. A huszárkard, úgy látszik, egy kicsit sok volt az orosz muzsik idegeinek! Most az egyszer az ősi fegyver győzedelmeskedett a modern felszerelésen.”
Egymásik huszárhősünk története:
"Vippach és Haidensaft községek között félúton egy néhány házból álló faluban megálltak pihenni, s italt mérni. A viskók között állt egy nagyon szép, háromtornyú templom, elől egy nagy, hátul két kisebb toronnyal. A templom előtt vasrostélyos kerítéssel körülvéve állt egy szép nagy szobor. A szobor talapzatán egy magyar huszár hatalmas szobra állt.
„Már az elmúlt héten, mikor itt eljöttünk láttam a szobrot, de a kocsi sebesen haladt, és nem tudtam a felírást elolvasni, csupán annyit láttam nagy betűkkel kiírva: „Rostás Pál”. Vippachon is sokat töprenkedtünk Baloghgal, hogy ki lehetett azon magyar vitéz, kinek itt ez idegen országban van felállítva az emlékszobra?” – olvasható a katona írásában. „Most azonban visszamenetkor, míg egy kis pihenőt adtak, ráértem alaposan szemügyre venni a szobrot, és feljegyeztem zsebkönyvembe a felírás szövegét, mely szóról-szóra így hangzik: "Rostás Pálnak Cs. és Kir. V-ik Huszár Ezred közvitézének, ki MDCCCXIII Octob. III-án e vidéken hátráló ellenség állását IV társaival kutató, hős elszántsággal egyedül reárohant LX gyalog s VII lovastól környezve Leonidásként óranegyedig az ellenfél bámulatára vívott, míg XXX golyótól érve a Hon s Fejedelemért vitézül éltét áldozá. Bajnok társoknak hála jelül a hasoncímű ezred"."
Múlt-kor