Kisnemesi falu emlékei tárulnak fel Baranyában

Kovács Gergő írása a Mandiner hetilapban

Petrőc falu utolsó írásbeli emléke 1582-ből való, a kisnemes Petrőczi család és jobbágyok lakták, feltehetőleg a tizenöt éves háború idején menekültek el. Most

és a nyomozás kivételes kalanddá bővült: a szakemberek sikeresen össze tudták hangolni a környezeti paraméterek feltérképezését a régészeti feltárással és a néprajzi gyűjtőmunkával, így már a kezdeti fázisban jól látszik, hogy a kutatás követendő példa lehet a múlt újszerű, komplexebb megismerésére.

Máté Gábor néprajz- és tájkutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa lapunknak elmondja: „Petrőc gyönyörű hely! Nagyjából ez volt a kiindulópont, ami, valljuk be, nem hangzik túl tudományosan, de sokszor a tudományt is befolyásolják az érzelmek. A szubjektív szempontokat félretéve, feltétlenül szerencsésnek tűnt, hogy a gyepes felszínen szemmel láthatóan is sok a törmelékanyag, így Petrőcön ép föld alatti struktúrákat – alapozást, falat – remélhettünk.”

Mint kiderült, Petrőc a történeti források tekintetében inkább az átlagost, semmint a kivételest képviseli, kevés közép- és török kori forrás szól róla. „Más a helyzet, ha rendszerben szemléljük a faluhelyet, így mindjárt más minőséget képvisel” − hangsúlyozza a kutató.

– ezek szinte mindegyike elpusztult a török uralom alatt –, s nemcsak egy falu, de egy kisebb táj jellegzetességeit is magán hordozza. A hódoltság korában sok száz hozzá hasonló felépítésű kis falu pusztult el a Dél-Dunántúlon, elenyésző ismeretünk van róluk. „Itt nem egy jól ismert, ikonikus rom, hanem a különféle tudományos szempontok – régészet, néprajz, történelem, környezet – összhangja és a helyiek támogató hozzájárulása avatta kutatásra érdemesnek a helyet” – magyarázza az adjunktus.

A bemutatás egyik eleme természetesen a tudományos publikáció lesz; a téma kiválóan alkalmas arra, hogy videó, esetleg animáció segítségével mutassák be a táj változását, benne a település életének, szerkezetének átalakulását. 

„De még rengeteg tennivalónk van, az út elején járunk. Inkább nyitott kérdésekről, semmint lezárt fejezetekről beszélhetünk, de ez benne a legvonzóbb. Egyszerűen nem tudhatjuk, hogy mit rejt a település többi, föld alatti része, és azt sem, hogy a környezeti információk milyen új összefüggésrendszert rajzolnak majd ki. Mindenképpen cél lehet majd egy emlékhely kialakítása, információs tábla, padok elhelyezése és a terület bekötése a turisztikai vérkeringésbe” − fejtegeti Máté Gábor.

A kutatásban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régész­hallgatói és a Pécsi Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói vesznek részt. A régészhallgatók az ásást, tisztítást, dokumentálást végezték,

„ha a csákány nem szólította őket is a munkába”. 

A stabil tíz-tizenkét fős létszám mellett az egyes szakterületeken dolgozó kollégák és múzeumbarát fémkeresősök is segítették a munkát. A műszeres talajfelmérést Lóki Róbert, a drónozást Szabó Máté, a kőzetelemzést Jáger Viktor végezte, az etnobotanikai terepkutatást Varga Anna irányította.

„Fontos, hogy elvárt eredmények és szoros határidők nélkül vágtunk bele a munkába, megtartottuk a szak­területek elemzési önállóságát, tehát koordináltuk, nem felülről irányítottuk a munkát. Sok önzetlen ember közreműködése kellett a projekthez, a legnagyobb szponzor a kárászi önkormányzat volt,

– meséli a tájtörténész.

A munka során együttműködik a jelenből közelítő néprajz és a múltat feltáró régészet egy-egy hazai műhelye. „Házhelyeket sikerült azonosítanunk, kiástunk egy objektumot, és annak a kőanyagában üvegolvasztással összefüggésbe hozható anyagot találtunk. Ez már maga a környezettörténet, hiszen az üvegolvasztás erdőirtással járó folyamat, amelynek a középkori történetéről alig vannak ismereteink. Felmértük a terület vízrajzi viszonyait, egykori legelőerdeit, és hozzávetőleges kronológiával rendelkezünk a tájváltozásra vonatkozóan. Elértük, hogy minden szakterületen problémaérzékeny kutatói kérdéseink vannak. Ez jó alap lehet a folytatáshoz” – fogalmaz a szakember.

Papp Adrienn, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régésze elmondja, hogy Petrőc kutatásával reményeik szerint egy hosszú távú projektet kezdtek meg, amelyben a régészet különféle módszereit, legmodernebb technikáit használják. Hozzáteszi: a korábbi talajvizsgálatok képén egy templom alaprajza vált láthatóvá. Elsőként a templom állapotának, alaprajzának tisztázását és a környező terület további roncsolásmentes vizsgálatát tűzték ki célul. A templomról kiderült, hogy a környező települések lakói építőanyagként használták a köveit, és valójában csak az alapfalak árkait találták meg, amelyekbe a felhasználhatatlan kicsi köveket visszaszórták.

„A Kelet-Mecsek a szívem közepe, így amikor Máté Gábor szólt, hogy nézzem meg a templom ásatásakor felszínre kerülő kőzetanyagot, nagy izgalommal mentem a helyszínre.

Ez egyértelműen utalt arra, hogy a templom közvetlen környezetében egykor üveget olvasztottak, vagyis egy üveghuta maradványaira is számítani kell” − meséli Jáger Viktor geológus, földtudományi szakreferens.

Mindez azt mutatja, hogy az egykori ipari tevékenységek nyomai sokszor mozaikdarabkák: a kirakósban fakitermelés, üvegolvasztás, érckutatás, kőbányászat, kőzúzó malmok, szén-, mész- és téglaégetők és még egy sor kiszolgáló tevékenység nyomainak összefüggő és összeilleszthető darabkái fedezhetők fel. A részletekből pedig itt és a többi lelőhelyen is kirajzolódik a középkori Magyarország valósága.

Fotók: Facebook / PPKE BTK Régészettudományi Intézet