Idén százéves a Török Köztársaság. A májusi parlamenti és elnökválasztáson az ország állampolgárai arról döntenek, hogy folytatódjon-e a két évtizedes Erdoğan-korszak, vagy jöjjön inkább a sokpárti ellenzék a hatalomba. A tét nagy, a minapi földrengés utóhatásai pedig a politikát is megrázhatják.
Bakodi Péter írása a Mandiner hetilapban
A február 6-ai, több tízezer halálos áldozatot követelő földrengés politikai szempontból érzékeny időszakban sújtotta Törökországot. A választópolgárok május közepén fognak az urnákhoz járulni, hogy az ország következő elnökéről és a törvényhozás összetételéről döntsenek. „A katasztrófa rányomja a bélyegét a már javában zajló kampányra. Törökországban jelenleg minden a földrengés áldozatainak segélyezéséről szól” – mondja lapunknak a katasztrófa által sújtott városok egyikében, Şanlıurfában élő Fatma Yıldız. A családanya úgy látja, hogy a mentési munkálatok körüli hibák és mulasztások, valamint az építési vállalkozóknak évekkel ezelőtt adott amnesztia miatt jelentős kritikával kell szembenéznie Recep Tayyip Erdoğan elnöknek.
A halálos áldozatok magas száma mögött összetett társadalmi folyamatok állnak. Az 1950-es években erőteljes belföldi migráció indult el a vidéki közösségekből a nagyvárosok irányába, ami az ezredforduló környékén érte el a csúcsát – emlékeztet Mert Kaya izmiri szociológus. A lakóingatlanok iránti növekvő keresletet igyekeztek mihamarabb kielégíteni a helyi befektetők, ám ez finoman szólva se ment zökkenőmentesen. Sok esetben az alapvető építésügyi előírásokat is figyelmen kívül hagyták a beruházások során, ez pedig kiélezett konfliktushoz vezetett az önkormányzatok és az ingatlanfejlesztők között. A kormány hetekkel a 2018-as elnökválasztás előtt fogadta el azt a jogszabályt, amely lehetővé tette, hogy országszerte több millió lakóingatlan kapja meg utólag a szükséges engedélyeket. Az önkormányzatok és a befektetők ellentéteit rendező, a bevezetése idején sokak által üdvözölt megoldás most a politikai viták kereszttüzébe került, és akár számottevő hatása is lehet a pártpreferenciák alakulására – véli a szakértő.
A katasztrófa után számos elemző úgy kalkulált, hogy a társadalmi feszültségek miatt későbbi időpontra csúszhat a parlamenti és elnökválasztás, de az előkészületek a menetrend szerint haladnak. Az elnök nem változtatott azon szándékán, hogy május 14-én hívja az urnákhoz a választókat. Döntésében közrejátszhatott az is, hogy a legfrissebb, a földrengés után készített felmérések szerint továbbra is kifejezetten kedvező esélyekkel indul az újraválasztásáért.
Május 14-e szimbolikus dátum: 1950-ben ezen a napon a modern Törökország atyja, Mustafa Kemal Atatürk alapította Köztársasági Néppárt (CHP) súlyos vereséget szenvedett az első valóban szabad választáson, és ezzel megtört a Török Köztársaság 1923-as megalakulásától tartó egyeduralma. Recep Tayyip Erdoğan ezzel is üzenni akar: a vallásos, konzervatív tábornak a viszályokat félretéve össze kell fognia, ha meg akarja akadályozni a kemalisták visszatérését.
„Atatürk valószínűleg azt képzelte, hogy 2023-ra Törökország gazdasági nagyhatalommá válik, köszönhetően az adottságainak, a megalapozott demokratikus intézményeinek, a progresszív és nyitott gondolkodású lakosságának, amely jól integrálódik a nyugati világba, és magáévá teszi a politikai szabadság nyugati értelmezését” – válaszolja Ceren Caner Isztambulban élő digitálismédia-szakértő az atatürki vízióra vonatkozó kérdésünkre. A fiatal értelmiségi úgy látja, hogy a mai Törökország ennek a szöges ellentéte. Az ország súlyos gazdasági problémákkal küzd, a személyi szabadság sok esetben korlátozva van, a demokratikus intézményeket meggyengítették, a szekuláris, demokratikus köztársaságot egy muszlim értékrendet hirdető, tekintélyelvű rezsim váltotta fel – sorolja, s összegezve hozzáteszi: „Atatürk szíve összetörne, ha látná az ország helyzetét.”
Kemal Atatürk különös szerepet tölt be a török társadalomban. Sírja az egyik legfontosabb nemzeti emlékhely, a mai napig minden fizetőeszközön az ő arcképe látható, és külső szemmel szokatlannak tűnő dolgokban is megnyilvánul a felé áradó tisztelet, sőt túlzás nélkül mondható: személyi kultusz, például a legtöbb tetoválószalonban ingyen varrják az elhivatottakra a kézjegyét. A szekuláris elitben Atatürkről élő, erősen idealizált képpel szemben a köztársaság atyja már a kezdetektől megosztó személyiség volt. Az ország első világháborús vereséget követő talpra állítása vitathatatlanul az ő érdeme, de reformjaival – egyebek mellett a latin ábécére való áttéréssel, a nyelvújítással, az új időszámítással, a nők jogainak fokozatos kiterjesztésével, a vallás háttérbe szorításával a közéletben – rengeteg ellenséget szerzett a vallásos, konzervatív csoportok és az etnikai, vallási kisebbségek körében egyaránt. A szekuláris nyugati modell évtizedeken keresztül megkérdőjelezhetetlen vezérelve volt a török államiságnak. Milliók szemében volt az oktrojált berendezkedéssel szembeni lázadás manifesztációja Recep Tayyip Erdoğan és az általa vezetett konzervatív, piacbarát politikai erő, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) felemelkedése.
Az AKP történelmi sikere éppen abban áll, hogy a Nyugatnak való megfelelési kényszert és az azon alapuló régi bürokratikus beidegződéseket fokozatosan háttérbe szorítva is képes volt prosperáló pályára állítani a gazdaságot és megerősíteni Törökország regionális hatalmi pozícióját. A részben a megelőző rendszer hívei által kezdeményezett 2016-os puccskísérlet, majd a stabilitás hiányával járó piaci bizalomvesztés viszont alapvető változásokat hozott magával, melyek terheit mindmáig nyögi a gazdaság.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének ma is török gazdasági sikersztorik. Elég, ha csak a bámulatos fejlődést produkáló hadiiparra gondolunk. A törökök több saját fejlesztésű katonai eszközzel is stabil beszállítóivá váltak számos európai NATO-szövetségesük fegyveres erejének, köztük Magyarországénak is. Ezek a kapcsolatok a jelenlegi geopolitikai helyzetben még inkább felértékelődhetnek. Az ukrajnai konfliktus végkimenetelének meghatározó szerepe lesz abban, hogy Európa közvetlen szomszédsága hogyan viszonyul a megváltozó erőviszonyokhoz.
A biztonsági környezet átalakulása, a gazdasági problémák, illetve a megkérdőjelezhető kormányzati válságkezelés ellenére a lapunknak nyilatkozó, különböző társadalmi hátterű helyiek egyetértettek abban, hogy Erdoğan kihívója szinte lehetetlen küldetés előtt áll. Az ellenzéki oldalon egyetlen olyan párt sincs, mely önerőből nemhogy legyőzhetné az AKP-t, hanem egyáltalán paritásra törekedhetne vele. Ezért is hozták létre a Hatok Asztala nevű kezdeményezést, amely igyekszik egybefogni a kormánnyal szemben álló politikai erőket. A legjelentősebb ellenzéki erő, a Köztársasági Néppárt mellett a Jó Párt (İyi), a Demokrata Párt (DP), a Demokrácia és Haladás Pártja (DEVA), a Jövő Pártja (GP), valamint a Boldogság Pártja (SP) tagja a szövetségnek.
A Jó Párt vonakodását követő kisebb intermezzo után végül Kemal Kılıçdaroğlu, a CHP parlamenti választásokon már többször alulmaradó elnöke indulhat az államfői székért az ernyőszervezet jelöltjeként. Kompromisszumos megoldás született, hiszen
ami a választók mozgósítását igencsak megnehezítheti, ám a több évtizedes politikai tapasztalattal bíró Kılıçdaroğlu operatív szinten jó vezető hírében áll, így akár hosszú távon is működőképessé tehetné a koalíciót. Alelnökjelöltje szintén két CHP-s nagyágyú, az isztambuli és az ankarai polgármester, Ekrem İmamoğlu és Mansur Yavaş. Előbbit decemberben több mint két és fél év börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen, mert bolondnak nevezte a török Legfelsőbb Választási Tanács tagjait. Egyes elemzők szerint a kormányzat így akar nyomást gyakorolni a népszerű politikusra, hogy maradjon távol a közelgő megméretéstől.
A rajtuk kívül álló, de még mérhető ellenzéki formációk közül a kurdok és egyéb kisebbségek érdekképviseletét zászlajára tűző, elsősorban az ország délkeleti részén népszerű Népek Demokratikus Pártja (HDP) várhatóan külön jelöltet indít. A közvélemény-kutatások szerint búcsút inthet törvényhozási mandátumainak az ultranacionalista Nacionalista Cselekvés Pártja (MHP), nem is vesz részt aktívan az elnökválasztáson.
A török demokráciát érő nyugati kritikák ellenére a választásnak valós tétje van. És ezt a választók túlnyomó része érzi is.
Nyitókép: Túlélőket kereső helyiek a legdélebbi tartományban, Hatayban
Fotó: Shutterstock
Az elmúlt évtizedben a gazdasági integrációt célzó együttműködésből egy a tagállamait ideológiai alapon szankcionáló, saját hatásköreit a végletekig bővíteni kívánó intézményrendszer alakult ki.
A szuverenitásunk, a kultúránk, a nemzetállami hatásköreink megvédése az európai jobboldal pártjainak közös érdeke – mondja Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti képviselője.
Macronék szerint viszont addig kell támogatni az ukránokat, ameddig csak lehet.
Ebből legfeljebb ellenzékváltás lesz, ha egyáltalán. Kacsoh Dániel írása.
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondja Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt exkluzív interjúnkban.
Horn Gábor szerint a politikát olyan közösségek csinálják, amelyeknek „vannak vezetőik, vannak megjegyezhető arcaik, nem (csak) egy”.
Új mozgósítási törvény lép életbe, aki teheti elmenekül, aki nem, az bujkál.
Finoman fogalmazva kilóg az a bizonyos lóláb.
