Ne kívülről diktálják, hogyan éljünk! – Thio Li-Ann a Mandinernek

2023. március 22. 09:15

Az emberi jogi eszme nem lehet egy hatalmaskodó vagy hangoskodó elit akaratának egyoldalú kierőszakolása, mert az végül jogfosztáshoz vezet – mutat rá Thio Li-Ann, a National University of Singapore professzora, akivel Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából beszélgettünk.

2023. március 22. 09:15
null

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban

 

Thio Li-Ann 1968-ban született Szingapúrban. A National University of Singapore jogászprofesszora, nemzetközi közjogot, emberi jogokat és alkotmányjogot tanít, e területeken publikál.

***

Idén ünnepeljük Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulóját. A nyilatkozat elsősorban azért egyedülálló, mert különböző történelmi, vallási, politikai és kulturális hagyományú népek és nemzetek konszenzusát tükrözi. Ázsiai perspektívából hogyan látja a dokumentum jelentőségét?

Utólag visszatekintve azt tartom figyelemre méltónak, hogy 1948-ban, vagyis még közvetlenül a hidegháború kitörése előtt sikerült a dokumentumot elfogadni. Valóban egyetemes jellegű, hiszen valamennyi emberre vonatkozik, beleértve a gyarmati területeken élőket is. Igaz ugyan, hogy sok egykori gyarmati terület nem vett részt a nyilatkozat előkészítésében, de a későbbiekben mindegyiküknek lehetősége nyílt ezt megerősíteni, ahogyan azt az 1993-as bécsi nyilatkozat és cselekvési program is rögzíti. Ennek megfelelően a legtöbb ázsiai ország az emberi jogokról zajló párbeszéd kiindulópontjaként fogadja el az egyetemes nyilatkozatot. Nem tudok olyan államról, amely hivatalosan elutasította a dokumentumot.

Nagyrészt az egyetemes nyilatkozatnak köszönhető, hogy az emberi jogok mára meghatározó jelentőségűek lettek a közéleti viták során. Ezzel párhuzamosan a nyugati világban az emberi jogi igények elszaporodásának lehetünk tanúi. Ha azonban minden emberi joggá válik, akkor valójában semmi nem az. Önök hogyan látják ezt a kihívást?

Mivel az egyetemes emberi jogok eszméje tényleg nagy népszerűségre tett szert, mindenki fel akarja használni arra, hogy saját politikai törekvéseit és kívánalmait emberi jogként legitimálja. És valóban, ha minden ilyen törekvést emberi jogként ismernek el, az erodálja a valódi és széles körben elismert emberi jogok értékét. A globalizáció hozadéka, hogy az emberi jogi aktivisták a világ minden részén jelen vannak, így az ázsiai bíróságok is szembesültek már ilyen esetekkel. Például a Fülöp-szigeteki legfelsőbb bíróság előtt merült fel az a kérdés, hogy egy homoszexuális jogvédő csoport pártként bejegyzésének megtagadása sérti-e az egyetemes nyilatkozatban rögzített elveket. A kérelmezők a szexuális irányultságról és nemi identitásról szóló Yogyakarta-alapelvekre hivatkoztak, amelyet egy szakértői csoport magánminőségében készített. Az alapelvek szerzői úgy vélik, hogy ez egy elfogadható módja a nemzetközi emberi jogi egyezményekben rögzített jogegyenlőségi klauzulák bővítésének, mások viszont nem értenek egyet ezzel, és úgy látják, hogy mindez csak egy vita tárgyát képező politikai program kikényszerítését szolgálja. Érvelésük szerint ugyanis a nemzetközi szerződések nem tartalmaznak olyan emberi jogi szabályt, ami szexuális orientáción alapuló megkülönböztetésre vonatkozik. Vagyis ezt a kérdést az államok nem vitatták meg semmilyen hivatalos fórumon. A legfelsőbb bíróság azért utasította el a kérelmet, mert az nem igazolta az alapelvek nemzetközi jogi státuszát. A bírók megjegyezték, hogy nem minden minősül automatikusan emberi jognak, amit a társadalom egy bizonyos csoportja követel vagy akar. Rögzítették, hogy

az emberi jogok felhígulásához vezet, ha minden kívánságot vagy igényt jognak tekintünk.

A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Yogyakarta-alapelveknek nincsen kötelező erejük, jogalkotási javaslatnak tekinthetők.

Fotó: Mandiner-Archív
Fotó: Mandiner-Archív

 

Ön szerint hogyan tehető különbség valódi és hamis emberi jogi igények között?

A politika területén nyílt vitáink vannak. Ha viszont nemzetközi jogászként gondolkodunk, akkor egy normának ahhoz, hogy jogi státusza legyen, bizonyos követelményeknek meg kell felelnie még akkor is, ha nincsen formális jogalkotási eljárás. Egy norma attól nem válik emberi joggá, hogy egy szakértő vagy egy bizottság ezt mondja róla. Ha az ENSZ közgyűlése jut erre az álláspontra, akkor az már széles körű támogatást feltételez. Afelől semmi kétség nincsen, hogy az államoknak szerepet kell játszaniuk a folyamatban.

Bármely vélt nemzetközi jogi normának széles körű konszenzuson kell alapulnia

a sokszínű politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedésű világban. Nem lehet egy hatalmaskodó vagy hangoskodó elit akaratának egyoldalú kierőszakolása, mert az végül jogfosztáshoz vezet.

Minél több jog elismerése iránt támasztanak követelést, annál nagyobb feszültség alakul ki ezen igények és az elismert emberi jogok között, és annál nagyobb szkepticizmus fogja övezni őket, ami gyengíti az emberi jogok tekintélyét és normatív erejét. Vegyük példaként azt, ha a jogegyenlőség tételét felhasználva azt állítják, hogy a homoszexualitást népszerűsíteni kell az állami iskolai oktatásban. A szülők ezt ellenezhetik, hiszen erkölcsi vagy vallási meggyőződésüket sértheti. Emellett ellentétes lenne az egyetemes nyilatkozat 26. cikkével is, miszerint a „szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában”. Vagyis kinek a meggyőződése számít? Ha a jog szót egyfajta retorikai aduászként használjuk ahhoz, hogy elfojtsuk a vitás kérdéseket, akkor az aláássa az emberi jogi normák legitimitását és tekintélyét. Olyan eljárásra van szükség, amelyben kimutatható, hogy egy emberi jogi igényt kellő erősségű konszenzus övez-e, és milyen összefüggésben áll a többi, elismert emberi joggal. Ezek a kérdések pedig nem kerülhetők meg, ellenkező esetben hatalmi túlkapásról van szó.

Egy másik vitás pont, hogy sokan azon véleményüknek adnak hangot, miszerint az emberi jogi rendszernek egyetlen és egységes modellként kellene működnie világszerte. Ám az egyetemesség nem ezt jelenti.

Ázsiai kontextusban az a kritika jelenik meg, hogy az emberi jogok nem egyetemesek, hanem a „nyugati” világhoz, illetve annak liberális individualista filozófiájához tartoznak. Ezért úgy tekintenek rájuk, mint az erkölcsi vagy újkori gyarmatosítás, imperializmus egy formájára.

A gyarmatosítás számunkra az emberi jogok megsértését jelenti,

hiszen megfoszt minket attól a jogunktól, hogy saját magunk válasszuk meg a kormányunkat és az életmódunkat. A gyarmatosítás tehát olyasvalami, ami uniformizációt, az élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés egyforma, homogén megközelítését jelenti. Vagyis kívülről diktálják, hogyan éljünk vagy szervezzük meg a társadalmunkat.

Osztrák emlékbélyeg Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 30. évfordulóján <br> Fotó: Shutterstock
Osztrák emlékbélyeg Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 30. évfordulóján
Fotó: Shutterstock

 

Hogyan lehetne helyesen megkülönböztetni az egységességet és az egyetemességet?

Egyetemes normákra szükségünk van. Emiatt úgy gondolom, hogy leginkább kétszintű megközelítés lenne hasznos. Amint ön is említette, a jelenkor egyik jellegadó sajátossága az emberi jogi igények elszaporodása és átpolitizáltsága. Rajtuk keresztül olyan politikai célokat kívánnak előmozdítani, amelyek a társadalmakban vitatottak, és amelyek mögött nem áll széles körű egyetértés. Viszont nyilvánvalóan vannak olyan alapvető emberi jogok, amelyeket konszenzus övez.

Mindenki egyetért a népirtás vagy a kínzás és embertelen bánásmód tilalmával.

Mikor azonban vitatottabb jogról van szó, akkor a szubszidiaritás jelentős szerephez jut. Még az Emberi Jogok Európai Bírósága is mérlegelést tesz lehetővé például az azonos neműek házassága terén. Ebben a kérdésben nincs európai konszenzus, így a demokratikus politikai folyamatnak kell rendeznie. És ha nincs európai konszenzus, akkor biztosak lehetünk abban, hogy globális konszenzus sincsen. Vagyis az ilyen természetű kérdések szabályozása terén kellő mozgásteret kell adni az államoknak.

Ha ez nincs így, akkor jól pénzelt nyüzsgő emberi jogi aktivisták a legitimitás látszatát keltve próbálják az egyetemes emberi jogok mögé bújtatni politikai céljaikat azokban a kérdésekben, amelyekben nincsen egyetemes konszenzus és támogatottság. Mindazonáltal nemcsak az új jogi igények tekintetében, hanem az olyan régóta bevett jogok, mint például a szólásszabadság értelmezése terén is létezik ilyen nézeteltérés. Ezt minden bizonnyal társadalmi összefüggés alakítja, és a szólásszabadság amerikai típusú, libertariánus értelmezése a kivételhez, nem pedig a fő szabályhoz tartozik. Vessük össze például az USA becsületsértésről kialakított megközelítését a többi „commonwealth” joghatóság alá tartozó szabályozással. Vagy ott vannak a vallási érzület megsértését szankcionáló példátlan törvények az USA-ban. Egyes ázsiai országokban, így például Thaiföldön szigorú törvények tiltják a „királyi fenség ellen elkövetett rágalmazást”, ami sokak szerint nem felel meg a nemzetközi jogi normáknak. Ezek valóban nehéz kérdések. Hogyan oldjuk meg őket? A magam részéről ellenzem, hogy visszaessünk a kulturális relativizmus csapdájába, mert gonosz dolgok legitimálhatók a kultúra, az ideológia vagy a vallás nevében.

Nem kerülhető meg a jó és a rossz megkülönböztetéséért vívott küzdelem.

De vajon hogyan hivatkozhatunk ezekre a fogalmakra egy plurális és posztmodern világban? Van valami csodafegyver ehhez? Bizony ez sok fejfájást elmulasztana. Én azt gondolom, hogy az emberi jogok általános szabálytól való jogszerű és jog­ellenes eltérésének megítélése terén játszhatnak szerepet, és nem az egyetlen helyes utat jelölik ki. Az emberi jogoknak meg kell tiltaniuk a legalapvetőbb emberi jogok megsértését, és meg kellene határozniuk, hogy mi tartozik a szürke zónához, melyek azok a vitatott jogi igények, amelyeket jobb lenne a nemzeti demokratikus folyamatok keretei között, nem pedig felülről diktálva megoldani.

Mi a szubszidiaritás elvének szerepe az emberi jogok védelmében, és mi az ázsiai perspektíva sajátossága ezen a téren?

Először is, nem csak egyetlen ázsiai nézőpont létezik. Inkább „ázsiai értékekről” beszélhetünk többes számban, éppen úgy, ahogyan Európában is sokféle érték létezik. Ázsia sokszínű kontinens, ahol liberális, közösségi, vallási, kapitalista, kommunista, államvallási világnézetet képviselő emberek és közösségek egyaránt megtalálhatók.

Ami tehát Ázsia egészét illeti, azt hiszem, nagyjából azt mondhatjuk, hogy komolyan vesszük a közösségeinket,

és nem feltétlenül fogadjuk el azt a felfogást, hogy az egyének elszigetelt egységek, ahogyan azt az uralkodó amerikai vagy liberális megközelítés hiszi. Hozzátenném, hogy az egyetemes nyilatkozat víziója nem a libertárius, atomizált egyén képét tárja elénk. Sokkal közelebb áll az európaiak által ismert megközelítéshez, amelyben az ember nem egyedül, hanem szolidaritásban, testvériségben és családban jelenik meg. A világon csaknem kétszáz ország van, amely egymástól eltérő kulturális örökséggel bír, de elkötelezett egy közös mérce iránt. Ez a forrása a feszültségnek. Úgy vélem, hogy a kulturális sajátosságokat mindaddig ápolni kell, amíg az elfogadott egyetemes emberi jogi normákat emelik, de mindig óvakodnunk kell azoktól, akik önös érdekből hivatkoznak a kultúrára. Annak elkerülésére, hogy az emberi jogok maguk is egy kultúra, pontosabban egy liberális individualista kultúra részévé váljanak, ügyesen kell navigálnunk a mindannyiunk által osztott egyetemes és a partikuláris értékek között, amelyek nem közösek. Ez egy rendkívül nehéz, ám nélkülözhetetlen feladat.

 

Nyitókép: Szingapúr látképe
Forrás: Shutterstock

Kapcsolódó cikkek

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2023. március 22. 11:20
Igen értelmes a hölgy és nagyon pontosan tudja megfogalmazni a nézeteit.
Vakfolt
2023. március 22. 10:51
Ez az egész jogi ökörködés természetellenes szarrágás. Kedves oroszlán, jogomban áll, hogy ne harapja le a fejemet, kedves kecske, jogomban áll, hogy ne rágja le a kérgemet és minden hajtásomat, kedves covid, jogom van az egészséges élethez.
formaegy
2023. március 22. 09:55
"Ne kívülről diktálják, hogyan éljünk!" Pontosan! Főleg nem a gyilkos, korrupt, náci, gyereknyomorító buzi nyugati EP, EB rühes banda, és a világ legaljasabb gyilkosa a terrorista USA!
pipa89
2023. március 22. 09:38
Közösségi érdek kontra individuális érdek. Az emberiség léte, túlélése szempontjából törvényszerű, hogy a közösségi érdeknek erősebbnek kell lennie, hiszen önmagunk életképtelenek voltunk, vagyunk, leszünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik