Tudunk-e még bízni?

Meglepően nagy érzelmeket váltott ki egy szűk két hete megjelent videó. Egy közismert és népszerű konzervatív személyiség jóvoltából több mint kétszázezren ismerték meg Júlia történetét: a győri lányét, aki a bosznia-hercegovinai Međugorjéban különleges hitélményt tapasztalt meg. Földi-Kovács Andrea videója keresztény berkeken kívül is jelentős figyelmet váltott ki, sokáig fenntartotta az érdeklődést, a videóról szóló, azt boncolgató véleményeket a Mandineren is tízezrek kattintották.

Sokakat megerősített, amit hallottak, mások kétkedve fogadták, megint mások – lelkük rajta – egy szavát sem hitték. Eközben még katolikus körökben is heves viták lángoltak fel (nem nyugszik a diabolosz sem), amelyek egy része hamar méltatlanná vált. Talán azért is mozgatott meg sokakat, amit hallottak, mert mélyen érinti egyik legalapvetőbb kérdésünket, amely valamilyen formában ott motoszkál mindannyiunkban világnézettől és gondolkodásmódtól függetlenül: tudunk-e hinni? Nem feltétlenül istenhitre gondolok, de mindenképpen olyan belső erőre, amely képes kapaszkodót nyújtani nehéz pillanatokban, és amely segít rendezni a látszólag rendezetlent.