Tabuk nélkül

Sokan azt hiszik, hogy a tabukat meg kell szüntetni. Ahogy az előítéleteket is. Mert ezek akadályozzák az ember tisztánlátását, és korlátozzák a felvilágosult ember szabadságát. Ezek a liberális gondolkodásmódból következnek. Mind a tabuk, mind az előítéletek úgy vannak beállítva, mintha a felvilágosulatlan ember jellemzői volnának, mintha morális fejletlenségből fakadnának. Pedig mindkettőnek a közösségi rend fenntartásában van szerepe. Hogy a liberalizmus nehéz időszakot él át, annak egyik bizonyítéka, hogy ma már a liberális tabuk is egymás után dőlnek le. Sőt, ott tartunk, hogy már semmilyen tabu nincs, szinte bármit lehet mondani, leírni. Ennek ad keretet az, hogy a magánélet körében egyre kevesebb dolog marad. Minden a nyilvánosság előtt zajlik, ráadásul az emberek maguk számolják fel a magánéletük tabuit: a közösségi médiában életük bármely részletéről készek beszámolni szégyenérzet nélkül. A tabu közösségi tiltás, a szégyen az erkölcsnek a magánemberre gyakorolt hatásából ered. Kétségbeejtő, amikor egy embernek alig marad bármije, amihez egyedül neki van köze. Ez azt jelenti, hogy mint morális lényt semmisíti meg a magánélet fölszámolása; az ilyen embernek nincsenek belső párbeszédei, helyesről és helytelenről folyó mérlegelései, illetve megfordítva is igaz: semmilyen külső normát nem tekint önmagára kötelezőnek, mert csak a külvilágot önmagába olvasztó egója van.