|Kéri Gáspár|
Gondolta volna az olvasó, hogy immár négy évtizede létezik egy felhőmúzeum? Igaz, ne intézményi keretek között és természettudományos alapon képzeljük el a működését, inkább Lengyel András képzőművész máig formálódó életműve meghatározó részeként. Lengyel ugyanis a magyar neoavantgárd második generációjának meghatározó tagjaként a hetvenes években kötelezte el magát az égbolt és a felhők mint az alkotói önkifejezés hordozói és közvetítői mellett, elvégre a felhők között minden – az élet apró rezdülései és a világmindenség, a fizikai és a spirituális egyaránt – megtalálható. A Ludwig Múzeumban …minden fent van a felhőben… címmel nyílt életmű-kiállítás is ennek a határozott bizonyítéka, hiszen a minket körülvevő világ Lengyel András univerzumában gond nélkül leírható a „felhők nyelvén”. A munkásság egy fontos jellel, egy geometriai formával, a számos kultúrát meghatározó szimbolikus vizuális kóddal, a háromszög gyakori használatával is kiegészül. Bámészkodom, tehát vagyok – olvasható az alkotó Descartes- tól parafrazeált mottója a kiállítás bejáratánál. Lengyel személyes mitológiája mindannyiunkhoz és mindannyiunkról szól. Az enciklopédikusság szándékával született életmű hordozói főként konceptuális munkák, az installációtól a talált tárgyakig, a fotóalapú sokszorosított grafikáktól a mail arton át a festményekig Lengyel minden lehetséges médiumot felhasznál, hogy elgondolkodtasson, sőt meditációra ösztönözzön. Ahogy a kiállítás kurátora, Üveges Krisztina fogalmaz a tárlat ismertetőjében, Lengyel András „kapcsolatot teremt a megfogható és megfoghatatlan között a képzőművészet eszközeivel”, nekünk, befogadóknak pedig nincs más dolgunk, mint párbeszédbe kezdeni a művekkel. A köz- és magángyűjtemények anyagából válogató életmű-kiállítás az eddigi legteljesebb, s már készülőben van a felkért szakértők tanulmányait is tartalmazó katalógus.
(…minden fent van a felhőben… Lengyel András kiállítása. Megtekinthető május 28-áig a Ludwig Múzeumban)
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazán méltón ünnepelte idén a hetvenedik születésnapját: az évforduló alkalmából rendezett háromfelvonásos kiállítássorozat nemrég nyílt záródarabja a magyar irodalom legendás naplóíróit állítja a középpontba.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Ahogyan ma a közösségi médián keresztül, úgy váltottunk régen üzenetet a képeslapok révén. Használatuk a 19-20. század fordulóján vált tömegessé, különösen a téli ünnepek idején hozta-vitte a posta a gyöngybetűkkel megírt jókívánságokat. A Budavári Palota szabadtéri kiállítása jellegzetes századfordulós darabokkal idézi vissza a régi karácsonyok hangulatát. .
A 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka a Duna Arénában 25 méteres medencében is megmutatta, ki az úr a háznál.
Valóra válhat a magyar focista álma.
