Délvidéki hűvös napok – fogynak a magyarok a sorvadó Szerbiában

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

2021 decembere volt, álltunk a migráció sújtotta Magyarmajdány düledező házai között. „A falu kihalt, kapitulált, aki itt maradt, idős. Nem baj, lesz a migránsoknak majd lakható hely” – mondta nekünk az egyik helyi idős férfi a düledező házak között. A falu a 2011-es népszámlálás szerint az 1953-as 800 fős csúcs negyedére fogyott, 2021-ben már a 100-as becslés is túlzásnak tűnt.

Magyarmajdány csak egy a Tisza menti pusztuló magyar falvak közül. Szerbia egésze zsugorodik, a tavaly őszi népszámlálás nyilvánosságra hozott számai minden adminisztratív torzítás ellenére is csaknem 500 ezres fogyást jeleznek.

úgy, hogy a hivatalos számok 20 ezernél is kevesebb kivándorlót jeleznek tizenegy év alatt, noha a becslések szerint ennél évente többen hagyják el az országot.

Ezzel együtt a délvidéki magyarság a második világháború óta nem látott fogyást szenvedett el. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a később a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolt területen több mint 500 ezer magyar élt, ebből 420 ezer a mai Szerbia területén, a népesség harmadát kitéve. Egy részük egyből a megszállás, majd a trianoni békediktátum után a csonka országba menekült; a húszas években aztán betelepítések és extra adók sújtották a gazdag földek magyarjait.

1942 elején magyar katonai alakulatok a visszakerülő Újvidéken 3300-3800, többségében szerb és zsidó embert gyilkoltak meg, a fő felelősöket 1943-ban a magyar bíróság halálra ítélte. Az újvidéki hideg napokra hivatkozva

aminek tízszer ennyi – egyes becslések szerint 50 ezer – magyar esett áldozatul. Belgrád aztán a rendszerváltozásig 500 ezer szerbet telepített a Vajdaságba. A kilencvenes évek háborúi újabb tömegek elmenekülését hozták magukkal, és újabb déli betelepülőket a Vajdaságba. A 2000-es évek óta az elvándorlás és az elöregedés a legfőbb probléma.

1981-ben a Szerbiában élő magyarok száma még 385 ezer volt, 2011-ben már csak kevesebb mint 254 ezer.

A szerbiai Identitás Kisebbségkutató Műhely elnöke, Badis Róbert rámutat:

ami óriási, 60-70 ezer fős veszteséget jelent. S bár a pontos képhez meg kell várni a nemzetiségileg bontott, települési szintű adatokat, „a legnagyobb mértékű, 20-25 százalékos népességcsökkenést a következő községekben regisztrálták: Csóka, Zenta, Ada, Törökkanizsa, Magyarkanizsa, Óbecse. Ezek mind jelentős magyar népességű községek”, a fogyás pedig a szórványt sújthatja leginkább – mondja a szakértő. Badis szerint a kettős állampolgárság intézménye annyiban járult ehhez hozzá, hogy az amúgy is tömeges elvándorlásba bekapcsolta az alacsonyabb társadalmi rétegbelieket is. Hozzáfűzi: Magyarországnak szüksége volt olcsó munkaerőre. A migráció és a határkerítés Badis szerint az összképen nem változtat, főleg úgy, hogy a hatóság fellépett a migránshelyzetet kezelendő például Horgoson; a szintén ostrom alatt álló Rábé lakosai pedig zömmel a Vajdaságon belül vándoroltak át.

Nagy problémát jelent az asszimiláció is: a műhely 2021-es elemzése szerint

Emellett működik a gazdaságilag életképesebb, tehát a fiataloknak vonzóbb városok olvasztótégely jellege is.

Emellett ott van az aktív korú népesség elvándorlásával is összefüggő elöregedés. Ráadásul a Vajdaság tartaléka eleve kisebb: itt akkor sem nőtt a magyarok lélekszáma, amikor a többi kisantant-utódállamban – a többségi népességgel párhuzamosan – igen. Arday Lajos Magyarok a szerb–jugoszláv Vajdaságban című tanulmánya szerint amikor a hetvenes években Jugoszláviában a szerbek népszaporulati rátája 6,9 ezrelék volt, a magyaroké csupán 1,9. Badis Róbert szerint ennek oka, hogy Jugoszláviában az ötvenes években is tolerálták az abortuszt, a relatív jólét és fejlettség miatt pedig a vajdasági magyar közösség hamar, már a hetvenes években elkezdett egykézni.

A folyamat azóta drámaian felgyorsult:

így a fiatalabb korosztály aránya is csökken. „A jelenséget tetézi, hogy egy részük elvándorol, azaz nem itt vállal gyermeket, hanem külföldön” – jegyzi meg.

2050-re borús jóslatot közöl, szerinte a folyamatok öngerjesztők. A népességfogyás miatt zsugorodik az intézményrendszer, a gyengülő szavazótáborral gyengülő érdekképviselet jár. Bár a szórvány van a legnagyobb veszélyben, a tömbmagyarság etnikai határa is északabbra szorul, a Tisza mentére és Szabadka vonzáskörzetébe. Összességében „bőven 100 ezer fő alatt lesz a vajdasági magyarság létszáma, rendkívül elöregedett korszerkezettel”.

A szakértő szerint azonban nincs pánik,

Badis szerint a trend nem fordítható meg, ezért „a helyi politikum annyit tehet, hogy erőn felül küzd a magyar oktatási, művelődési rendszer fenntartásáért, ami már most is nagy kihívás. Az anyaországnak nincs olyan eszköz a kezében, amivel közvetlenül elő tudná segíteni a gyermekvállalást. A kisebbségi magyar intézményrendszer fenntartásában képes segítséget nyújtani az itteni magyar politikai képviseletnek”.

Lapunknak korábban Hodik Péter Krisztina, a zentai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke azt mondta: Belgrád és a vajdasági tartományi vezetés komolyan veszi a demográfiai krízist, például az első gyermek születése után járó támogatás a háromszorosára növekedett, támogatják a fiatal házaspárok és az egyedülálló anyák ingatlan­vásárlását, illetve most készülnek hosszabbítani a gyermekgondozási szabadságot. Vannak már jó példák – elsősorban a visszaköltözők részéről –, ahogy a vegyes házasságokban is talán-talán vissza­szorulóban van az asszimilációs trend. Csak az a kérdés: mire lesz ez elég?

Nyitóképen: Szabadka színháza téli ködben. Fotó: Shutterstock