A Szürkület éteri szépsége – a Berlinalén vetítik a legendás magyar filmet

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban

Ma már csak egy ferencvárosi tűzfalon felejtett halvány kontúrvonal jelzi annak a Blue Box mozinak a helyét, ahol egy kilencvenes évek eleji tavaszon megnéztük a Szürkületet. A Kinizsi utcáról az áztató eső zavart be a moziba, hogy a hosszan kitartott snittekből, mindössze néhány tucat vágással elkészített filmben újfent az eső mosson el minden határvonalat a rögvaló és a metafizikus között.

Talán csak Tarkovszkij filmjeiben tud úgy esni az eső, mint Fehér György (1939–2002) Szürkületének éteri szépséggel megkomponált, melankolikus középhegységi tájain.

Persze hamar túlléptünk a párhuzamon, mégiscsak a magyar filmművészet sajátos mozgalma, az úgynevezett fekete széria legfrissebb darabja pergett a vásznon. Az ötvenes évei elején járó első filmes rendező munkájára való rácsodálkozásunk egészen 1994-ig, a Sátántangó és a Woyzeck premierjéig kitartott.

A nyolcvanas évek elején megkezdett előkészület sok viszontagság után az évtized végén jutott a megvalósítás fázisába, a film a rendszerváltozás idejére készült el; Locarnóban pedig rögtön díjazták Gurbán Miklós operatőri munkáját.

A forgatókönyv Friedrich Dürrenmatt bűnügyi regénye, Az ígéret alapmotívumainak felhasználásával született. Ahogy a svájci író irodalmi rangra emelte a krimi műfaját, az eredendően tévéfilm- és színházi rendező Fehér úgy alkotott a zsánerből érzékeny költőiséggel megkomponált lélektani mozit.

Bár a film a cselekményt a két háború közötti évekre pozicionálja, valójában tértől és időtől függetlenül szemléljük egy sorozatgyilkos utáni nyomozás folyamatát. Két detektív (Haumann Péter és Derzsi János) eltérő módszerekkel próbálja felgöngyölíteni három azonos módon elkövetett gyermekgyilkosság szálait, miután az első számú gyanúsított – akit a filmet látványtervezőként jegyző Pauer Gyula alakít – bűnössége bizonyítása előtt öngyilkosságot követ el. Az egyik detektív lezártnak tekinti az ügyet, a másik viszont egy erdőszéli benzinkúton csaliként használva egy kislányt el akarja kapni a valódi elkövetőt.

A filmbéli idegorvos (Lénárt István) egy ponton ki is mondja a Haumann által kiemelkedően megformált nyomozónak a rezümét: „Egy olyan gyilkost akar hajszolni, aki minden bizonnyal nem létezik. De ha létezne is, maga sose fogja megtalálni. Mert ebből a fajtából, amelyik csak véletlenségből nem gyilkol, túl sok van.”

A Szürkület a maga idejében a magyar filmművészet fontos darabjaként foglalta el méltó helyét, ám a szakmát és a szűk közönséget leszámítva elfelejtődött az utóbbi évtizedekben, pedig szinte minden fontos hazai rangsorban és szakmai listán megtaláljuk. Szerzői jogi problémák miatt sokáig a dvd forgalmazása is nehézségekbe ütközött, ám a tavalyi restaurálás, a streamingen terjesztés, valamint a Berlinale vetítése nemcsak a hazai, de a nemzetközi közvélemény figyelmét is ráirányítja egy átmeneti korszak maradandó hazai alkotására.

(Szürkület. Filmdráma, rendezte Fehér György. 110 perc, 1990. Megtekinthető a Filmio kínálatában)

Nyitókép: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum