Gondolja, hogy rendszerszintűvé lehetne tenni az önöknél működő rendelési modellt? Éppen az átvezényelhetőség verte ki a biztosítékot az orvosoknál.
Észszerű megyei szakmai központú integrációval, az utazási költségek fedezésével és a pluszterhek kompenzálásával,
a családos munkatársakra való odafigyeléssel, azt gondolom, igen. Megyén belül nincsenek nagy távolságok. Az utóbbi időben sokan kettős munkaviszonyban dolgoztak.
A törvény másik sokat vitatott pontja a teljesítménybér bevezetése. Azt mondják, elfogadhatatlan, hogy a béremelés után bejelentik, akár 20 százalékkal is megnyeshetik a fizetést. A döntéshozók szerint meg az tarthatatlan, hogy a hálapénz kivezetése óta az orvosok az energiaminimum elvére törekszenek.
Jó iránynak tartom, hogy legyen teljesítményelem a bérezésben. Nálunk minimális mértékben volt paraszolvencia, az orvosi béremelést mindenki nagy örömmel vette, mint már mondtam, a teljesítményünk sem esett vissza. Kétségtelen viszont, hogy rendszerszinten csökkent a műtétszám, ám azt gondolom, ez nem azt jelenti, hogy lógnak az orvosok. Csupán emberibb tempóban dolgoznak. Ne feledkezzünk meg róla, hogy a szolgálati jogviszony bevezetése előtt a legtöbben megfeszített ütemben, több részállásban is dolgoztak az elvárt szintű megélhetésért. Mindezek mellett szerintem is szükség van arra, hogy a bérezésben a teljesítmény is látszódjék. Azonban nem életszerű a bér 20 százalékos csökkentése, szerintem nem fognak vele élni a munkáltatók, nincs is értelme. Ebben a szakmában ugyanis segíteni akaró emberek dolgoznak, akik között vannak, akik kiégtek, de szeretik a szakmájukat. Ráadásul nagy a kereslet irántuk. Ellenben lehetne a kiemelkedő teljesítményt jutalmazni. Valósulhasson meg az orvosválasztás, amire nem ad legális lehetőséget a szakellátó rendszer, és az ezért adott pluszfinanszírozás kerüljön a választott szakemberhez. A teljesítmény mérésével is óvatosan kell bánni, hiszen az orvoslást nehéz mérni, ez valahol művészi tevékenység is, és más szférákkal ellentétben nem elsősorban mennyiségi mutatókkal jellemezhető világ.
Ahogy a Bethesda is különleges világ. Hogyan segítette önt a hite a hivatás gyakorlásában?
Bár a tudománynak és a technológiának köszönhetően egyre több a lehetőségünk a gyógyításban, aki ennek a szakmának a mélyén dolgozik, az hamar észreveszi: az ember szerepe mégiscsak epizódszerep, itt erősen jelen van Isten. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy kellő alázattal, odafigyeléssel tesszük a dolgunkat, miközben látjuk, hogy más dimenzióban rengeteg minden történhet a betegünkkel. A gyógyulását jelentősen befolyásolhatja nemcsak a mi, hanem az ő szellemi állapota, lelki odafordulása, hite és belső erőforrásai is. A gyógyítás nemcsak tudományos alapú gyakorlati munka, hanem misztérium, amit ráadásul kizárólag közösségben lehet igazán jól végezni. Hiszen ha az ember jól akarja csinálni, állandó együttműködésre és megerősítésre van szüksége. Ezt a közösséget mélyen és valóságosan megélem a Bethesdában.
Akkor sem inog meg a hite, amikor elveszíti egy páciensét?
Ez sokszor nem könnyű, az ember perben is tud lenni olyankor Istennel. Mindig le kell játszani magunkban, csendesen, belülről megélve közösségi szinten is. A mi hivatásunkban az is jó, hogy ami megvolt, megvolt, jön a következő lehetőség. Sok a feladat, muszáj továbblépni, a történetek tapasztalatot, a feladatok pedig motivációt adnak.
Mit vár 2023-tól?
Nehéz év elején vagyunk: rengeteg józanságot és finom figyelmet kíván. A gazdasági krízis és a háború árnyékában vannak kényszerdöntések, emberi sorsok kiszolgáltatott helyzetben. Úgy tudjuk a legjobban átvészelni ezt az időszakot, sőt akár még nyerni is a helyzetből, ha minden apró emberi momentumra érzékenyen figyelünk. Nem drabális döntésekre, hanem sok finom, pontos beavatkozásra van most szükség. Krízisben vagyunk, amiből pozitívan is ki lehet jönni az elodázott döntések meghozatalával.
Velkey György János
1961-ben született Miskolcon. 1986-ban végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán, 1990-ben szerzett csecsemő- és gyermekgyógyászi, 1994-ben aneszteziológiai és intenzív terápiás, 2008-ban egészségügyi szakmenedzseri, 2009-ben pedig csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápiás szakképesítést. Csaknem tíz évig dolgozott a Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikáján, majd 1996-tól a Bethesda Gyermekkórházban, ahol eleinte az aneszteziológiai és intenzív osztályt vezette, majd az intézmény orvosigazgatója lett, 2003 óta főigazgatója. Elnöke volt a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának, a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaságnak, a Magyar Kórházszövetségnek – jelenleg is –, valamint a Magyar Gyermekorvosok Társaságának. Oktató a Károli Gáspár Református Egyetemen. Számos elismerés birtokosa, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag- és tisztikeresztjével, illetve Semmelweis-díjjal tüntették ki. Zugló díszpolgára.
1961-ben született Miskolcon. 1986-ban végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán, 1990-ben szerzett csecsemő- és gyermekgyógyászi, 1994-ben aneszteziológiai és intenzív terápiás, 2008-ban egészségügyi szakmenedzseri, 2009-ben pedig csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápiás szakképesítést. Csaknem tíz évig dolgozott a Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikáján, majd 1996-tól a Bethesda Gyermekkórházban, ahol eleinte az aneszteziológiai és intenzív osztályt vezette, majd az intézmény orvosigazgatója lett, 2003 óta főigazgatója. Elnöke volt a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának, a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaságnak, a Magyar Kórházszövetségnek – jelenleg is –, valamint a Magyar Gyermekorvosok Társaságának. Oktató a Károli Gáspár Református Egyetemen. Számos elismerés birtokosa, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag- és tisztikeresztjével, illetve Semmelweis-díjjal tüntették ki. Zugló díszpolgára.Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton