| Kéri Gáspár |
Hosszú évekkel ezelőtt egy keresztelő utáni összejövetelen lettem figyelmes egy evangélikus templom gyülekezeti termének fehér falán elhelyezett képzőművészeti alkotásra. A kortárs diptichonon egy jobb és egy bal tenyér két üveg közé zárt fotólenyomatán kerek ostyák rendeződtek látszólag véletlenszerű sorrendben. Mint az égitestek az univerzumban. Lovas Ilona (1946–2021) Stáció sorozatának darabja minden magyarázat nélkül az úrvacsora liturgiáját juttatta eszembe azon a helyen és abban a pillanatban, a spontán megfejtés pedig a legkevésbé sem ment mellé. A másfél éve elhunyt, pályáját textilművészként kezdő képzőművész a hetvenes évektől a különböző anyagok – merített papír, marhabél, üveg, fotó stb. – használatában rejlő lehetőségek kiaknázásával, objektek, performanszok, konceptuális képzőművészeti alkotások segítségével feszegette a klasszikus textilműves technikák határait, hogy a szerényen meghúzódó életmű idővel a legizgalmasabb kortárs hazai képzőművészek közé emelje Lovast. A Műcsarnok több termet megtöltő, Stációk címen látható emlékkiállítása – kurátora Kondor-Szilágyi Mária – az életmű rekonstrukciójára törekszik, bemutatva a teljes életutat felrajzoló főbb műtárgycsoportokat. Lovas Ilona műveivel egész életében a transzcendenst, a spirituálist, a szakralitás tartományait kereste, nem véletlen a művészettörténész Százados László véleménye, aki Lovas csendjének és figyelmének közegét többek között Pilinszky Jánossal, Andrej Tarkovszkijjal, Ingmar Bergmannal vagy Arvo Pärttel rokonítja. Évekkel ezelőtt ars poeticával felérő megnyilatkozása így hangzott: „Végzem a dolgom, és munkáimban a számomra legfontosabb kérdésekről beszélek. A munkáim az ég felé tekintenek, az egyetlen igazsághoz vezető útra szeretném besorolni magamat velük. Mindent ennek rendelek alá. Én az anyagok átszellemítésével próbálom elérni mindezt. […] munkáimnak is egyre tisztábbaknak, manipulációtól mentesebbnek kell lenniük.” Lovas Ilona hátrahagyott életműve csak arra vár, hogy a szélesebb közönség is megismerkedjen vele.
(Stációk – Lovas Ilona emlékkiállítása. A tárlat a Műcsarnokban tekinthető meg február 12-éig)
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
Realista vagyok, kulturális misszióra nem vállalkozhatunk, nincs rá se kapacitás se igény.
Megkezdődött F. János bírósági tárgyalása.
A mai útátadást úgy is tekinthetjük, hogy összekötöttük a burgenlandi magyarokat az erdélyi magyarokkal.
