Magyarnak lenni vagy nem lenni – Demeter Szilárd a Petőfi-évfordulóról

2023. január 30. 07:01

„Nem természetes sem az anyanyelvi kultúra, sem a nemzeti önazonosság. Veszélybe kerülhet. Elveszíthetjük.” Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának beszéde az intézmény új Petőfi-kiállításának megnyitóján.

2023. január 30. 07:01
null

Szeretnék elmesélni egy rövid történetet. Ezelőtt kétszáz évvel megszületik Petőfi Sándor. Valamikor 1822 végén, 1823 elején, pontosan senki nem tudja. Nagyjából háromhetes lehet a kis Sándor, valamint kétnapos csecsemő Madách Imre, amikor Kölcsey 1823. január 22-én letisztázza a Himnusz kéziratát.

Ekkortájt vált szerkezetet a formálódó magyar irodalom. Kazinczy ugyan Széphalmot irodalmi központtá levelezte össze, de Kisfaludy Károly 1822-ben megalapította az Aurora szépirodalmi közlönyt, és ezzel áthúzta az irodalmi centrumot Pestre.

A Hymnus is az Aurorában jelenik meg először 1829-ben, akkor még A’ Magyar nép zivataros századaiból alcím nélkül.

1830-ban az elhunyt Kisfaludy Károly helyébe a Magyar Tudományos Akadémia első fokozatú taggá választja Vörösmarty Mihályt. 1831-ben kitör Magyarországon az első nagy kolerajárvány, vagyis mai szóhasználatunk szerint az első olyan pandémia, amiből messzemenő következtetéseket vonnak le a kor nagyjai. Ez viszi el egyébként Kölcsey jóbarátját, nagy elődjét, Kazinczy Ferencet is.

Kölcseyt 1832-ben országgyűlési követté választják.

Mércét ád, beszédei példaértékűek,

tőle tanulja a szónoklatot Deák Ferenc, Kossuth Lajos vagy Eötvös József is.

Ugyancsak ebben az évben Széchenyi István megalapítja a Hídegyletet, aminek célja, hogy Buda és Pest között híd épülhessen, az 1832–36-os országgyűlés pedig megajánl egy összeget arra, hogy az 1802-ben Széchényi Ferenc által megalapított Magyar Nemzeti Múzeumnak új, önálló épülete legyen. 1836-ban ugyancsak az Aurorában jelenik meg Vörösmarty Szózata. 1837-ben elkezdik építeni a Nemzeti Múzeumot. Ebben az évben történik az is egyébként, hogy Petrovics István szíjjal elveri kamasz fiát, 
Sándort, mert költőnk a színészettel kacérkodott, beállt Balog István társulatába. 1838-ban váratlanul meghal Kölcsey. 1839-ben nekilátnak a Lánchídnak.

Egy keveset ugorjunk az időben. 1843-ban Egressy Béni megzenésíti a Szózatot.

Ugyanebben az évben dőlhet el Petőfi sorsa is. Július 1-jén érkezik Pestre, szokása szerint szerelmes lesz,

majd megkapja első nagyobb irodalmi munkáját is: Charles de Bernard A negyvenéves hölgy című francia kisregényét magyarítja németből, majd George James Robin Hood című regényét kell lefordítania angolból magyarra. Ekkor még billeg költőnk sorsa, a színészetről nem tesz le, Erdélybe készül, de csak a Partiumba jut el. Megbetegszik, Debrecenben gyógyul.

1844-ben Erkel Ferenc zenéje nyer a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázaton. Az elbíráló bizottság tagja Vörösmarty Mihály is, aki ugyanebben az évben

beajánlja Petőfi Sándort a Nemzeti Kör tagjainak, gyakorlatilag bevezeti őt a magyar elit és irodalmi élet köreibe.

Sándorunk tehát 1844-ben érkezik meg végleg a fővárosba a Pesti Divatlap segédszerkesztőjeként és márkaarcaként, Vahot Imre a szó mai értelmében menedzseli, alakítja az imázsát.

Ebben az évben jelenik meg A helység kalapácsa, a Versek 1842–1844. Ez a kötet 109 verset tartalmaz, a példányszáma ezer, ebből az idők folyamán körülbelül hétszáz fogy el, amiért a szerző saccperkábé 251-350 pengőforint (625-875 váltóforint) jövedelemre tesz szert részletekben. (A fordításaival összesen 500 pengőforintot keresett.) Év végére megírja a János vitézt is, majd 1845-ben a Költő lenni vagy nem lenni című versét. Mondhatjuk: elvégeztetett.

Elképesztő, felemelő vitalitás és tetterő jellemzi azt az emberöltőnyi időt, ami Petőfi Sándornak adatott.

Olyan értelmezést is hallottam, hogy a teremtő nekibuzdulás tulajdonképpeni kiváltó oka az 1831-es pandémia lehetett. Akkor döbbenhettek rá arra, hogy – amint azt Petőfi költőtársa, barátja, Arany János megfogalmazta – elfúhat bennünket az idők zivatarja, és tényleg nem marad az Istennek magyarja. A Szózat elementáris erejű képe a nemzethalálról és a sírról tapasztalati fogantatású. A kérdés, amit a reformkor nemzedéke föltehetett magában: és akkor mi marad utánunk?

Kétszáz év elegendő történelmi táv ahhoz, hogy ma már ki merjük jelenteni: a reformkor „merjünk magyarok lenni” világteremtő és -alakító hevülete olyannyira jól sikerült, hogy a vérgőzös 20. században két világháború, országdarabolás és két totalitárius diktatúra alatt és ellenére is megtartotta a nemzetet és a magyar kultúrát.

A teremtő magyar erő titka elméletileg nem túl bonyolult.

Ennek a vitalitásnak két kulcsfogalmát kötjük a ma ünnepelt zseninkhez. A szabadság és a szerelem Petőfi-mátrixról beszélek. Többnyire a hatsoros költői programot idézzük erről, és hát joggal, mert abban a pár sorban minden benne van, amit erről el lehet és el kell mondani. De azért megszámoltam: az Osiris által tavaly kiadott, több mint 870 költeményt tartalmazó Petőfi Sándor összes verseiben a szabadság szó több mint 140-szer, a szerelem valamilyen formában közel 470-szer fordul elő. Eléggé fontos kulcsfogalmak voltak tehát a számára.

És volt még egy téma, ami a szabadságnál is jobban érdekelte: a magyarnak lenni tartalma. Verseiben a magyar szó több mint 190-szer szerepel, a teljes életműben, vagyis a költemények mellett a prózai írásaiban és levelezésében több mint 410-szer írja le valamilyen formában. És nem azért, mert Petrovicsból lett Petőfi. Hanem azért, hogy mi, kései utódok olyan természetesnek érezzük a magyarságunkat, mint a levegővételt.

Pedig nem az. A Trianonban elszakított nemzetrészeknek és a diaszpóra magyarságának ez egzisztenciális tapasztalata.

Nem természetes sem az anyanyelvi kultúra, sem a nemzeti önazonosság. Veszélybe kerülhet. Elveszíthetjük.

A modern magyar nemzeti identitást költők vajúdták, nevelgették. Ahogy Márai írta, költőink legelőből hazát csináltak. Mi tehát költőien lakozunk ezen a földön. Modern nemzeti önazonosságunk szabadságvágyban született, és 175 évvel ezelőtt forradalomban és szabadságharcban edződött. Ebből viszont az következik: nem végleges. Nem elég magyarnak születni – magyarnak lenni napi feladat. Rá kell tenni a munkát. Nem elég fogyasztónak lenni. Hordoznod kell a kultúrát, mert ez jelöli ki a helyedet a nap alatt.

Kezdőtörténetem vége eléggé faramucira sikerült: 1849-ben Petőfi Sándor eltűnik, valószínűleg életét veszti a fehéregyházi csatában, de ezt sem tudjuk biztosan. A szabadságharcot elbukjuk – egyelőre. 1849 végén pedig Haynau átadja a Lánchidat, hadd örüljenek a pest-budai polgárok saját megvalósításuknak. A magyarok birtokba veszik és tartalommal töltik meg a Nemzeti Múzeum új épületét is.

A Lánchíd ma is áll, Haynaunak és bármely minket leigázó nagyhatalomnak csak rossz emléke maradt.

Magyarország ma szabad és magyar ország.

És mi büszkék vagyunk erre, magyarok is akarunk maradni. Az új Petőfi-kiállításunk kölcsönzött címét némileg magunkra igazítva tehát a politikai krédónk: Petőfi örökösének lenni – vagy nem lenni.  

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán 

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alcofrybas
2023. január 30. 14:40
„Haynaunak és bármely minket leigázó nagyhatalomnak csak rossz emléke maradt” Ugyan már! Ha csak molyrágta őskomcsi tankönyvekből szerezzük a tudásunkat, akkor persze, de Haynau Jókainál (Az új földesúr) már egy uraság kifejezett rokonszenves prototípusa, és addigra a veterán honvédek is hálálkodtak neki, mert Haynau alapítványa legalább gondoskodott róluk a magyar állam helyett is. Haynau egyébként is ezerszer jobb fej Kossuthnál, aki pl. fogadkozik Pest-Buda nyilvánossága előtt, hogy a várost soha többé el nem hagyja, aztán lelécel, ahogy korábban is, még ugyanabban a hónapban, elsőnek és végleg. Haynau meg jön, közli a császárával, hogy hat hét, és rend lesz, kioszt pár kokit meg sallert, és már lőttek is a szélsőbalos ribilliónak: ezt június 26. után 6 héttel már a vak is látja, de aug. 13-án már a fő békétlenkedők számára is Világos.
mokány
2023. január 30. 14:10
Big Brother = leigázó nagyhatalom . Tehát van leigázó nagyhatalom .
hegyaljai
2023. január 30. 13:21
"A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának." Kodály Zoltán
tartarossz.blog
2023. január 30. 13:19
Petőfit a régi kádárista baloldal is tiszteli, atekintetben, hogy a magyar jakobinus mozgalom ideológiai folytatásának tekinthető 1848. A jakobinizmus ellen csak az ilyen bayer bogár félék ,a vörösből nemzeti narancsmensevikké vedlett öngyűlölő veszett pártkutyák hörögnek, de ezt is az amerikai tőke kiszolgálása miatt és önmaguk pszichés kompenzációjaként tolják túl a körhintát. Nekem mondjuk ez a buta, kommunizmus elleni napi szintű bolondhörgés anniyra hiányzik, mint részegnek a körhinta. A világ legnépesebb államában, amelyet szerencsére egy kommunista párt irányít, Kínában Petőfi népszerűsége töretlen. https://hajonaplo.ma/irodalom/petofi-nepszerusege-toretlen-kinaban.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!