Az önkényes szépség mint a teremtés bizonyítéka

Az idei karácsonyon a szépségről írok. Az utóbbi évtizedekben ahogyan az igazságról, úgy a szépségről is megpróbálták elhitetni velünk, hogy ízlés, döntés, egyéni megítélés kérdése. Objektív csupán a tudomány lehet – emelik fel mutatóujjukat a szcientizmus posztmodern papjai. Ám az idő nem nekik dolgozik. Ami azt illeti, sokszor még önnön legjobbjaik sem. Ahogyan a legkiválóbb tudósok munkássága által egyre többet tudunk a természetről, úgy válik nyilvánvalóvá, hogy a szépség nagyon is objektív jelenség – egyúttal látványos bizonyítéka annak, hogy az univerzum díszletei mögött a legutolsó részletekig átgondolt, teremtő koncepció rejlik.

Frank Anthony Wilczek Nobel-díjas elméleti fizikus-matematikus a bostoni Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora, de a Sanghaji Jiao Tong Egyetemen is saját, a nevét viselő kvantumfizikai kutatóközpontot vezet. Egész életművét az az elhívás inspirálta, hogy megértse a szépség szerepét a természetben – vagy miként ő maga fogalmaz, „hogy új utakat találjon a természet alapstruktúrájában rejlő minták leírására”. Pályája elejétől kezdve meggyőződése, hogy „a világegyetemnek létezik valamilyen mély logikája”, szerinte csakis ez lehet a magyarázata annak, hogy „a természetben csupa gyönyörű formát találunk, amelyek közös jellemzői a szimmetria, a harmónia, az egyensúly, az arányosság és a gazdaságosság”.