Mentő szeretet, segítő jelenlét a végeken

Joó István írása a Mandiner hetilapban.

A Zemplén lábánál található Vizsolyban – ahol valaha az első teljes magyar nyelvű Bibliát nyomtatták, és egy példányát őrzik is – 2022 karácsonya előtt Niki, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet cigány származású családmentora azt mondja az ünnepről: „A vizsolyi cigány családoknál eddig se volt olyan a karácsony, mint a filmekben. Sokan összegyűltek, megünnepelték, volt terített asztal is, már rántott húst, töltött káposztát, süteményt is ettek, ami az utóbbi évek eredménye… De az ajándékozásig valahogy sose jutottak el. Ez a karácsony most nem abban fog különbözni az előzőktől, hogy végre lesz nagy ajándékozás, hanem abban, hogy újra nehézséget fog okozni az is, mi kerüljön az ünnepi asztalra. A villany- és az élelmiszerárak miatt lesz ez így, és mert sokak munkahelye megszűnt, megszűnik. Igazából csak a szeretetüket tudják adni egymásnak a családtagok és a rokonok.”

Még a leszakadtak közül kiemelkedő Nikiéknek is nehezülhet az élete. Szerencse, hogy az ő jövedelme a segélyszervezettől fix és biztos. Ez összefüggésben áll azzal a kormánydöntéssel, amit a miniszterelnök jelentett be szeptember közepén a parlamentben. Eszerint bár a költség­vetést módosítani kellett a háború okozta válság miatt, a háromszáz legszegényebb település felzárkózását szolgáló projektet nem állítják le. Az ezt segítő közszolgálat vezető szerepére szerződő Magyar Máltai Szeretetszolgálat vagy éppen a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet terepen marad…

Akik visszafordultak származási közösségükhöz

A Hernád völgye a Zempléni-hegység és a Cserehát között bújtatja kicsiny falvait. Közülük több az ország statisztikailag legszegényebb kistelepülései közé sorolható. A közeli Ukrajnában dúló háború gazdasági következményei jobban nehezítik az itt lakók életét, mint másokét. Közülük is a cigányok helyzete a legnehezebb, márpedig itt, az északkeleti „végeken” jelentős arányban képviseltetik magukat. Van, ahol többségbe kerültek – például Boldogkőújfalun, ahol 80 százalék az arányuk –, de ott is, ahol „csak” a 30-40 százalékát adják a lakosságnak, az utóbbi években születettek 95 százaléka már roma.

Vizsoly, Felsődobsza, Novajidrány, Boldogkőújfalu, Pere tartozik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ellátási körébe. A helyszínen sok jellemző részlet kiderül ennek a gyönyörű fekvésű országrésznek az elmaradottságáról. Például hogy Boldogkőújfalu és Gönc járásközpont között heti egy buszjárat közlekedik. Még ma is kevés a munkalehetőség, nagy a környékről az elvándorlás – már akik ezt megengedhetik maguknak. A cigány népesség, különösen a halmozottan hátrányos helyzetű tagjai maradni kénytelenek a Gönci járásban. A romák egy részénél az alacsony iskolázottság, sőt analfabetizmus is nehezíti az elhelyezkedést.

De térjünk vissza Nikihez. Hogyan lett mára a saját származási közösségének a családmentora a kilencszáz fős Vizsolyban? A gyermekkorát ugyanúgy csapások és nélkülözések terhelték, mint errefelé sokakét. Nyolcéves volt, amikor édesapját verekedésben megölték. Csonka családban nőtt fel, mindig egy-egy rokonnál, nagyszülőnél találta magát, volt, mikor a nénje viselt gondot rá. „Számomra ismeretlen volt a harmonikus családkép” – emlékezik vissza.

Felkapaszkodás lépésről lépésre

Ez a felemás gyerekkor is hamar véget ért. Megismerte élettársát, akivel máig kitartanak egymás mellett. Tizennégy évesen született az első gyermeke, épp a hetedik osztályt fejezte be, és ott kellett hagynia az iskolát. Az első két gyermek még „se ajtó, se ablak” jellegű házban cseperedett.

A nyomorból való kilábalás azzal kezdődött, hogy 2008-ban, a harmadik gyerek megszületése után olyan új építésű szocpollakásba költözhettek, ami már nem a szegregátumban volt, hanem bent a faluban, nem cigány szomszédok között. A környezetükben élők terelgették őket, irányt mutattak, húzták őket felfelé. Niki párja rendszeresen dolgozott egy vállalkozónál, ő pedig a közfoglalkoztatás felfutása idején, a 2010-es évek közepén „közfogis” lett. Utóbb átkerült a Gyerekesély program (GYEP) nevű járási-önkormányzati projekthez kisegítő munkatársként. A takarítás mellett az is a reszortja lett, hogy a szegregá­tumbeli családok részére ruhát mosson egy automata mosógéppel. Sok roma ugyanis olyan házban lakik, ahova nincs bekötve a víz.

A mosás során mutatkozott meg érzéke a szociális munka iránt. Jó kapcsolatot alakított ki a szennyessel betérő anyukákkal, gyerekestül odacsábította őket a GYEP elesett helyzetű szülőknek és gyermekeknek szóló foglalkozásaira.

2019-ben, amikor a kormány elindította a háromszáz legszegényebb, legkilátástalanabb települést megcélzó Felzárkózó települések programot, Niki egyszer csak ott találta magát a projektszereplő Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kötelékében, Vizsolyban kialakított Jelenlét-pontjukon. Előbb ott takarított, de egy képzés nyomán tavaly szeptember óta családmentorrá válhatott a felzárkózási projektben.

Ámulunk, hogy csaknem negyven vizsolyi, szegregátumi körülmények között élő családdal, illetve csonka családdal tart kapcsolatot. Akikre a leginkább összpontosítania kell: a három év alatti csöppségek és édesanyjuk, valamint a várandós kismamák.

A vizsolyi családmentor, aki 34 évesen már nagymama, így vall a hivatásáról: „Előny a munkámban, hogy helybéli vagyok és cigány, meg kedvesnek, türelmesnek tartanak… Ennél is fontosabb, hogy át tudom érezni a helyzetüket, hiszen ugyan­onnan jövök, ugyanúgy pokróc volt üveg helyett az ablakunkon, mindig azon kellett gondolkoznunk, mit fogunk aznap enni, mivel fogunk fűteni, és kilenc hónapos terhesen is aprítottam fát…”

Rálépni az önállósodás útjára

Niki nem lesz levert a sok gond, válsághelyzet láttán, vagy attól, hogy szinte nap mint nap jelen kell legyen a cigány családok életében: „Mikor előjönnek ezek az anyukák egy-egy problémájukkal, segítek megoldani, és akkor máris jobban érzik magukat, magabiztosabbak. De nem állunk meg itt, a segítés során igyekszem rávezetni őket az önállóság útjára.”

A mentor, akinek sokan hálásak állhatatos gondozómunkájáért, maga is hálás az ökumenikus segélyszervezetnek, mert az egyik projektjében biztosított egy képzést, amin ő is részt vett, és levizsgázhatott a 7–8. osztályból. A felemelkedési történet nem áll meg: Niki immár az érettségire hajt.

Szétnézünk Vizsoly szegregátumként leginkább emlegetett részén, a Malom utcában. A szociális bérlakássá vedlett egykori parasztházak vigasztalan látványt nyújtanak, de akárhogy is, valami történt az utóbbi bő évtizedben. Bitumen az úton. Az utcán és a kerteken látszik, hogy ez még szegénytelep, de már sehol sem szeméttelep. Egy-egy kerten felfedezhető, hogy a lakói igenis próbálkoztak veteménnyel, csak a súlyos aszály nem kedvezett a termésnek.

Nem látni itt hétköznap délelőtt iskoláskorú gyereket ténferegni. Részben azért, mert évtizede él a kormányrendelkezés, hogy családi pótlékot csak ott kapnak, ahol a gyerek nem kerüli az iskolát, részben mert folyamatos a faluban az integrációs munka. Gáspár Anna, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet borsod-abaúj-zempléni projektközpontjának vezetője rámutat egy-egy ablakra-ajtóra: „Lakhatási beavatkozást is végzünk, így néhol már ki vannak cserélve a nyílászárók… Az a célunk, hogy legalább egy fűtött szoba legyen a házban, főleg, ahol kisgyerek van. Ha kell, kályhát is szerzünk ehhez.”

Az ivóvíz a Malom utcába egyáltalán nincs bevezetve, a szennyvízelvezetés pedig egész Vizsolyból hiányzik. A gázvezeték is elkerüli ezt az utcát – bár ez most a gázár háborús felszökkenése miatt nem tűnik akkora fogyatékosságnak. A szegregátumban tehát csak villany van – már amikor, mert itt előre fizetős mérők használatosak. Ha kimerül a boltban a villanyórára feltöltött keret, jön a sötét, de legalább nincs tartozás…

Villanyt fizetni vagy tűzifát venni?

„Fával fűtenek, meg amit éppen találnak” – magyarázza Gáspár Anna. Niki az energia- és élelmiszerár-robbanás itteni következményeiről részletesebben is beszámol: „Manapság az a gyakori kérdés a szegregátumokban, hogy most villanyt fizessenek vagy fát vegyenek, és megesik, hogy még nem is ettek, és nincs a gyerek lábán téli cipő, nincs még rajta télikabát, sapka, kesztyű… De kell hogy menjen iskolába; ha kimaradna, kiesik az év, amit később nehéz lesz pótolni.”

A lakásajtó a segélyszervezet közbenjárásával Máriáék házánál is cserélve volt. Itt pár napja már öt gyermek cseperedik, ugyanis Mária most hozta haza a kórházból újszülöttjét. A segélyszervezet munkatársai megjegyzik: egy együttműködő kismamának kismamacsomag jár, mikor bemegy a kórházba, babacsomag pedig a szüléskor.

Szálegyenesen áll ez a Malom utcai asszonyka a konyhával ötvözött előszobában, pedig három napja császározták. A falon nagy családi kép, a fal mellett a padlón gallyfakötegek tüzelőnek. Az egyik sarokban gázpalack. Egy éve még hatezer volt az ára, most kilencezer… Dicsérjük Máriát, hogy milyen szépen neveli mind az öt gyermekét – Ivánka 9, Jázmin 7, Krisztián 6, Fedra 4 éves, Meláni Zoé pár napos. Ám az ötgyermekes családanya leforráz minket a hírrel, hogy az apuka most hagyta el őt. Pontosabban amikor Mária a hatodik hónapban volt…

„A gyerekek adtak erőt, meg az, hogy sokan állnak mellettem… Támogatnak édesanyámék is, anyósom is. Édesapám jól keres, mert hetel – céloz arra a fajta kenyérkeresetre, amikor a férfi a távolban vállal munkát, mondjuk az építőiparban, és csak hétvégente tér haza –, őrá is számíthatok anyagilag. Próbálok én is mindent.”

Niki sokat erősíti az ötgyermekes, egyedülállóvá vált anyukát. Anna megemlíti, pszichológiai segítséget is lehet kérni a segélyszervezet válságba kerülő ügyfeleinek – Mária igénybe vette.

Bejutunk a nagyszobába, ahol a vaskályha mint a túláradó szeretetet ontja a meleget. A kiságyban gyönyörű apróság. Az ugyanebben a szobában lakó négy testvér persze nincs jelen, óvodában-iskolában vannak. Az egész házban tökéletes tisztaság, rend, ízléses berendezés. Mária a romák előrehaladási törekvésének a jelképe lehetne.

Hernád völgyi utunk másik állomásán, Felsődobszán csak arra futja az időből, hogy az ottani Jelenlét-pontot is felkeressük. Nagy, tornácos házról van szó, ahol egykor a falubeli kovácsmester lakott. A felújítás még tart, de máris nagy áldások forrása a ház. Látjuk a varrógépeket, amelyek az irodában vannak elhelyezve. Az a terv, hogy a cigány asszonyok látogatta varróklubból arra alkalmas helyen egyszer igazi varroda váljék.

Feljegyzünk sebtiben pár dolgot, mi minden folyik az itteni Jelenlét-ponton is: ügyintézési segítség, álláskeresési tanácsadás, várandós édesanyák egészséges táplálkozási tanácsadása, gyermekek mozgásfejlesztő foglalkozása, játékos meg tanodajellegű gyermekfoglalkozás, baba-mama klub, tésztagyúró klub, gyermek-kézművesfoglalkozás, digitális tanulópár projekt, zene-tánc foglalkozás…

Haladni akaró cigány házaspárok

Felsődobszán is egy elhivatott roma fiatalasszony a családmentor, egyidős Nikivel. Orsi másokat mentő szeretetének a hajtóereje is az, hogy min ment keresztül gyerekkorában. Nyolcévesen, három kisebb testvérével maga ment be a tolcsvai önkormányzathoz, megkérve a hivatalt, vigyék el őket otthonról, vegyék őket állami gondozásba, mert éheznek. Édesanyja elhagyta őket, édesapja rablás miatt börtönbe került, analfabéta mostohaanyja nem volt képes eltartani őket.

Orsinak az állami gondozás ehhez képest jó élmény volt… Ám apja a lány tizennégy éves korában szabadult a börtönből, és visszavette. A családszeretete kétségtelen volt, de alkoholizálása és bántalmazó magatartása miatt a lány elköltözött otthonról. Megismerkedett a párjával, akivel tizennyolc éve együtt él. „Mi egymást húzzuk és támogatjuk mindenben” – szögezi le a házasságukról, amelyben négy gyermekük született.

A férj először nem akarta, hogy miután a legkisebb gyermek is betöltötte a negyedik életévét, a neje elmenjen dolgozni. De az anyagi nehézségek végül ebben is egységre szorították őket: „Belátta a férjem, hogy nem tudunk haladni, nem tudjuk a négy gyereknek előteremteni, ami kell, ha háztartásbeli maradok.” A szoba-konyhából így eljutottak egy tágasabb, jobb lakásig, a régi helyen közben felújítanak, bővítenek, s a családi otthonteremtési kedvezményt sem hagyják kihasználatlanul, hogy a gyermekeiket is elindíthassák.

Orsi azt is elárulja, most lesz a szalagavatója a nagylányuknak. A településen így már három olyan lány van, aki szakmát is szerez, meg szalagavatózik is. Végre a cigány családok is ráéreznek arra, hogy ha szakmája lesz a gyereknek, az nagy kincs, meg kell ünnepelni. Már Felsődobszán sem csak a nyolc általános elvégzése a cél, hanem a továbbtanulás.

Bár Orsi is észleli az orosz–ukrán háború magyarországi leszakadt térségre vetődő komor árnyait, azt, hogy a szegénység visszavenné itt is az uralmat, de mindezzel felesel családmentori optimizmusa és hivatástudata. „Nagyon szeretem, ahogy a gyerekek bejönnek hozzánk egyenesen az iskolából, nem csavarognak, leülnek itt, és mosoly van az arcukon… Imádok segíteni a Jelenlét-ponton is meg kint a házaknál. Most fellelkesítettem az asszonyokat, ne dobják ki a száraz kenyeret, csinálunk belőle egy tepsi sült tölteléket. Tudom azt, hogy ha nincs segítség, egyedi esetektől eltekintve lehetetlen volna kitörni abból, amiben élnek. Van, mikor egy beszélgetés kell az illetőnek, egy biztatás, támogató szó, hogy igen, ez az, menjél, csináld, tanuljál.”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton