„Hogy az emberek mit gondolnak, annak kevesebb köze van ahhoz, hogy miért, és több ahhoz, hogy hogyan gondolják; ez a hogyan a pedig szorosan kapcsolódik a mikorhoz.” Nem nehéz kitalálni, hogy ez a mondat egy sokat látott és megélt történésztől, a magyar John Lukacstól származik. Tükrözi azt az esendőséget, amiben minden ember osztozik függetlenül attól, hogy honnan jön és merre tart: a világ a maga teljességében átláthatatlan, tudásunk részleges, és véleményünk nagyban függ attól, hogy milyen hatások érnek bennünket.
A közhelyet, miszerint a győztesek írják a történelmet, mindenki ismeri, de a mögötte meghúzódó bölcsességet gyakran félreértik. Ez az alapigazság ugyanis nem a győztes narratívaalakító privilégiumáról, hanem az időbeliségről is szól. Könnyű utólag okosnak lenni, és mindenre megtalálni az igazolást, miközben mindannyiunknak a jelenbe vetve kell döntéseket meghoznunk, akár személyes életünkről, akár a hivatásunkról, akár a politikáról van szó. A szükséges információkhoz a legtöbbször korlátozottan férünk hozzá, és a valóság kegyetlen linearitásával számot vetve kell helytállnunk a legjobb tudásunk szerint. Elég, ha csak arra gondolunk, hogyan alakultak át a fogalmaink a szabadságról, a szuverenitásról és a biztonságról az utóbbi három évben. Ha tavaly decemberben megkérdeztük volna valamelyik ismerősünket, szerinte van-e reális veszélye egy atomháborúnak, nem biztos, hogy beszámíthatónak tartott volna minket.
Az indulati politizálás korában a stratégiai nyugalom megőrzése az első számú követelmény”