|Veczán Zoltán|
Élénken emlékszem apai nagymamám utolsó heteire. Előbb a Szent Margit Kórház nyomorult, hálapénzzel épphogy kibélelt osztályán volt, végül egy elfekvőben. Mélyen megrendítő áldás volt a Jóistentől, hogy engem az utolsó pillanatig megismert, noha másokkal már szembefordította a demencia ösztökélte gyanakvás. Még énekelgetett olykor a kiszuperált támaszának dőlve az ágyon, s ha ott voltam, el-elkalandozó értelmével hol érett bölcsességeket, hol zagyvaságokat motyogott nekem. Mélységesen szégyelltem magam, hogy képtelen vagyok több időt tölteni vele, nem beszélve a korábbi évekről, amikor csupán éltem kamaszéletem, s nem gondoltam, hogy valaha eljön az a végtelen, átvirrasztott este nála, melynek hajnalán megérkeznek a mentők, s a fűtetlen mentőautóban eldöcögtünk oda, ahonnan már csak egyikünk tér haza.
Eltelt tíz év, mégis nagyon megrázott A gyémánt út pora című magyar rövidfilm. Szívbe markoló volt belegondolni, nagymamámmal is bánhattak így, amikor nem voltunk éppen vele – ott, ahol alávaló kegyetlenségnek tűnik durvának lenni egy végnapjait élő idős emberrel, mégis a dolgozók egy részénél szükségszerű az eldurvulás, az együttérzés béklyójának lerázása. A beteg nekik darabáru – csendes vagy problémás. Zömüket nehéz hibáztatni ezért: nem vehetik vállukra napról napra a világ fájdalmát, mert saját lelkük is sírba sorvadna vele. Ezért védekeznek – cinizmussal, érzelmi távolságtartással, automatizmusokkal. A film, amennyire ez harminc percben lehetséges, bemutatja a jól ismert kórházi miliőt s a hivatás dilemmáit is: egészségesnek és vidámnak lenni betegek között, letenni az orvosi köpenyt, ahogy minden normális ember leteszi a munkát, miközben itt emberéletek függhetnek azon, ha csak még egy picit ráhúz az ügyelet után… A hivatás és magánélet közötti egyensúly maga is kényes kérdés, hiszen a gyógyító nem csak saját igényeit és életét szorítja háttérbe – akár a saját édesanyját mások édesanyja kedvéért –, az is áldozatot hoz, aki őt várja otthon a hosszú covidügyelet után, akit nem ér rá meglátogatni, aki a visszahívására vár. Ott van a magatehetetlen emberek méltósága – amit szinte lehetetlen összeegyeztetni bármiféle hatékony (értsd: gyors) gyógykezeléssel, elvégre mit lehet kezdeni a néha irracionális pánikrohamokat kapó, demenciában szenvedő Vilma nénivel, aki kitépi magából a branült, elvetve a gyógyulás matematikailag amúgy sem mérhető esélyeit? S vele együtt ott van még a múló nemzedék: komával, papával, operettel, Wartburggal. Isten velük.
(A gyémánt út pora. Vámos Zoltán rövidfilmje, 2022)
|Kéri Gáspár|
Hosszú utat járt be a pályáját autodidaktaként kezdő Dezső Tamás, míg fotóriporterből és dokumentarista fotográfusból konceptuális művésszé vált. Hipotézis: Levél minden címen Maribor és Bécs után a budapesti Capa-központban látható legújabb anyaga a kiállított objektek mellett ugyan jelentős részben fotóalapú munkákat tartalmaz, ezzel a kiállítással Dezső átlépett a képzőművészet területére. A címadást Johann Wolfgang von Goethe ihlette, aki botanikai tanulmányai során a növények identitását kutatta. Dezső pedig nem tesz mást, mint a vizualitás és a gondolati művészet eszközrendszerével saját nyelvére fordítja a személyes és a közösségi identitás égetően fontos kérdéseit. A növények – és talán Goethe – nyomán Dezső Tamás a szerves fejlődés elvét vallja, ami nyilvánvaló fogódzót jelent egy bizonytalanságokkal és válságokkal teli korban. A korban, amelynek minden ellenkező híreszteléssel szemben mi magunk alakítjuk a kereteit, s amelyben az alkotó a 18. századi enciklopédikusság gesztusának szándékával hozza létre személyes gyűjteményét. Azt a gyűjteményt, amely talált tárgyakat – növényi fosszíliákat és az ipari forradalom előtt begyűjtött növények mikroszkopikus képeit –, talált tárgyakból továbbgondolt ready made-eket, installációkat, nem utolsósorban pedig fotókat tartalmaz. A több száz éves sövényt, egy erdő japán fametszetekre emlékeztető fekete-fehér negatív képét vagy a különféle levelek erezetét egyetlen gyűjteményben megcsodálva saját létezésünk és mulandóságunk vagy akár emberi kapcsolataink működése felett is elmerenghetünk. Bár Dezső Tamás anyaga nem mentes a posztmodern esztétizálástól, a kiállítás teljes mértékben eléri célját: felráz, felkavar és elgondolkodtat. Ma már semmi nem olyan, mint tegnap volt; holnap pedig egy egészen más világra ébredünk, ha nem kapunk észbe időben.
(Hipotézis: Levél minden. Dezső Tamás kiállítása december 23-áig tekinthető meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban)
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondja Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt exkluzív interjúnkban.
Az elmúlt évtizedben a gazdasági integrációt célzó együttműködésből egy a tagállamait ideológiai alapon szankcionáló, saját hatásköreit a végletekig bővíteni kívánó intézményrendszer alakult ki.
Ebből legfeljebb ellenzékváltás lesz, ha egyáltalán. Kacsoh Dániel írása.
Az utóbbi hetekben több városban és budapesti kerületben összekapott az önkormányzati jelölteken az ellenzék, és nem jött jól neki Magyar Péterék megjelenése sem. Helyzetképünk a baloldal választási előkészületeiről.
Az egyelőre a Ferencváros sikereire koncentráló 37 esztendős világklasszis nem volt elégedett a Brescia elleni játékkal. Elmondta, mi a véleménye a nyomásról, s hogy éli meg ezt a mozgalmas időszakot, amelyet a párizsi olimpia zár majd le. A szintén válogatott Nagy Ádám szerint kitisztították a fejeket az Olympiakosz elleni vereség után.
A feljutás szombaton dől el, az ellenfél Szlovénia lesz.
