Pont a család kapcsán nagy visszhangot váltott ki az írása, amelyben kifejtette: „nem egyértelmű, hogy mi a család”. Nem gondolta, hogy darázsfészekbe nyúl?
Az volt a baj azzal és a hasonló jellegű írásokkal, hogy sokan nem úgy állnak hozzá, hogy nézzük, mit gondol a témáról a cikk szerzője. Ehelyett bele akarják olvasni a véleményüket, amivel aztán ha nem tapasztalnak egyezést, akkor baj van, ha viszont találkoznak a véleményükkel a leírtak, akkor hurrá, én lettem a hős! Egyébként sokan el sem olvasták az eredeti írásomat, csupán a reflexiókat. Van, aki eleve nem fogadja el, hogy erről a témáról egyáltalán vitát lehet nyitni, ezért pellengérre állítottak – egyébként a Mandineren is született egy ilyen írás.
Kollégánk, Szilvay Gergely azt nehezményezte, hogy a család fogalmának fellazítása az elbizonytalanítás eszköze lehet.
Ezzel szemben az írásom csupán arról szólt, hogy ha a család kérdésével foglalkozunk, akkor szerintem toleránsabbnak kellene lennünk, és árnyaltabban kellene fogalmaznunk. Számomra azért is volt meglepő, hogy annyi támadást kaptam, mert klasszikus családmodellben élek. A párom az első feleségem, akivel harminckettedik éve vagyunk házasok, három gyermekünk van. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy sokan vannak, akik önhibájukon kívül nem ilyen családmodellben élnek, és ezzel kapcsolatosan toleránsabbnak kellene lenni. A probléma az, hogy ma nincs igény az árnyaltabb megfogalmazásra. Meg is mondták nekem: ha politikáról vagy vallásról van szó, akkor kizárólag igenek és nemek vannak, nincs „is”, nincsenek árnyalatok. Az emberek jobban szeretnek feketében vagy fehérben gondolkozni. Ez egyszerűbb, az árnyalatok bonyolultak. Az árnyalatok gondolkodásra késztetik az embereket, de a vezetők ezt nem szeretik. A hit kétely nélkül fanatizmus – nekik az általuk kontrollált fanatizmus a jó.
Járvány, háború, gazdasági krízis – a válságok korát éljük, mi lehet most a kapaszkodó?
A válságok mindig arról szólnak, hogy valamit nem csináltunk jól, és ezért újra kellene gondolni a dolgainkat. Szerintem ez is ilyen időszak, csak most töményen kapunk sok mindent a nyakunkba. Igaz a klasszikus mondás: a nehéz idők erős embereket, az erős emberek jó időket, a jó idők gyenge embereket, a gyenge emberek nehéz időket szülnek. Most egy olyan időszakban vagyunk, amely meg kell hogy erősítsen minket. Főleg itt, Európában azt hittük, hogy a bab is hús, és kiderült, hogy mégsem. Hívő emberként is úgy gondolom, ha valami baj történik velem, akkor át kell gondolni, hogy mire akar tanítani a Jóisten. Ez az egyetlen esély, hogy ebből a helyzetből erősebben jöjjünk ki.
Számomra azért is volt meglepő, hogy annyi támadást kaptam, mert klasszikus családmodellben élek”
A klímaváltozás aktualitása és fontossága megkérdőjelezhetetlen, de ellentétes hozzáállások vannak a jelenséghez. Ön melyik táborhoz tartozik: a pánikolókéhoz vagy azokéhoz, akik szerint eltúlozzuk a veszélyeket?
Látva, milyen léptékben fejlődik a föld, kétségtelen, hogy az emberiség pillanatok alatt rondított bele az egész rendszerbe, és ezt nagyon nehéz lesz visszafordítani. Szárazság, melegrekordok – a saját bőrünkön tapasztaljuk a változásokat. Abból a szempontból is aggódva figyelem a folyamatokat, hogy van három, húszas éveiben járó gyermekem, és az ő generációjuk aggódik, milyen világban fog élni ötven év múlva. Az egyéni felelősséget vallom ebben a kérdésben is: mindenkinek vállalnia kell egy keveset, amiből aztán sok lesz. Mi a lakóhelyünkön, Érden szelektíven gyűjtjük a szemetet, komposztálunk, esővízgyűjtőből locsolunk, remélhetőleg hamarosan napelem lesz a háztetőnkön. Ha tehát mindenki megpróbál kicsit környezettudatosabban élni, akkor jobb lesz a világ. Ez is egyfajta kötelesség, amiről korábban beszéltem; ha tagja vagyok egy közösségnek, felelősséggel tartozom neki is.