A 20. században, illetve az utóbbi negyven évben az erőszak részben abból fakadt, hogy az elit a társadalom számára túlzott gyorsasággal akarta modernizálni az országot. A tálibok nem követik el ezt a hibát, és így nem is kell belesétálniuk a kommunista rendszert és a liberális demokráciát építő elitek csapdájába, miszerint gyors modernizáció csak külső erőforrásokból lehetséges, ami pedig intenzív külső – régen brit, majd szovjet, legutóbb pedig amerikai – befolyást is jelent.
A tálibok 1994 és 2001 közötti uralmát jellemző idegengyűlölet és vallási fundamentalizmus páriastátuszt, majd az Egyesült Államok beavatkozását eredményezte. Még fő szponzoraik, Szaúd-Arábia és Pakisztán is kihátrált mögülük.
A hatalomba való visszatérésük óta eltelt év tapasztalatait nézve viszont kijelenthető, hogy a tálibok tanultak a múltból. Kormányozni most sem tudnak, értékrendjük ma is szuperkonzervatív (lásd a lányok oktatását),
az afgán hétköznapok brutális túlélési reflexeit az uralmukban is megjelenítik,
de a nemzetközi legitimitás és kapcsolatok jelentőségét felismerték.