Hatalommániától szenved az Európai Parlament

Dobozi Gergely interjúja a Mandiner hetilapban

A nemrég lezajló kolumbiai választás apropóján ültünk asztalhoz, amelyen egyedüli nem spanyol ajkú európai parlamenti választási megfigyelőként ön is részt vett. Korábban azt nyilatkozta, hogy a bogotái misszió azt a célt szolgálta, hogy az ország polgárainak bizalma erősödjön a választási rendszerben. Mi volt a baj?
A kolumbiaiaknak elegük lett a vezetőikből és általánosságban is mindenből, ami a politikai életüket eddig jellemezte. Az elnökválasztás második fordulójába két, az eliten kívüli jelölt jutott be. Közülük az ország történetében először egy baloldali aspiráns, az exgerilla Gustavo Petro győzött. Az előzményekhez tartozik, hogy márciusban törvényhozási választást tartottak, amely után többen is csalást kiáltottak – balról és jobbról egyaránt. Így aztán a polgárok bizalma alaposan meggyengült mind a szabályok, mind a lebonyolítás tisztaságában.

Ezért volt szükség az EU-misszióra?
Igen, de csalás, rögzítem, nem történt. Európát ott hitelesebbnek tartják Amerikánál, s a misszió célja sem volt más, mint a hitelesítés. Nem csak mi, európai parlamenti delegáltak figyeltük a fejleményeket. Az EU egy tágabb megfigyelést is végez már január óta. Mindent összevéve az a tanulság, hogy a rendszer a főleg hanyagságból fakadó anomáliákat leszámítva jól szerepelt.

Alaptalan volt az aggodalom?
Ezt azért nem mondanám. Tanulságos volt számomra, amikor a győztes Petro stábjának felső vezetőivel találkoztunk a második forduló előtti szombaton. Elmondták, hogy szerintük az ellenfél hogyan fog csalni. Érezhető volt a levegőben, hogy az egész procedúrát úgy keretezték a baloldalról, hogy ha a jobboldal nyer, óriási balhé lesz. A választás reggelén azt mondták nekünk, hogy a megfigyelői mellény zsebében legyen ott mindenkinél az útlevél, hogy szükség esetén azonnal ki tudjanak menekíteni bennünket az országból.

Megvolt a baloldali narratíva a csalásra?
Egyértelműen, de végül a fiókban landolt: az emberek a baloldali jelöltet választották. Zavargásokról szó sem volt, a baloldal a legdrágább stadionban ünnepelt, a jobboldali ellenfél és a leköszönő elnök pedig gratulált a győztesnek.

Itthon a 2022-es választáson példa nélküli létszámban voltak jelen külföldi választási megfigyelők. Ezt a magyarok joggal élhetnék meg sérelemként. Milyen érzés volt magyar meg­figyelőként részt venni külföldi választáson?
Választási megfigyelőket pont olyan országokba érdemes küldeni, mint Kolumbia. Ráadásul a kolumbiaiak kérték, nem a nyakukra mentünk. Úgy gondolom, hogy a hazai választás esetében az egyetlen helyes döntést hozta a kormány, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy jöjjön a delegáció. Aztán a választási eredmény hiteltelenített minden rosszindulatú spekulációt. A magam részéről egyébként nagyon figyeltem arra, hogy ne úgy tűnjön a kolumbiaiak előtt, mintha a misszió okostojásként osztaná az észt.

Sikerrel járt?
Nem teljesen. Még így is maradtak a záró közleményben olyan kötelező, de sztereotip panelek, amelyekre amúgy nem lenne szükség. Ilyen például a sajnálkozás amiatt, hogy nem volt televíziós vita. A választások demokratikus lebonyolításához nincs köze a televíziós vitának. Majd a kolumbiaiak eldöntik, hogy kell-e nekik ilyen. Vagy egy másik példa: a női részvétel hiánya. Pedig az a helyzet, hogy az ország életében még nem vett részt ennyi hölgy választáson.