Hogyan lett egy tiltott, majd tűrt együttesből egy nemzedék életérzésének megfogalmazója és a legvonzóbb koncertzenekar? A Bikini frontemberével beszélgettünk.
Maráczi Tamás írása a Mandiner hetilapban
Tudja, kik játszottak nagyon jól Bikinit?
Hallottam már sok feldolgozást, de olyan remeket nem nagyon.
A Blokk együttes Balatonon.
A siófokiak?
Igen, ők azok.
Ismerem őket, többször fel is léptem velük. Ők tényleg jól játszanak minket.
A siófoki Spagetti Házban az emberek az ablakban álltak, az asztalokon táncoltak, a csapat mindenféle feldolgozásokat adott elő, de a Bikini-számok taroltak leginkább… Mi a titok?
Nekem egyszer azt mondták, hogy patikamérleggel mértük ki, hol van a rock és a pop határa. Pedig ez nem igaz.
Amikor 1985-ben elkezdtünk próbálni, zenei szakemberek többször félrevontak és figyelmeztettek: meg fogunk bukni. Abból indultak ki, hogy kik vannak a zenekarban, és hallották, milyen terveink vannak. Mindig elmondták, hogy mit kéne játszanunk. Én viszont csak azt tudom játszani, ami bennem van. Mást nem.
A dalok minden esetben közös munka eredményei voltak?
Igen, mindig csapatmunkában születtek. A zenei részeket túlnyomó többségében Lojzi (Németh Alajos basszusgitáros – a szerk.) írta, majd amikor elkészült egy-egy zenei alap, akkor mindenki kinézte magának, hogy melyik az a dal, amelyik jól áll neki, és elkezdtünk gondolkodni a szövegeken.
A nagy Bikini-slágerek – Adj helyet…, Közeli helyeken, Mielőtt elmegyek – pedig olyan rezonanciát váltottak ki a saját generációjukból, mint a korábbi nemzedékekből a népdalok.
Mondok erre egy példát. Álltam a brassói sportcsarnok előtt, jöttek a székely fiatalok a koncertünkre, Bikini-molinók voltak náluk, és énekelték az Adj helyet… című dalt. Elkezdtünk beszélgetni. 1990-et írtunk, ez volt Erdélyben az első turnénk; ott azelőtt nem lehetett magyar lemezeket szerezni, be sem lehetett vinni ilyeneket az országba, és nem volt magyar adás sem a román tévében vagy rádióban. Megkérdeztem tőlük, hogy mégis honnan ismerik a számainkat. Ők meg, hogy a szomszéd faluban voltak búcsúban, és az ottani fiatalok énekelték, tőlük tanulták.
Éppen úgy, ahogy egykor a népdalok.
Ha már szóba hozta az erdélyi emlékeket, többször elmondta már, hogy az 1990-es temesvári koncert katartikus élményként él önökben.
Ha visszagondolok rá, a mai napig beleborzongok. A poklot és a mennyországot jártuk meg ott egy nap alatt. Délelőtt kivittek minket a temetőbe, a ravatalozóban félig összeégett hullákat láttunk. Dróttal össze volt kötözve a kezük és a lábuk, valószínűleg élve akarták elégetni őket. A Securitate csinálta: a tüntetés résztvevőit elkapták, a temetőbe hurcolták és meggyújtották őket. Még arra sem voltak képesek, hogy előtte kioltsák az életüket… A koncert előtt a biztonsági tiszt félrehívott, és elmondta, hogy katonai sorfal között fogják beengedni az embereket, mindenkit megmotoznak, de annyi fegyver van közkézen, hogy nem zárható ki, bekerül belőle néhány a csarnokba. Majd hozzátette, hogy koncert közben én leszek legjobban megvilágítva, célponttá válhatok.
Félt?
Nem. Egy pillanat alatt mindent elfelejtettem, mert
Az összetartozás érzése volt?
Pontosan. Azóta több száz koncertet adtunk már Erdélyben, mindig mondogattuk is magunknak Lojzival, hogy mi vagyunk a nemzet lelkiismerete.
Előbb a borzongás szót használta. Melyik az a Bikini-dal, amelyikbe ma is bele tud borzongani éneklés közben?
Az Adj helyet… és a Mielőtt elmegyek. Vagy a Közeli helyeken.
Az emlékek miatt?
Igen. Amikor ezeket éneklem, hirtelen képek láncolata jelenik meg előttem: hogy hol énekeltem őket korábban, és milyen élmények értek akkor.
Lépjünk vissza most egy kicsit az időben. 1982: hidrogénszőke punkhaj, higanymozgás – a Rolls Frakció újszerű hangzással, merészebb szövegekkel jelent meg a színen. Nekem olyan volt, mint a Police, a Sex Pistols és a Duran Duran furcsa egyvelege.
Én is ezt a hármat mondanám.
Ez komoly?
Igen. És talán negyediknek az Ultravoxot.
Akkor ez nem megtervezett dolog volt, hanem egyszerűen ezeket a zenekarokat hallgatták, ezért ez jött ki belőle?
Így van. Mindenki értük rajongott, ők voltak akkoriban a legmenőbbek. A mai napig szívesen hallgatom egyébként ezeket a bandákat.
A nyolcvanas évek az underground zene nagy korszaka volt, az önökéhez hasonlóan egy tucat tehetséges együttes jelentkezett itthon is, generációs életérzéssel, politikai, nyugatos szövegekkel. A határokat feszegették?
1982-ben volt a nagy felfutás számunkra. Ekkor érett be a munkánk gyümölcse. Aztán 1983-ban az őszi turnénkat már nem tudtuk lejátszani, nem kaptunk koncertengedélyeket.
Hétköznapi tégla az egyik akkori daluk címe. A kor alapélménye volt a megfigyeltség állapota, akadtak erről konkrét tapasztalataik is?
Tudtuk, hogy ki a besúgó. A srácok akkoriban MK 25-ös vagy MK 29-es magnókat hoztak a koncertekre, hogy felvegyék a számokat, persze rettenetes hangminőségben.
Az önökről készült jelentéseket megnézték a rendszerváltás után?
Én kikértem a rólam szóló papírokat.
És érte kellemetlen meglepetés?
Ért. De erről senkinek nem beszéltem, és nem is fogok.
Tiszteletben tartom. Nem neveket akartam kérdezni.
Elmondom, amit elmondhatok. A papírokon sok helyen feketével ki voltak húzva nevek. Visszatelefonáltam a hölgynek, aki kiadta nekem az iratokat, hogy ez miért van. Azt válaszolta, hogy azért, mert ezek az ügynökök még mindig aktívak.
Mikor volt ez? A kilencvenes évek elején?
Nem, 2006-ban.
Ezen emberek közül hánnyal történt bármilyen szembesítés, hányan kértek bocsánatot?
Egyik sem. És nem történtek konkrét szembesítések. Voltak, akiket a titkosszolgálat megzsarolt: vagy jelentenek, vagy mennek a börtönbe. Az egyik illető egyébként olyan dolgokat írt rólam, amiket az Ifjúsági Magazinban is el lehetett olvasni.
Vagyis nem okozott kárt önnek.
Semmit. Egyik ügynök sem okozott kárt nekem. Tudtuk, hogy a zeneipar tele van besúgókkal; ügynökök nélkül egy diktatúra titkosszolgálata nem tud működni.
Van egy neves magyar zenész, akivel ez történt.
A Rolls Frakció a személyes ellentétek vagy a hatósági ellehetetlenítés miatt oszlott fel?
Utóbbi volt az ok. Körlevélben megírták minden megyei pártközpontnak, hogy ne adjanak nekünk koncertezési engedélyt. Húsz koncertünk volt lekötve, egyet tudtunk lejátszani a békéscsabai téglagyárban. Trunkos Andrást le is tiltották, nem léphetett fel színpadon. Megoldottuk egyébként, az öltözőben játszott koncert közben, a hangot hosszú kábelekkel kivezettük a hangfalakhoz, a színpadon pedig a helyére kitettünk egy fogast, rajta a bőrdzsekijével.
Ön végül kiment Angliába, ráadásul egy orwelli évben, 1984-ben.
Orwellt már akkor olvastam, az 1984-et és az Állatfarmot is, hatalmas volt.
Ha tudta, hogy Magyarország orwelli, akkor miért tért olyan hamar vissza? Miért nem találta meg a számítását a Nyugaton?
Mert szerettem volna zenélni, de pénzt csak akkor tudtam volna keresni vele, ha van társadalombiztosításom. A zöldkártyaigényléskor megkérdezték, mivel foglalkozom, mire mondtam, hogy új hullámos zenész vagyok. Erre közölték, ha már minden brit új hullámos zenész talál magának állást, akkor majd én is kaphatok tébéjogviszonyt. Nagyon védték a piacukat. Két szakmát jelöltek meg, amelyre viszont rögtön kiadták volna a munkavállalási engedélyt, az egyik az atomerőműben, a másik az olajfúró toronynál vállalt munka. Egyiket sem láttam még élőben, csak filmen. Ilyen helyzetben akár azt is kérhették volna tőlem, hogy legyek hajóskapitány. Inkább hazajöttem Londonból.
1985-ben aztán jött a Bikini.
SZOT-üdülőkben kezdtem zenélni, egyedül énekeltem világslágereket, saját szerzeményeket, és zongorával vagy gitárral kísértem magamat. Volt egy negyvenperces műsorom, ebből éltem, illetve műszaki rajzokat készítettem, prospektusokat fordítgattam, ilyesmi. Egyszer az utcán mentem, amikor
Volt. Másnap este az Éva nevű sörbárban ültünk – akkoriban ez volt a zenészek találkozóhelye az Andrássy úton. Ragaszkodtam hozzá, hogy Gallai Pétert is vegyük be, mert az elképzeléseimhez kellett egy billentyűs.
Nehéz volt Nagy Feró helyére lépni?
Amikor elkezdtünk próbálni, mondtam a többieknek, hogy a korábbi Bikini-dalokat nem szeretném játszani, mert az nem én vagyok. Olyan lett volna, mintha valaki másnak a ruháját kellett volna felvennem. Feró teljesen más karakter volt.
amelyek az én hangomhoz, fazonomhoz, gondolkodásmódomhoz illettek.
A próbákon, a stúdiófelvételeken, az első koncerteken azonnal megvolt a kémia a csapat tagjai között?
Azonnal, abszolút.
A közönség is így érezte?
Igen. Emlékszem, a Kertészeti Egyetem Klubjában léptünk fel először, soha nem hallott dalokkal. Első blikkre megdöbbenés
volt az arcokon, mert az emberek nyilván a régieket várták. Nagy csend volt, aztán elkezdtek tapsolni.
Az ős-Bikini Beatrice-utánérzet volt, az önnel kialakult felállás pedig kicsit Rolls Frakció-s…
Pontosan. Utána beszélgettem a közönségből többekkel; mondták, hogy várják a régi Rolls-dalok átdolgozását. Megtettük, így került be a repertoárba mások mellett az Adj helyet… is.
„Engedd, hogy érezzem, hogy szabadabban lélegzem” vagy „Nyaljuk a fagylaltot, / A mézesmadzag elfogyott” – 1987 körül ezek a politikai felhangok kötelezők voltak. Benne volt a változás a levegőben?
Persze. Már gyenge volt a diktatúra. „Az élet megy tovább, én meg jövök szembe, / Történni kellene már valaminek.” Az emberek állandóan arról beszéltek,
A hatalom fogaskerekei már csak lassan forogtak.
A rendszerváltás örömöt, az utána kialakult zenei közeg viszont csalódást okozott önöknek: „Ez a világ már nagyon szűk nekem, / Nem találom benne régi helyem”. 1992-ben feloszlott a Bikini.
Ebben az évben beindult a diszkókorszak. Kimondottan diszkókban való fellépésre alakultak zenekarok. Ezekbe jó megjelenésű, jól táncoló fiatalokat kerestek, nem kellett az énektudás. A stúdióban képzett háttérénekesek felénekeltek egy lemeznyi anyagot, majd erre a hanganyagra a jó kinézésű fiúk letáncolták, letátogták a műsort. Amikor mi megérkeztünk a koncertek helyszíneire, mindig meg is kérdezték tőlünk, hogy minek hozunk ennyi hangszert, dobozt meg ládát, miért nem csináljuk playbackben. Mindenhol ez ment. A zenésztársaim meg úgy voltak vele, hogy nem azért tanultak a jazz tanszakon, töltötték a fél életüket a próbateremben, hogy most hülyét csináljanak magukból. Emiatt szétszéledtünk.
Majd kicsivel később újra összeálltak.
Az volt a szerencse, hogy senki nem hagyott fel a zenéléssel. 1996-ban összefutottam Lojzival, és mondtam neki: látom a fényt az alagút végén. Megbeszéltük, hogy újrakezdjük, csinálunk egy válogatásalbumot, egy turnét, majd egy Budapest Sportcsarnok-koncertet, és onnantól újraindul minden. Így is lett. 1998 óta pörgünk.
Elégtétel, hogy az élő zenének, a koncertnek újra egyre nagyobb az ázsiója?
Természetesen. Azt jelzi, hogy érdemes volt végigcsinálni, hogy 1993-tól kezdve kis klubokban átlag száz-százötven ember előtt lépjek fel. Zenészbarátaimmal jártam az országot. A Bikini többi tagja is zenész maradt.
Érdekes, hogy a zenekar máig minden lehetőséget megbecsül, a stadionkoncerttől kezdve a kis falusi alkalmakig ugyanúgy beleadnak a fellépéseikbe mindent. Mi hajtja önöket?
Ezekben a kis falvakban is tömegek jelennek meg, hiszen az egész környékről bevonzzuk az embereket. Mindig eszméletlen jó a hangulat.
Részben azért is, mert a jelenlegi felállásunk nagyon jó. Mondtam is mindenkinek: senki nem léphet ki, innen csak kihalni lehet. (Nevet) Remek zenészek vannak a csapatban, és mind szeretjük, amit csinálunk.
A negyvenéves jubileumi koncert jövő év április 21-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Mire számítsunk?
Olyasmire, mint ami a harmincadik születésnapi koncertünkön volt. Lesznek vendégzenészek, szimfonikusok, szép összeállítást tervezünk. De még egyszer nem akarunk abba a hibába esni, mint 2012-ben: akkor ugyanis négy és fél órát játszottunk. Nem szabad ilyen hosszan, a közönség nem bír ennyit. Két és fél óránál tovább nem lehet fenntartani az emberek figyelmét.
Mick Jaggerék egy tízessel idősebbek, mint önök, a Rolling Stones sok jel szerint az egyik utolsó turnéját nyomja. A Bikini ráver majd a Stonesra, és egy évtized múlva is játszani fog még?
(Nevet) Addig csináljuk, amíg a Teremtő engedélyezi. Úgy látom, hogy a zenekar jól bírja. Én konkrétan, célirányosan teszek érte, minden héten négyszer-ötször edzek. Nagyon remélem, hogy a Bikini még sokáig létezni fog.
A Bikini-sztori
Az új hullámos, punk rock csapat 1982-ben alakult Németh Alajos ötletéből, csatlakozott hozzá a szünetelő Beatricéből Nagy Feró, illetve a megszűnt Dinamitból Vedres József és Szűcs Antal Gábor gitáros, valamint Németh Gábor dobos. 1985-ben Nagy Feró helyére D. Nagy Lajos érkezett frontemberként, vele pedig Gallai Péter billentyűs is. Ekkor kezdődött a Bikini sikerszériája: telt házas koncertek, rádióban játszott slágerek, népszerű lemezek. A zenekar az 1980-as évek végére az egyik legnagyobb magyar pop-rock együttessé nőtte ki magát, a Mondd el és a Ha volna még időm című nagylemezek klasszikussá váltak. A megváltozó könnyűzenei viszonyok miatt a Bikini 1992 végén feloszlott, néhány esztendővel később a tagok újra összeálltak, az együttes azóta töretlen sikerrel koncertezik. Évek óta – a kényszerű járványügyi leállás kivételével – verhetetlen felállásban lépnek fel: D. Nagy Lajos és Németh Lojzi mellett Mihalik Viktor dobol, Makovics Dénes szaxofonozik és a briliáns Lukács Peta gitározik.
***
A Rolls Frakció-sztori
Az együttest 1978-ban alakította D. Nagy Lajos énekes, Tóth Csaba gitáros, Trunkos András basszusgitáros, Tóth Miklós billentyűs, Óbert Tibor dobos és Tzortzoglou Jorgosz kongás. Punk rockot, új hullámos popot játszottak, rövid időn belül népszerű koncertzenekar lettek. Szokatlan, szürreális, ellenzéki hangvételű szövegeik, nyugatos zenéjük miatt a hatalom ferde szemmel nézte a tevékenységüket. 1982. október 23-án az MTV fő popzenei műsorában leadták egy koncertfelvételüket, ami miatt a műsort betiltották, és a zenekar sem kapott ettől kezdve fellépési engedélyt. Röviddel ezután feloszlottak.
***
D. Nagy Lajos
1950-ben született Tiszalökön. Énekes, rockzenész. Közgazdasági végzettségű, volt műszaki rajzoló, fordító. 1978 óta zenél, a Rolls Frakció frontembereként vált ismertté. 1984-től rövid ideig Angliában élt, majd 1985-ben lett a Bikini énekese. A zenekar feloszlása után, 1992-ben szólókarrierbe kezdett, két önálló lemezt is kiadott Monokini néven. Az 1997-es újjáalakulás óta ismét a Bikini tagja.
Nyitókép: Földházi Árpád
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
A korrupciót mint kampánytémát szoros egymásutánban utasították vissza a magyarok, a törökök, a lengyelek, a szlovákok és a horvátok is.
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Kulcsfontosságú választásokat előz meg az idei CPAC Hungary, amelyre a világ minden tájáról érkeznek hazánkba konzervatív politikusok és véleményformálók. Megnéztük, hogyan áll most a jobboldal szénája Európában és az Egyesült Államokban.
Az uniós jog elsőbbségét feltételekhez kell kötni, nemzeti alkotmányos pajzsok elfogadására van szükség, és olyan bírókra, akik készen állnak alkalmazni – véli Anne-Marie Le Pourhiet francia alkotmányjogász, aki az MCC Reclaiming our European Future című nemzetközi konferenciáján járt hazánkban.
A madarak rövid idő alatt belakták új „otthonukat”.
Régi kedvencek és ritkán hallott szerzemények is felcsendültek a Főnix Arénában.
