A magyar Európa-politika elmélete és gyakorlata

„Mi a magasságbeli Isten bosszúja vagyunk, ő küldött minket rátok ostorul; ha abbahagyjuk üldözésteket, akkor elfogtok és megöltök bennünket.” Kemény szavak. A Képes krónika szerint ezt felelte Lehel és Bulcsú Konrádnak az augsburgi vereség után, mikor az uralkodó afelől érdeklődött, hogy miért indítunk hadjáratokat Nyugat-Európá­ba. Érdemes elidőzni a szavak felett. Az isteni bosszú, bár a mai nyelvben idegen és drámai, lefordítható és megérthető. Azok vívták ki, akik letértek a helyes útról, s ez már a magyarságot is veszélyezteti. Azt, hogy a krónikák mennyire színezik a történteket, nehéz megmondani, de nem is kell. Egyrészt ennyi elfogultság minden nemzetnek jár, másrészt a szövegből kiderül, miként vélekedtünk magunkról a krónika keletkezésekor. Az üzenet egyértelmű: dolgunk van Európával, ha nem térítjük vissza a helyes útra, vele bukunk mi is. Ez az értelmezés pedig időtálló, hiszen lényegében ma is érvényes. Meghökkentő, de a magyar Európa-politika ezer éve összegződik ebben az összetett mondatban.

Augsburgra vereségként emlékezünk. Egyértelművé vált, hogy hadjáratokkal nem lehet sikert elérni. De a célokat nem adtuk fel. Ez a felismerés vezetett a kereszténység felvételéhez, az államalapításhoz. Európai államként jobbak az esélyeink, mint barbár hordaként. Bentről talán könnyebb, mint kintről. Ezer év történelme igazolja mindezt. Azóta sok minden megváltozott, de a magyar stratégiai gondolkodás alapkövei egyáltalán nem. Ugyanott élünk, nagyjából ugyanazok a szomszédaink, hasonló fenyegetések érnek minket, és a törekvéseink sem mások. Érdemes észben tartani a dolgot!