Emmanuel Macron pártjával vetélkedik felmérések szerint az egyesült baloldal a francia nemzetgyűlési választás előtt – a jobboldal viszont nem tudott összefogni.
Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban
Az elnökválasztás csalódáskeltő eredménye után, íme, teljesül a francia baloldali szavazótábor régi álma: a június 12-én és 19-én megrendezendő nemzetgyűlési választáson közösen indulnak a progresszív pártok.
A jelölt természetesen nem más, mint a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (LFI) energikus vezetője, Jean-Luc Mélenchon, aki az elnökválasztás előtt jó hajrát futott, 21,5 százalékos első fordulós eredményével éppen csak lecsúszott a továbbjutásról, s Emmanuel Macron újraválasztása után a baloldali pártvezetőkkel – félretéve az ellenségeskedést – alig két hét alatt sikerült nyélbe ütnie a megegyezést. Ilyesféle balos összefogásra 1997 óta nem volt példa, akkor a Szocialista Párt (PS) és Lionel Jospin vezette, kommunistákat, zöldeket és egyéb kis pártokat magába foglaló koalíció, a „plurális baloldal” többséget szerzett a törvényhozó testületben. Mélenchonék azonban még korábbi történelmi precedenst emlegetnek: az 1936 és 1938 között kormányzó Népfrontot, ami a „Kenyér, béke, szabadság” jelszóval számos meghatározó társadalmi reformot foganatosított, így a fizetett szabadságot és a negyvenórás munkahetet.
A baloldali összefogás hivatalosan az Új Környezetvédelmi és Szociális Népi Unió (La Nouvelle Union populaire écologique et sociale – NUPES) nevet viseli. Bármilyen gyors volt is a szövetkezés, a közös programmal kapcsolatban számos vitás pont felmerült a tárgyalásokon, az Európai Környezetvédelem – Zöldek (EELV) és a Francia Kommunista Párt után becsatlakozó szocialistákkal pedig az LFI által erőltetett egységes kampánystratégián, illetve a választókerületek elosztásán ment a huzavona. A lét és nemlét közti furcsa állapotban leledző szocialisták ugyanis a párizsi főpolgármester Anne Hidalgóval csupán 1,5 százaléknyi támogatottságot tudtak felmutatni az elnökválasztáson, ám területi beágyazottságukra hivatkozva többet kértek, mint amit az LFI gáláns ajánlatnak tartott: a frakcióalapításhoz szükséges 15 befutó helyet.
akinek a NUPES a volt pártján vett revansot is jelenti. Bár a főtitkár Olivier Faure végül keresztülvitte a nyitási politikát, az erről döntő szavazáson sokan tartózkodtak vagy nem vettek részt. A párt végleges eljelentéktelenedésétől való félelemhez ideológiai ellentétek adódnak. Anne Hidalgo köre és François Hollande volt államfő is ellenérzésének adott hangot, Bernard Cazeneuve korábbi belügyminiszter és miniszterelnök pedig, aki elfogadhatatlannak tartja az LFI EU-ellenességét és iszlamistákkal szembeni engedékenységét, tiltakozásul kilépett a pártból. Mintegy hetven szocialista politikus jelentette be, hogy versenybe száll a NUPES jelöltjeivel; a PS-en belül formálódó ellenzéket a Manuel Valls volt kormányfőhöz közel álló Carole Delga, Okcitánia régió vezetője igyekszik nagy erőkkel megszervezni.
Igaz, ami igaz: a „republikánus” – értsd: szekuláris – baloldalnak van mitől berzenkednie a Mélenchon-párt kínálatából. A vénissieux-i választókerületben például a Taha Bouhafs nevű, Algériában született újságírót és „antirasszista” aktivistát kívánták indítani. Bouhafs tizenhat évesen befejezte tanulmányait, a közösségi médiában pedig – olykor álhírt is terjesztve – szorgosan dokumentálta a kisebbségeket érő rendőri erőszakot. Egy 2020-as tüntetésen egy rendőrszakszervezeti vezetőt, bizonyos Linda Kebbabot „arab szolgálónak” nevezett – ezért a bíróságon is elítélték –, máskor a Twitteren titulált „fehér kurvának” egy nőt. Bouhafs indítása visszatetszést keltett az összefogás többi pártjánál, és szexuális kihágásokra hivatkozva végül leléptették a színről. Ugyancsak a partnerek kritikái nyomán mondta le az LFI az április 29-ére Villeurbanne külvárosában meghirdetett iftárt, vagyis ramadáni estebédet. Ezen esetek mindenesetre jól mutatják, Mélenchon mennyire nyíltan apellál a muszlim szavazók támogatására – felmérések szerint e réteg 70 százaléka szavazott rá az elnökválasztás első fordulójában.
Az erőviszonyok egyértelműek,
Az engedetleneknek – ha némileg tompított megfogalmazásban is – gyakorlatilag minden vitás ígéretüket sikerült bejuttatniuk a NUPES közös programjába, így bizonyos uniós előírások be nem tartását, a negyven év munkaviszony esetében hatvan évre visszaállítandó nyugdíjkorhatárt, a hatodik köztársaság megteremtését és a közvetlen demokrácia érvényesítését, az 1500 eurós minimálbért, a munkaidő csökkentését, valamint a Macron által a „szeparatizmus” ellen bevezetett törvények eltörlését is.
Hogy mekkora esélye lehet egy (szélső)baloldali fordulatnak? A közvélemény-kutatásokban a NUPES gyakran az első helyen áll, néhány százalékon belül Macron immár Újjászületés néven futó pártjával. Kevéssé tűnik valószínűnek, már csak a baloldali szavazók – kissé leegyszerűsítve: a belvárosi liberálisok és a banlieue-k lakói – földrajzi koncentráltsága okán is, hogy Mélenchonéknak sikerülne többséget szerezniük a Nemzetgyűlésben, viszont a macronisták abszolút többsége veszélyben van, az LFI pedig a legnagyobb ellenzéki frakciót adhatja majd. A nemzetgyűlési választásra ráfordulva
az államfő pedig Jean Castex helyére olyan miniszterelnököt nevezett ki Élisabeth Borne személyében, aki szimpatikusabb lehet a progresszív szavazóknak – habár a korábban PS-közeli, Macron alatt közlekedési és munkaügyi miniszterként is tevékenykedő technokrata politikus nevéhez a baloldal által élesen kritizált vasúti reformok és munkanélküli-segéllyel kapcsolatos intézkedések fűződnek.
A jobboldalról viszont nem mondható el, hogy az összefogás lázában ég. A Nemzeti Tömörülés (RN) a második fordulós visszaléptetések miatt hagyományosan rosszul szerepel a nemzetgyűlési választásokon, ezúttal azonban jelentősen növelheti képviselői számát, az eddigi 8 helyett 35-65 mandátumot szerezhet, s így végre frakciót alakíthat. Marine Le Pen pártja a jobboldal több hangadójának felháborodására – de politikai szempontból érthető módon – nem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a koordinált indulásról a politikai arénába tavaly ősszel berobbanó, az elnökválasztáson azonban gyengén szereplő Éric Zemmour Visszahódítás (Reconquête) nevű, nagyjából 4 százalékra mért formációjával.
és nem hajlandó belátni, hogy egy új párt megalapítása nem szolgálja a nemzeti tábor ügyét – sőt Le Pen a Macronnal szembeni vereségéért is az expublicistát teszi felelőssé.
A Nemzeti Tömörülésben gúnyos hangon emlegetik, hogy a Visszahódítás pártba jelentős számban tőlük átigazoló jobbos nagyágyúk nem merik megméretni magukat a választáson. Zemmour kivétel, ő a Saint-Tropez-t is magába foglaló Var megyei választókerületben jelölteti magát, ahol az áprilisi voksoláson az egyik legjobb eredményt érte el, és esélyes arra is, hogy a jelenlegi macronista képviselő mellett bekerüljön a második fordulóba.
A Le Pen és Zemmour közti konfliktus élesedését mutatja, hogy miközben az RN szóvivője állítja: támogatni fogják azokat a Zemmour-pártiakat, akik a második fordulóban esélyesebbek náluk (12,5 százalék a továbbjutás küszöbe), maga a formáció aktívan kampányol a rivális alakulat esélyes jelöltjei ellen. Jordan Bardella pártelnök például ellátogatott Varba és az erősen jobbos Vaucluse-be is, ahol az ifjúzemmouristák vezetője, a huszonhárom éves Stéphane Rigault lép ringbe. A francia választásokon a képviselőkkel együtt helyetteseket is választanak, akik bizonyos esetekben (mandátumhalmozás miatti lemondás, elhalálozás, kormányzati szerepvállalás) átvehetik a mandátumot. Stéphane Rigault helyettesjelöltje nem más, mint Marion Maréchal, Marine Le Pen unokahúga.
Nyitóképen: A szélsőbaloldali jelöltet hirdető falragasz az államfő megkopott plakátján Párizsban áprilisban AFP / Joel Saget
Stratégiai hiba a Tisza részéről Kapitány, Orbán Anita és Kármán András szerepeltetése. Nem véletlen, hogy Lázár János mondatait próbálja életben tartani az ellenzék. Trükkökkel manipulálnak a baloldali elemzők annak érdekében, hogy a Tisza fölényét kommunikálhassák.
Lapunk a Mandiner hetilapban 2023 májusában megjelent interjúval emlékezik meg a művészről.
„Köszönöm, Elnök úr!” – fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktornak mindenképp kulcsszerepe lesz az ügyben.
„Minket nem lehet elhallgattatni” – mondta Kocsis Máté.
Elképesztő állapotok uralkodnak az országban.
A kórház köré még védőkerítést is vontak. Végül a katasztrófavédelemnek sikerült hatástalanítania a szerkezetet.
Serhij Dejneko esete újabb ékes példája az ukrán államigazgatás legendás „feddhetetlenségének”.
Az üzlet, az üzlet.
