Kék barangolás a legmesszibb nyugaton

Az Országos Kéktúra 1173 kilométeren át kanyarog át Magyarországon, főleg az Északi- és a Dunántúli-középhegység legszebb, legizgalmasabb, természeti kincsekben és kulturális javakban gazdag tájain. A jelvényszerző túra huszonhét szakasza bármilyen irányból tetszőleges sorrendben teljesíthető, sőt ha egyszer ráléptünk a kékre, időkorlátunk sincs.

E sorok írójának három évébe és három hónapjába telt, míg lopott hétköznapokon és szabad hétvégéken végigjárta a maga vándorlását. Három nyugat-dunántúli szakaszt Keszthelytől az Írott-kőig, keletről nyugati irányban tettem meg, hét túranap alatt, korai tavaszi napokon. A turistáktól mentes Balaton már önmagában is imponáló kezdésnek ígérkezett a keszthelyi vasút­­állomáson a csöndes tavaszban. Végigsétálva a nyáron pezsgő, ilyenkor azonban szerethetően álmos főutcán és a Festetics-kastély kertjén, az ántivilágban telepített mocsári mamutfenyők szegélyezte allén át érünk Hévízre. A patinás fürdővárost elhagyva szelíd szőlődombokon és vendégcsalogató családi pincészeteken át vezet az út a betyárok emlékét őrző Gyöngyösi csárdáig.

Innen már csak egy ugrás Rezi vára, hogy aztán Zalaszántó buddhista szent helyén, a dalai láma által 1993-ban felavatott sztúpa környékén pihenjünk meg legközelebb. A szomszédban egy újabb vár – a Balaton környékének egyik legrégebbi erőssége, egyben az egyik első magyarországi magánvár –, a Tátika romjai közé számos okból érdemes felkaptatni. Egyrészt ha visszatekintünk a Balaton irányába, szokatlan szemszögből látjuk a már magunk mögött hagyott vagy – nyugatról érkezve – ránk váró tanúhegyek közül a Szent György-hegy és a Badacsony jellegzetes sziluettjét. Másrészt tavasszal érkezve a Tátika alatti lankákon szédítő illatú medvehagymaszőnyegen át vezet az út hosszú kilométereken keresztül.