Hegyből épült ezeréves határon

Gyermekként, amikor az első szavakat kezdtem betűzgetni, minden alkalmat megragadtam, hogy olvassak. Egy ilyen alkalommal akadtak a kezembe édesapám iratai, amelynek egyikére a születési helynél a Fogaras név volt írva. Ötévesen még csak annyit tudtam, hogy ez a hely bizonyára Erdélyben van, ahonnan a családom származik – s amihez hosszú évek sem elegendők, hogy minden csodáját felfedezzük.

Méltán illeti az Erdélyi-Alpok elnevezés a Fogarasi-havasokat, hiszen gerincén sétálva csakugyan úgy érezhetjük, mintha Svájc csúcsait hódítanánk meg éppen. A hegységcsoport Erdély és egyben Románia legmagasabb hegyvonulata. A nevét édesapám szülővárosáról, Fogarasról kapta. Egykoron ez a település volt a vármegye központja is, 1950-ben Brassó megyéhez csapták, és alig több mint ezerfős magyar lakossággal bír. A Fogarasi-havasok és a város magyar lakosságának gyérsége nem csak az újkor történéseiben keresendő, hiszen a tatárok már a 13. században kipusztították errefelé a magyarság javát, és a helyére románok szivárogtak be. A terület egy része később Corvin János tulajdonába került, de az Erdélyt igen súlyosan érintő török háborúk még inkább szétzilálták a régiót. A hódoltság után a vármegye és a régió területét nem érintették a kuruc felkelések és az 1848–49-es szabadságharc sem, így csak elindult a lassú fejlődés – a 20. században pedig a Romániához csatolt Erdély többi részéhez hasonlóan alakult a sorsa.