Május 25-én Texas állam Uvalde nevű városának általános iskolájába, a Robb Elementary Schoolba besétált a tizennyolc éves Salvador Ramos, és lelőtt huszonegy embert, köztük tizenkilenc gyereket. A hírek szerint egy osztályteremben barikádozta el magát, ahol aztán halomra gyilkolt mindenkit, aki épp ott volt. Később őt is lelőtték. Napihír, mondhatnám némi túlzással, de talán nem is olyan erős túlzás ez. Efféle híreket elég gyakran hallani az Egyesült Államokból. Valamikor, sok évvel ezelőtt megnéztem Gus Van Sant Elefánt című filmjét, amely a coloradói Columbine High Schoolban elkövetett, tizenhárom halálos áldozatot követelő mészárlást dolgozza fel. Végtelenül nyomasztó alkotás, mondanom sem kell. Nem is maradt más bennem a filmből, mint ez a végtelen nyomasztás.
És egy jelenet még, egy hosszú, szinte elviselhetetlenül hosszú snitt. A későbbi elkövetők, egy tizenhét és egy tizennyolc éves fiú játszanak egy videójátékkal. Talán lövöldözős játékkal, de ez nem biztos, és nem is érdekes. Mert a lényeg az, hogy milyen arckifejezéssel teszik ezt. Ezt a bamba, lárvaszerű tekintetet én is ismerem. Naponta látom a vonaton, a buszon, mindenhol. Ahogy a kölykök a telefonok képernyőjét bámulják, abban ugyanez a félelmetes távolság látszik. A félelmetes távolság szinte mindentől, ami emberi. Félreértés ne essék, nem szeretnék itt belekezdeni valamiféle pedagógiai jellegű dörgedelembe az okostelefonokat illetően. Éppenséggel belekezdhetnék, de minek. Előre unom, amit erről írnék. Annyiszor leírták már. És szemmel láthatóan nem mentek vele semmire. Ami nem csoda. Efféle okoskodással szinte soha nem mennek semmire. A texasi iskolai vérengzés áldozatai nagyrészt alsó tagozatos gyerekek voltak. Akkorák, mint a kisebbik fiam. Az ember, ha szülő, ilyenkor azonnal a saját gyerekére gondol. Így voltam ezzel én is. És hangozzék akármilyen patetikusan, arra is gondoltam, hogy mindnyájunkat eltaláltak azok a puskagolyók. Így van ez minden erőszakos halállal.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. Knopf Alexandra írása.
Kétéves kutatómunka, huszonhárom tájegység szándékosan szubjektív bemutatása, kézzel készített térképek és illusztrációk: a Magyarország – Az útikönyv című grandiózus kötet a hazaszeretet és a hiányérzet találkozásából született.
A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké – mondja az úszósportot is fenyegető transzgenderjelenségekről Egerszegi Krisztina. Az ötszörös olimpiai bajnokot 2022 júniusában kérdeztük anyaságról, nagyköveti szerepvállalásáról, de elmondta lapunknak azt is, mit gondol a szomszédban dúló háborúról. Interjúnk.
Szép pályaív, jobbnál jobb színházi és filmes szerepek, szerető férj, népes család, díjak, elismerések, tervek és nem szűnő lendület – így fest 76 évesen Piros Ildikó mérlege. Az idei Magyar mozgókép fesztivál életműdíjasával haladtunk végig élete legfontosabb állomásain.
A magyar külügyminiszter ráadásul még mindig nem fedte fel teljesen a lapjait.
Szombaton reggel, a Duna Arénában véget ért az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó pályafutása.
