A balatoni nyaralók aranykora

Móré Levente írása a Mandiner Útravalóban

A Balatonon 19. századi „felfedezése” után csupán a tehetősek és a régi kis falvak lakói osztoztak. Jött azonban az első világháború, és jött Trianon. A magyarság elszigetelődött, a határok lezárultak: elveszett az Adria, elvesztek az erdélyi fürdők, csakúgy, mint a felvidéki Bártfa és Eperjes. Ezzel egy időben viszont szélesebb lett az a középréteg, amelynek az életvitele megkívánta, anyagi lehetősége pedig lehetővé is tette azt, hogy kiszakadjon a városból, és üdülni menjen – ekkor fordult a magyar városlakó középosztály érdeklődése a Balaton felé.

Ez persze az az időszak, amikor világszinten is elindult tömegturizmus, a Balatonon pedig akkoriban egymás után sorakoztak a parcellázatlan területek – hívja fel a figyelmet Wettstein Domonkos, a BME Urbanisztika Tanszékének adjunktusa, a téma szakértője. Nagy tömegben a budapesti értelmiség költözött a tópartra – különösen a délkeleti részére – nyaranta, de a környező nagyobb városoknak is megvoltak a törzsterületeik, a kaposváriaknak például Fonyód. Az építkezők jellemzően a jobb státuszú fővárosi kerületekben laktak, gyakran ott is frissen épített házakban, így a nyaralóiktól is elvártak bizonyos modern elemeket.

„Ennek is köszönhető, hogy megjelent egy új műfaj: a nyaraló, amely merőben eltér a villától, hiszen nem a tehetősebb rétegek reprezentatív céljait szolgálta” – teszi hozzá Wettstein. A középosztály kicsi és egyszerű nyaralóházakat szeretett volna építeni, de a legfontosabb, hogy csak időszakosan, nyaranta kívánta használni, ami jól mutatja a korszak modern gondolkodását és az építészeti hangsúly átrendeződését. Megjelentek a modern motívumok: az egyszerűsödés, a könnyedség – ami a balatoni üdülésnek életformája is –, de persze keverve a régi értékekkel.

Az új építések új problémákat is szültek – elsősorban azért, mert nagy tömegben építkeztek, rendszerint előkép vagy szakember nélkül. Ennek megoldására hozták létre a Balatoni Intéző Bizottságot, amely meglepően előremutató módon igyekezett az építkezni vágyóknak mintatervekkel, tanácsadással és kiadványokkal segíteni. Fontos, hogy ezeket ne a hatvanas években megjelent, igazi típustervekként képzeljük el, inkább csak irányadó prospektusokat adtak ki és mintaházakat építettek – a cél a szemléletformálás volt, nem az irányítás. Tevékenységük hatására a harmincas évek végére pedig kezdett kiforrni a balatoni nyaralóépítészet saját stílusa.