Jókai esete a kínai cseréphadsereggel

Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban.

A Jókai-féle agyaghadsereg kérdésére egy, az Élet és Tudomány szerkesztőségének címzett olvasói levél irányította rá a figyelmet: „A nagyapád Ani Lui császár azon időben nagyon el volt foglalva a tatárok elleni háborúval: sok vereséget szenvedett; utoljára úgy elbúsulta magát, hogy kőből faragtatott magának tizezer harczost. Ezzel a kőhadsereggel vette magát körül; azt nem nyilazhatták le a tatárok” – idézte egy olvasó Jókai Mór A leaotungi emberkék című történetéből.

A nagyapa, vagyis Ani Lui császár neve a szakértők szerint Jókai írói fantáziájának a terméke. Viszont a többi szereplő, a tatárok népe és a kőből faragott tízezer harcos elég jól azonosítható: a tatárok nyilván a nyugati határ felől kínai területre rendszeresen be-betörő nomádokat (kínai szóhasználattal barbárokat) jelentik, a kőből faragott tízezer vitéz pedig a később világszenzációt keltő, nyolcezres kínai cseréphadsereg figuráival lehet azonos. Őket – ma már köztudottan – Kína első császára, Csin Si Huang-ti (Kr. e. 259–210) akarata hívta „életre” azzal a céllal, hogy halála után majd a sírba költöző lelkének békéjét szolgálják.

A „nagy mesemondó” páratlan érzékkel rendelkezett nemcsak a történetszövés és a regénybeli jellemek ábrázolása terén, hanem a tudományos és technológiai összefüggések meglátására és bemutatására is. Ennek példájaként elsősorban A jövő század regénye című, időutazásra épülő művét szokták leginkább idézni. Amelynek a fantáziabeli Kin-Tseut bemutató fejezetében is feltűnik egy föld alatti ország, ahova a mongolok nem merik üldözni az előlük menekülőket. Igaz, ott nem agyagkatonák, hanem hús-vér emberek, ráadásul a magyarok ősei tűnnek el a földfelszín alá a tatárok szeme elől.

A leaotungi emberkék már a szerző korában is megmozgatták az olvasók képzeletét. Még Mikszáth Kálmán is rákérdezett Jókai Mórnál: „ugyan bátyám honnan pokolbul veszed az ideát azokhoz a leaotungi emberkékhez?” Sári László orientalista, író és szerkesztő rámutat: Jókai először megpróbálta tréfával elütni Mikszáth e kérdését. Azt állította, hogy a kínai kőemberek történetét a klubjukban, a tarokk-kártyákról vette, amikor játék közben elmerengett, vajon mi lenne, ha a festett figurák megelevenednének. Mikszáth elégedetlen volt e választ olvasva: „Szép, épületes tudománynak tartom a tarokkot magam is, de azt már kötve hiszem, hogy beszély-témák bugyognának belőle.”