Aztán dolgozott az Országos Tervhivatalban, így ismerheti a hetvenes években, az olajválság idején megkezdődő eladósodás időszakát…
1973 októberében kitört az arab–izraeli háború. A Nyugat Izraelt támogatta, az arabok meg válaszul olajembargót rendeltek el. Az üzemanyagárak az égbe szöktek, hatalmas árnövekedést indítva el. Nyugat-Európában nem lehetett benzint kapni, voltak, akik lovon jártak.
Mintha párhuzamokat vélnék felfedezni napjainkkal.
Sok tekintetben valóban hasonló a helyzet. Akkor is beindult egy hatalmas világpiaci árnövekedés, és a magyar exportárak kevésbé emelkedtek, mint az importárak. Ezt hívják cserearányromlásnak. Emiatt hatszázmillió dollár hiány keletkezett a fizetési mérlegben, és elkezdődött a vita, hogy mi a teendő. Én is számoltam vagy három napig, és az jött ki, ha felvesszük a hiteleket, akkor az csak pár évre jelent forrásbevonást, utána viszont a törlesztés és a kamatok felemésztik a felvehető hiteleket, s közben az ország eladósodik. Az volt az álláspontom, hogy nem szabad igénybe venni a hiteleket, hanem a tervezett 5-6 százalékos növekedési ütemet 3-4 százalékosra kell csökkenteni úgy, hogy az importigény ne haladja meg az exportképességet. Most is romlik a fizetési mérleg, és ugyanaz a véleményem, mint akkor: nem szabad hiteleket felvenni, hanem meg kell húznunk a nadrágszíjat.
Ez emlékeztet a közelmúlt éveire: miért ne vegyünk fel kölcsönt, ha ennyire olcsó?
Hát igen. Hadd mondjam még el, hogy a szakmán belül elsősorban azok támogatták a hitelfelvételt, akikből később az SZDSZ gerince lett.