A kontinens vezetői lerombolják Európát – Lóránt Károly a Mandinernek

Matus Tibor interjúja a Mandiner hetilapban.

Villamosmérnökként végzett, majd közgazdász lett. A mérnökök jellemzően pragmatikusak, a közgazdászoknál viszont fennáll a veszély, hogy társadalommérnökösködésbe kezdenek. 
Édesapám elektroműszerész volt, az ő útját követve lettem villamosmérnök. Gyerekként apám mögött álltam, és lestem, hogy mit csinál. Az ötvenes években nagy volt a szegénység, és én már gyerekkoromban mindent javítottam a redőnytől a rádióig, ezzel tudtam egy kis pénz keresni a családnak. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után öt évet dolgoztam fejlesztőmérnökként, ami tanulságos volt, problémákat kellett megoldani, és az eredményt műszerrel mérték. Nem lehetett félrebeszélni vagy utólag magyarázni, hogy mi miért nem működik, tehát nem olyan volt, mint a közgazdászszakma, amelynél az embernek nem kell felelnie azért, amit mond. Mérnökkoromból hoztam a felelősségvállalás mellett azt, hogy mindig a valóságból és nem az álmok kergetéséből kell kiindulni.

Aztán dolgozott az Országos Tervhivatalban, így ismerheti a hetvenes években, az olajválság idején megkezdődő eladósodás időszakát…
1973 októberében kitört az arab–izraeli háború. A Nyugat Izraelt támogatta, az arabok meg válaszul olajembargót rendeltek el. Az üzemanyagárak az égbe szöktek, hatalmas árnövekedést indítva el. Nyugat-Európában nem lehetett benzint kapni, voltak, akik lovon jártak.

Mintha párhuzamokat vélnék felfedezni napjainkkal.
Sok tekintetben valóban hasonló a helyzet. Akkor is beindult egy hatalmas világpiaci árnövekedés, és a magyar exportárak kevésbé emelkedtek, mint az importárak. Ezt hívják cserearányromlásnak. Emiatt hatszázmillió dollár hiány keletkezett a fizetési mérlegben, és elkezdődött a vita, hogy mi a teendő. Én is számoltam vagy három napig, és az jött ki, ha felvesszük a hiteleket, akkor az csak pár évre jelent forrásbevonást, utána viszont a törlesztés és a kamatok felemésztik a felvehető hiteleket, s közben az ország eladósodik. Az volt az álláspontom, hogy nem szabad igénybe venni a hiteleket, hanem a tervezett 5-6 százalékos növekedési ütemet 3-4 százalékosra kell csökkenteni úgy, hogy az importigény ne haladja meg az exportképességet. Most is romlik a fizetési mérleg, és ugyanaz a véleményem, mint akkor: nem szabad hiteleket felvenni, hanem meg kell húznunk a nadrágszíjat.

Ez emlékeztet a közelmúlt éveire: miért ne vegyünk fel kölcsönt, ha ennyire olcsó?
Hát igen. Hadd mondjam még el, hogy a szakmán belül elsősorban azok támogatták a hitelfelvételt, akikből később az SZDSZ gerince lett.

Akkor már nyilvánvaló volt, hogy ez a réteg hirtelen lecseréli a kommunista gazdát a globálisra?
Inkább azt mondanám, hogy mikor nyugaton beköszöntött a neoliberális korszak, az eszmerendszerből szolgai módon mindent átvettek, ráadásul Nyers Rezsőn keresztül elég közvetlen kapcsolatuk volt a legfőbb döntéshozó testülethez, a Politikai Bizottsághoz. Nyersnek közgazdasági végzettsége volt, a többi PB-tag viszont nem bírt olyan iskolai végzettséggel, hogy átláthatta volna a döntések gazdasági következményeit. Persze azért voltak viták. Az én felfogásomat, hogy óvatosnak kell lenni a liberálisok által szorgalmazott világgazdasági nyitással, mivel nem vagyunk kellően versenyképesek, sokan osztották, de nem volt befolyásunk a politikára.

Ez a társaság viszont átvert mindent már az 1968-as mechanizmusreformnál is. 
Olyan piaci mechanizmust erőltettek, amelynek nem voltak meg a gazdasági alapjai. Nem lehet piaci alapon irányítani egész iparágakat átfogó állami vállalatokat. Ráadásul nem volt alkatrészeket gyártó háttéripar. A nagyvállalatok a végtermékre koncentráltak, de mondjuk nem volt hozzá csavar. Mint most a covidjárvány során: ha nincs csip, nem tudunk autót gyártani. Akkor az volt a javaslatom, hogy ha már ideológiai okok miatt magánvállalatok nem jöhetnek létre, akkor jöjjön létre több ezer kisszövetkezet. Ez feloldotta volna a gazdasági feszültségeket, és ezen az alapon hosszabb távon kialakulhatott volna a piacgazdaság.