Dobozi Gergely írása a Mandiner hetilapban.
Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az orosz fegyveres erők közvetlen katonai előzmény nélkül bevonultak az ország területére, ahol súlyos következményekkel járó, Ukrajna szuverenitását és területi épségét sértő műveletekbe kezdtek. Oroszország tehát ebben a nemzetközi fegyveres konfliktusban a nemzetközi jog szerinti agresszor. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a dolgok jelenlegi állása szerint a NATO-tagállamokkal szemben nem az.
Jens Stoltenberg főtitkár abban látja a szövetség felelősségét, hogy szavatolja, a konfliktus nem gyűrűzik át az ukrán határon”
Ez fordítva is így van: jóllehet Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a Nyugat és Ukrajna provokálta ki a háborút, Oroszország eddig egyetlen NATO-tagállam cselekményét sem tekintette fegyveres erői ellen irányuló, önvédelemre közvetlenül okot adó agressziónak. Mi több, a NATO fennállása alatt egyetlen tagállamot sem ért külső fegyveres támadás – ez azt jelenti, hogy a nemzetközi szervezet jól működik. Ha ez megváltozna, annak katasztrofális következményei lennének nemcsak hazánkra, hanem az egész világra nézve. Mégis, aligha túlzás kijelenteni, hogy a jelenlegi konfliktus az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 21. századi történelmének eddigi legnagyobb kihívása.
Nem véletlen hát, hogy Jens Stoltenberg főtitkár a szervezet március 4-ei sajtókonferenciáján úgy fogalmazott, a NATO egy védelmi szövetség, amelynek legfőbb feladata, hogy a harminc tagállamot biztonságban tartsa. A NATO nem részese az orosz–ukrán konfliktusnak, a főtitkár pedig abban látja a szövetség felelősségét, hogy szavatolja, a konfliktus nem gyűrűzik át az ukrán határon. Ezzel összefüggésben pedig a magyar kormány álláspontja is világos: a szövetségi rendszerre igent, a háborúra határozott nemet mond. A magyar miniszterelnök ezt a hozzáállást stratégiai nyugalomnak nevezte el.