Nincs új a nap alatt

Globális válság: háború, éghajlatváltozás és katasztrófa – nem a fősodratú média valamelyik aktuális szalag­címéről van szó, hanem a 17. század viszontagságait feldolgozó monumentális történelemkönyvről. Geoffrey Parker angol hadtörténész és koraújkorász, nemzedékének egyik legkiválóbbja. Hipotézise szerint az emberiség néhány száz évvel ezelőtt már átélt egy olyan általános, a bolygó egészére ható összetett válságot, mint amilyen a 21. és 22. században ránk és leszármazot­tainkra vár. Ha megértjük ezt az időszakot, eredményesebben alkalmazkodhatunk a jövőhöz.

Az, hogy az 1600-as évek rendkívül nehéz időszak lehetett, aligha újdonság. Eric Hobsbawm is írt a századot meghatározó gazdasági válságról, míg Hugh Trevor-Roper szerint a harminc­éves háború egyenesen a kor normája volt. Ekkor beszélhettünk először globális krízisről: az angol polgárháború (1642–1651) vagy a Habsburgok elleni katalán (1640–1659) és nápolyi (1647–1648) felkelések mellett Ibrahim oszmán szultán kivégzéséről (1648) és a mogul örökösödési háborúról (1657–1659) sem érdemes megfeledkezni. Kínában az északkeleti határon bekövetkezett éhínség a Ming-dinasztia összeomlásával végződött: csak Szecsuánban több mint egymillió ember halt meg. A világ lakosságának mintegy harmada elpusztult ezekben az évtizedekben. 
Az élet „undok, brutális és rövid” – jegyezte fel saját koráról Thomas Hobbes.