Az örök háború

Még 2017-ben, Donald Trump elnöksége alatt történt, hogy az amerikai nemzetbiztonsági bizottság egyik ülésén megjelent egy professzor, Graham Allison a Harvard Egyetemről, és a bizottság tagjainak Thuküdidész ókori görög szerző művéről, A peloponnészoszi háborúról beszélt. Arról is cikkeztek az amerikai sajtóban, hogy a realista politikaszemléletnek több híve is van az adminisztrációban, s közöttük akad olyan, aki bármikor fejből felmondja a méloszi dialógus tartalmát. Utóbbi az athéniak és a mélosziak között zajlott arról, hogy az utóbbiak behódolnak-e az előbbieknek. Az athéni érvelés lényege az volt, hogy jogegyenlőségről nem lehet szó ott, ahol az egyik erősebb, mint a másik, hiszen „a hatalmas végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte”. Ezzel szemben a mélosziak azzal érveltek, hogy ők jó ügyet szolgálva szállnak szembe a jogtalan támadással, és bíznak szövetségeseik támogatásában. Az athéniak fölhívták a mélosziak figyelmét, hogy „az a hasznos, ami biztonságos, míg a tisztes és szép cselekedetek kockázattal járnak”. A dialógus eredménytelenül zárult. Az athéniak ezután minden méloszi férfit lemészároltak, a gyerekeket és az asszonyokat eladták rabszolgának.

Az amerikaiak jó ideje aggodalommal szemlélik Kína és Oroszország megerősödését. Az aggodalom oka, hogy mindkét ország a nyugati politikai berendezkedést kritizálva, elutasítva képes erősödni. Csak idő kérdése volt, mikor telik be a pohár, mikor mérik össze erejüket a nagyhatalmak. Most megtörtént Ukrajna megtámadásával. Kinek az érdeke ez a háború? Elsősorban az Egyesült Államoké. Területi elhelyezkedésénél fogva közvetlen veszély nem fenyegeti, gazdaságilag csak nyerhet az európai konfliktusból, politikailag több célt is elérhet, például a V4 tagjai közti kapcsolat lazítását, esetleg felbomlását.