A vörös vonal határán: veszélyes hónapok következnek, Magyar Péter terve nem hagy kérdőjelet

Történelmi időszak következik Európa életében, nagyon nem mindegy, hogy ki fogja vezetni Magyarországot 2026 után.

Ínség idején van igazán szükség arra, hogy másokért – és az általunk visszaépíteni kívánt zsidó-keresztény Nyugatért – tegyünk.
A most zajló geopolitikai történések során – a háborútól a járványon át a globális ellátórendszerek akadozásáig és a pénzügyi piacok hanyatlásáig – újra erősödik a nyomás az államok fölötti kormányzásra és a kollektív politikai válaszokra. Ebben a kontextusban a konzervatívok kihívása az, hogy biztosítsák: bármely koordinált válasz a globális eseményekre csakis független, szuverén államok együttműködésről szóló saját döntése nyomán szülessen – nem pedig a feléledt multilateralizmus és a megerősödött szupranacionális intézmények hatására.
Szögezzük le: az európai jobboldal – és még szélesebben, a nemzetközi konzervatív mozgalom – számos dilemmával szembesül. Ezek közül néhány ideologikus – speciális eszmékről vagy ügyekről szólnak, mint például a bevándorlás vagy az azonos neműek házassága –, mely témákról a konzervatívok eltérően gondolkodhatnak a különböző országokban.

Hogyan tudnak így a kritikus kérdésekről akár radikálisan eltérően gondolkodó konzervatív pártok koalíciót alkotni vagy partnerségre lépni? Ez természetesen az adott csoportok prioritásaitól függ – és e csoportoknak, ha tényleg konzervatívok, mindig az erkölcsileg jó választ kell keresniük. Ebből a szempontból a közéleti vallásosságról szóló viták vagy az integralista megközelítések iránti, újra fokozódó érdeklődés a lehető legjobban jön.
Ehhez hasonlóan a szabadpiaci eszméket és a régi „Reagan-konszenzust” érő, erősödő konzervatív kritikák is – amiket Donald Trump is képviselt – lenyűgöző vitákat eredményeznek. A jobboldal ma újragondolja, miként tekintsünk a piacok természetére és szerepére, ami azt ígéri, új megközelítések születhetnek a közös cselekvéseinkre.