Alpesisíben Kékesi Márton és Tóth Zita indul, mindketten rajthoz állnak műlesiklásban és óriás-műlesiklásban is. A szakemberek mindkét fiataltól bátor versenyzést várnak. Kékesi számít rutinosabbnak, hiszen már Phjongcshangban is tagja volt a küldöttségnek. A DVTK sportolója most annak ellenére is be tudta verekedni magát az olimpiai csapatba, hogy az előző idényben sokat volt sérült. A 18 éves Tóth Zita osztrák edző irányításával, de nagy részben saját program alapján, többnyire külföldön készült a játékokra, olyan helyszíneken, amelyek hasonlítanak az olimpia versenypályáira.
Műkorcsolyában a Magyar Márk – Scsetyinyina Julija párosnak szurkolhatunk, amely a legutóbbi, tallinni Európa-bajnokságon hatodik helyezést ért el, az olimpiai felkészülés nagy részét pedig kitűnő körülmények között, Szocsiban végezte. Ha az ötkarikás játékokon a legjobb tíz között zárna, az óriási bravúr lenne. Hatvanhat éve nem volt magyar műkorcsolyapáros olimpián, akkor a Nagy testvérek, vagyis Nagy Marianna és Nagy László bronzérmet szerzett párosban. (A párosok versenyében tartalék még a Pavlova Maria – Nagy Balázs kettős.)