Az elnyűhetetlen sportember

Balázs Boldizsár írása a Mandiner hetilapban.

Rafael Nadal olyan minimális eséllyel érkezett a szezon első Grand Slam-tornájára Melbourne-be, amennyire kevés csak lehetett. Mert bár társuralkodói, a szintén hússzoros Grand Slam-győztes Roger Federer és Novak Đoković sérülés, illetve oltatlanság miatt nem indulhattak, Nadal is csak éppenhogy: fél évet kihagyott sérülés miatt, edzeni is alig tudott, és azt a kis erőnlétet, amit harmincöt évesen összekuporgatott, a decemberi végi koronavírus-fertőzése szinte maradéktalanul elvitte. Családjával, edzőivel az előző hónapokban már arról beszélgetett, hogy többet talán nem is lép teniszpályára.

Ráadásul a mezőny Đoković-mentesen sem volt gyenge. Mire átvirulta, átvicsorogta, majd átokoskodta magát Nadal a tavalyi olimpiai döntősön, a legfittebb, legnagyobbat ütő fiatalon, valamint a tavalyi wimbledoni döntősön, hulla­fáradtan érkezett a döntőbe, ahol az orosz Danyiil Medvegyev várt rá. A világ legjobb kemény pályás játékosa, aki simán verte Đokovićot szeptemberben a US Open döntőjében. A meglehetősen komplex játékként tisztelt tenisz egyetlen kicsi szegletében sem látszott előzetesen bármi, ami Nadal mellett szólt volna, hacsak nem az, hogy ő Rafael Nadal.

De hogy ez mit jelenthet, nem lehetett sejteni. Azt például biztosan nem, amit általában: Nadal nem nyújthatta végletekig a labdameneteket, mert amikor a meccs első pár percében megszokásból mégis ezt próbálta játszani, vészszirénák vijjogtak kifacsart testében. A rövid pontok viszont a szerván múlnak, aminek ütésében és fogadásában is Medvegyev a jobb, tán a legjobb manapság.

Nadal tehát elvesztette az első játszmát. Szóhoz sem jutott benne. A másodikban valamelyest igen, de annyira nem, hogy megnyerje. Két órája játszottak. Nadal lépni sem nagyon tudott. És ha tudott volna, akkor sem látszott, hogy mit, merre kéne. 0-2-es hátrányban az volt a kérdés, még húsz vagy huszonöt percig tart a meccs.

Már tudjuk: három és fél óra volt hátra. Három és fél óra fogcsikorgatás minden egyes pontért, három és fél óra küzdelem a küzdelemért tenisz Nadaltól. Amikor ő is csakvalamiféle gyermeki kötelességtudatból hihetett akár csak a szoros vereségben is – miközben el kellett lepleznie, hogy a hite magának sem hihető. Ezekre persze minden sportolót kondicionálnak, de van egy hallgatólagos határ, ahonnan a józan ész kiolthatja a harci tüzet. Nadal fordítása azonban bebizonyította, hogy ez a határ is átléphető. Látott már a sporttörténelem hatalmas fordításokat, ez azonban utólag is alig hihető. Még akkor is, ha mélyen beleégett bárkibe, aki látta. Senki másnak nem lett volna ekkora akaratereje a végső győzelemhez, csak neki.Rafael Nadal Parera 1986-ban született Mallorca szigetén. Nagybátyja, Toni Nadal kezdte teniszre tanítani, s tehetsége és küzdőszelleme láttán állt végleg teniszedzőnek – korábban történelem- és filozófiatanulmányokat folytatott, és kertészkedéssel is foglalkozott. Viszonylag kevés tapasztalattal a háta mögött rögtön előállt a később mindent eldöntő, merész ötlettel: noha jobbkezes, Rafa játsszon bal kézzel.